Sokan, akik megélik halálukat, majd visszatérnek, azt állítják, hogy semmi sem számít csak az emberi kapcsolatok, a szeretet és a tudás. Számukra a pénz, a hatalom és a presztízs teljesen elveszíti jelentőségét. A változást a környezet sokszor igen rosszul viseli, maga az illető pedig nehezen tud visszailleszkedni a társadalomba, a házastárs sok esetben „elborzad” új személyiségű párjától, így nem ritka a halálközeli élményt átélők körében a válás.

Fontos probléma lehet a depresszió, ugyanis a földöntúli boldogság átélése után visszazökkeni a szürke valóságba, sokak számára nem könnyű feladat, és nagyon fájdalmas. Nem ritka az öngyilkossági kísérlet sem, míg mások egyre jobban el kezdik értékelni az életet, általában ezek az emberek soha többé nem félnek a haláltól.

Az olyan ókori kultúrákban, mint például az egyiptomi, nagyon jelentős halottkultusz volt. Számukra a halál egyáltalán nem volt riasztó valami, sokkal inkább átlépés egy másféle létbe. Valószínűleg azért volt más kapcsolatuk a véggel, mert a haldoklás mindig családi körben történt, valamilyen szinten mindenki részese volt a halottak világának. A tibeti halottaskönyv szerint: senki sem tanul meg élni, aki nem tanult meg meghalni. Éppen ezért volt valamilyen halálos veszedelemmel való szembe nézés a férfivá avatások szerves része.

Azon népek, amelyeket nem érintett még meg a „civilizáció” és felvilágosodás szele, a mai napig úgy hiszik, hogy a halottak köztünk élnek, valamilyen láthatatlan alakban, így a mindennapok részesei, tehát számolni kell szándékaikkal, sokszor bosszúvágyukkal.

Platón is igen részletesen leírta, hogy mi is történik a lélekkel a halál beállta után. Már 2000 évvel ezelőttről is maradtak fenn történetek, miszerint emberek, akik visszatértek a halálból olyasmiket meséltek, hogy a jók egy felfelé vezető, a rosszak pedig egy lefelé vezető hasadékon keresztül eljutottak bíráikhoz, majd hosszú utazás következetett melynek végén hatalmas fényesség várt rájuk, itt pedig megismerhették a szférák zenéjét.

Nagyon úgy tűnik, hogy az élmények nem sokat változnak kultúránként és koronként, ez pedig sokak számára egyértelmű bizonyíték arra nézve, hogy valamennyi igazságnak kell lennie a történetekben.

Néhányan beszámolnak, még ma is, afféle szembesítésről is, ugyanis életük filmjét sokan nem saját szemszögükből tekinthetnek meg, hanem tetteiknek másokra gyakorolt hatását élik meg, vagyis azt, hogy mennyi szenvedést és fájdalmat okoztak másoknak. Tehát valaki mégis vezeti azt a listát, melyben egyik oldalon a jó, másik oldalon a rossz cselekedeteinket jegyzik. A legtöbben azt állítják, hogy ez a kitekintés az, ami gyökeresen megváltoztatja az embert, ezek után úgy érzik, segíteniük kell másoknak, amiben csak lehet. Tehát mostantól mindenki adja át a helyét a buszon az időseknek és kísérje át a vak bácsikat és néniket az úttesten, mert van valaki, aki számolja ezeket, és nem mindegy, hogy a végső megmérettetésnél melyik irányba dől a mérleg nyelve.

Az esetek kis százalékában a beszámolók tartalmaznak némi utalást a jövőre vonatkozóan is. Jung például megtudta, hogy az őt újraélesztő orvos hamarosan meg fog halni, és úgy is lett.

Rémisztő, különleges és misztikus dolgok ezek, a kérdésekre pedig alighanem mindannyian megkapjuk majd a válaszokat, amikor eljön az ideje.

Kapcsolódó anyagok:

$$3684$$