Eltűnt GPS-ek nyomában

2008. 10. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tavaly nyáron kezdődött a mentőautók GPS-ének kifosztása, s idén már harmadszorra szenvedtek el a mentősök „tolvajlást”. Mint ahogy a szmog mennyisége jóval több a fővárosban, úgy a lopások többsége is Budapesten történt. A készülékek mintegy 30.000 - 60.000 Ft-ot érnek, s van, aki saját berendezéssel dolgozik. De tekintsünk csak vissza a közelmúltba. Körülbelül 10-15 évvel ezelőtt is „hódított” a  mentőfosztás divatja, azonban ekkor leginkább morfiumszármazékokért kutatták át a szirénás autókat, több-kevesebb sikerrel. A drogfüggők semmitől sem riadtak vissza, ám egyik pillanatról a másikra - mint szürke szamár a ködben -, eltűnt e jelenség. A gyógyszerlopásokat a rádiólopások követték. A bűnözők körében igen népszerű bűncselekmény sokáig tartott, azonban az elkövetők csak évek múlva fedezték fel, hogy a rádiókészülékekkel határozzák meg a központban a mentőautók helyzetét, így azokat sokkal nehezebb „elpasszolni”. Így érkeztünk a jelenhez, az újabb lopáshullámhoz. A rendszer kiépítése folyamatosan zajlik, ma 771 mentőautóból 150-ben már van GPS. Igaz, helymeghatározó berendezések nélkül is tökéletesen elnavigálnak a mentősök – köszönhetően sokéves rutinjuknak –, ám néha az az egy-két perc is életmentő lehet, amit a kisebb utcákon megspórolnak. Így vélekedett az a nyíregyházi építési vállalkozó is, aki tavaly 100 GPS-t ígért az Országos Mentőszolgálatnak. Az ügy médiafüstje nagyobb volt, mint a lángja, a férfi 8-9 darabot odaajándékozott, majd mint a kámfor, eltűnt. A mentősök ennek ellenére nem panaszkodnak, hiszen ennyivel is több berendezésük lett.

Győrfi Pál olyan esetről is beszámolt, amikor a központban jelentkezett két motoros, akik úgy döntöttek, hogy megajándékozzák az OMSZ-t 10 GPS-szel. Nem is kérték, hogy említsék a nevüket, mivel csak hozzá szerettek volna járulni a mentőautók korszerűsítéséhez. További segítséget a különböző segélyszervezetektől, egyéb magánjellegű támogatásokból és a legutóbbi Európai Uniós pályázattól kapnak. Ezen pályázaton mintegy 4 milliárd forintot nyernek a magyar mentősök, ami tökéletesen elegendő ahhoz, hogy 2010-re minden autóban a legkorszerűbb szuperszámítógép rendszerű GPS legyen. Az eddigi adományozók mindegyike vállalta a szoftverek frissítését, ám ezt az Uniós pályázat után már nem kell személyesen vállalni, mivel elegendő a pénz az úgynevezett TCM-rendszer kiépítésére. Azért különleges ez az újabb rendszer, mert műholdas kapcsolat alapján tudja meghatározni a vezetőknek, hogy hol van dugó, esetleg útlerzárás, így sokkal gyorsabban tudnak új útvonalat tervezni (szemben a régi, de még működő GPS rendszerrel, ahol egy memóriakártyán adott egy fix szoftver, amely a gyártási évének utcáit, forgalmi helyzetét tartalmazza, ezért minimum évente kell frissíteni). Így a helymeghatározó rendszereknek két haszna van: az egyik, hogy a mentőautó helyzetét és mozgását tudják követni a központból, ez az úgynevezett TETRA-rendszer (egy készenléti rádiórendszer), melyet október 31-ig fognak kiépíteni. A másik, hogy külön útvonaltervet tudnak vele készíteni.

Ez a hasznos kis szerkezet tehát elengedhetetlen kelléke a mentősök szakszerű és odaadó munkájának, hiszen sürgős esetkben akár életet is menthet. Ne adj' Isten szeretteink, vagy éppen a mi életünket...



Szerző

donna.hu



Scroll to Top