Mielőtt teljesen felháborodnánk az anya magatartásán, valljuk be, hogy minden édesanya életében vannak pillanatok, amikor fáradt, nyűgös, és ha nem is mondja ki hangosan, de bizony éppen pokolba kívánja a nyafka csöppséget. Ahogy egy háromgyermekes édesanya mondta nemrégiben a tévében: az az anya, aki nem akarja időnként egy éles baltával miszlikbe aprítani gyermekeit, az nem is szereti őket igazán.

Mert a gyermekek önzőek, követelőzők, és felettébb bosszantóak tudnak lenni.

A különbség csak az, hogy az anyák többsége lenyeli bosszankodását. S főleg, ha ilyen tekintetet lát, akkor feledi azonnal minden búját-baját, s ölébe kapja a szeretetéhes kicsit. És soha nem mondaná ki hangosan, úgy hogy a gyerek is hallja, hogy „nem szeretlek”.

Az anyák többsége ösztönösen védelmezi és gyámolítja gyermekét, megvigasztalja, ha fél, puszit nyom az orrára, megsimogatja, ha elbizonytalanodik. Ez az ösztönös cselekvés azonban tudományosan is igazolt helyes magatartásmód. Mert mit is tanul meg egy hároméves abból, ha anyja nem törődik vele?

Először is elbizonytalanodik, szorongóvá válik, hiszen nincs senki, aki megvédené őt a világ félelmetes dolgaitól. Ez a szorongás szépen lerakódik a kicsi lélek mélyén, s később váratlan helyzetekben bukkan fel. Ilyenkor szokták a mamák értetlenül rázni a fejüket: nem értem mi van ezzel a gyerekkel!

A szorongás egyik tünete, hogy a gyerek bepisil, bekakil. A szülő – aki nem törődik a gyermek érzelmi világával –, ebben csak újabb bosszantó momentumot fedez fel: no még ez is! Milyen nagy gyerek, és mégis olyan, mint egy kisbaba! Jön a szigor, s ki lehet mondani megint: „nem szeretlek, amikor ilyen vagy”.

Egy másik jellemző következmény, hogy a gyerek agresszívvá válik. Félelmét azzal nyomja el, hogy a kisebbeket bántja, vagy tárgyakat tör össze. A szülő reakciója: „nem szabad így viselkedni, nem szeretlek, amikor…”

A szorongások, félelmek pedig halmozódnak, s mire iskolába kerül a gyerek, már komoly bajok lehetnek vele a beilleszkedés területén. Neki azt „tanították” a szülei, hogy a másikkal nem kell törődni – vele sem törődtek –, s a problémákat úgy kell megoldani, hogy szigorúan „letoljuk” a másikat. Mondjuk megverjük azt, aki nekünk nem tetszik.

A legrosszabb negatív hatások azonban a serdülőkorban és később következnek. Valami nagyon fontosat nem tud megtanulni a gyerek: a szeretetadás és szeretetkapás képességét. Érzelmileg sivár lesz, lesz felesége/férje, gyerekei – ám ő nem tudja őket szívből szeretni. Tovább adja azt, amit ő kapott: nem kell odafigyelni a másikra, elég önmagunkkal törődnünk…

…és én néztem azt a könnyes, bánatos gyermekarcot a boltban, ahogy szinte lepergett a fiúcska élete a szemem előtt. Csak abban reménykedem, hogy mindez nem törvényszerű, lehet, hogy ez a fiú fel tudja dolgozni ezeket az élményeket valahogy.

Egy csokit nyomtam a kezébe azzal a hittel, hogy még lehet belőle boldog felnőtt…