Pszichológusunkkal, Dr. Lajos Péterrel készített interjúm során, kitértünk az énkép fejlődésére is, hiszen nem mindegy, hogy pozitív vagy negatív énképpel rendelkezünk. A saját magunkról alkotott véleményünk kihat kisugárzásunkra is, így ezzel együtt a többi emberre is. Amennyiben mások felé azt sugározzuk, hogy „én nem vagyok jó nő”, nem fognak felfigyelni ránk az ellentétes neműek képviselői. Gondoljunk bele! Ha csak bal lábbal keltünk fel, ránk van írva, hogy rossz napunk van. Így működik ez az érzelmeinkkel is. Nem csak arcunk, szemünk a lelki tükrünk, de saját gondolkodásunk is.

Kezdjük a legelejéről. Először is hogyan és mikor fejlődik ki énképünk? „A pszichológiai énkép –vagyis alapszemélyiség– 24 hónapos és 3 éves kor között alakul ki”, mások szerint tevékenységhez köthető: gyermekünk, akkor kezdi megérteni saját magát, mikor először találkozik saját tükörképével. Erre egy külön –gyermekünknek aligha, de számunkra mókás– gyakorlat is létezik: rajzoljunk picinyünk homlokára egy pöttyöt –vagy ha ki akarunk tolni vele, freskót– mondjuk szemceruzával, majd állítsuk tükör elé. Előbb-utóbb rájön, hogy az ott az ő homlokán van, így elindíthatjuk önmaga megismerésének rögös útján.

Azonban komolyabban végiggondolva, elengedhetetlen fejlődési folyamat az emberek számára, hogy megismerjék önmagukat. „Az énfejlődés fontos periódus az ember életében. Énfejlődésünk többször is visszatér életünk során, például prepubertás korban.” – visszaemlékszünk tinédzserkorunkra, mikor az egész világ ellenünk működött, s nem találtuk helyünket sehol sem. Pont azért, mert nem ismertük magunkat, mert nem tudtuk mit csinálunk.

Énképünk fejlődésének első szakasza (vagyis az első 3 évünk) során először is, meg kell tanulnunk függetlenedni. Gyermekünket beadjuk bölcsibe, oviba, s a számára legfontosabb dolog, amit meg kell tanulnia, hogy „édesanyja nincs mellette, de attól még anyuci létezik”. Az énfejlődés második szakasza az ödipális (Ödipusz) korszakban történik, vagyis amikor gyermekünk érzelmeket kezd táplálni ellentétes nemű szülője iránt, ugyanakkor fél a másik szülő retorzióitól. „Ez természetes dolog, ám fontos, hogy ne megtorlásokat vezessünk be, vagy rosszalljuk az apukával való házasodást, hanem inkább, arra hívjuk fel a gyermek figyelmét, hogy az óvodában milyen sok helyes fiúcska van. Ez a gyermekkori szexualitás, ami idővel elhalványul, a serdülőkorban (a sokadik énfejlődés lépcsőjén) megint fontossá válik. Amennyiben valakinél túl sok bűntudat, szorongás párosul a szexualitáshoz, ezekben az időszakokban, később újra problémát fog jelenteni számukra az együttlét. Fontos szem előtt tartanunk, hogy ez egy lelki fejlődési szakasz.”