Én csak szeretni tudok, úgy hogy sólyomszárnyakon repítelek csendes lankák ölére, úgy hogy lepkeszárnyakon ringatlak álmatag tavak partján, úgy hogy nem kérdezlek, merre jártál, ha hozzám érkezel, s nem kérdem merre mész, ha eltávozol.

Szeretni, ahogyan a föld sem kérdez, csak megnyitja termékeny ölét a búzaszemeknek, úgy ahogy a patak sem kérdez csak halk csobbanással, oltja szomjad, úgy, ahogy a nap sem kérdez csak hangtalan ragyogással, melegíti lelkedet.

Nem építek várat köréd szerelmem márványköveiből, s nem bilincsed, hanem felszabadítód akarok lenni. Halkan ölelő társad, mint a tölgyeké a borostyán.

Ha azt kérem, szeress, azt kérem légy szabad. Ha azt mondom, szeretlek, azt mondom szabad, vagyok. Én csak úgy tudok szeretni, ahogy a puszták ménese vágtat a szélben, szabadon boldogan gátak nélkül. Én csak úgy tudok szeretni, hogy magamhoz ölellek s táncra, perdülök veled, mint a rózsák szirmai a nyári szellőben.

Csak úgy tudok szeretni, vijjogva, szárny csattogva mint a sas madarak a büszke bérceken. Én csak úgy tudok szeretni harcos lázadással, vállam válladnak feszítve, szembeszegülve a kaján világgal. Én csak úgy tudok szeretni, ahogy fehér éjszakákon egymásba borulnak a nyírfák karcsú törzsei, csak úgy tudok szeretni mohón, ahogyan a hullámok ölelik a sziklaszirteket.

Csak úgy tudok szeretni, ahogyan mélyzöld tavak őrzik hallgatag mélyüket, csak úgy tudok szeretni, hogy a sivatag harmatcseppjeit adom tenyeremből neked, én csak úgy hogy a puszták kolompszavát hozom el neked. Úgy tudok szeretni, hogy madárfüttyös hajnalok álmait csókolom a szádra, én csak így tudok szeretni vad zabolátlan csendes nyugalommal. Lágy suhogással, édes öleléssel, galambszárnyakkal… Egyszerű szerelmes asszonyszívvel.

Névtelenül