Vele álmodtam minden nap. A legközelebbi alkalommal már Ő jött oda hozzám, beszélgettünk, később randiztunk is. Egyik alkalommal fiatal kollégákkal kirándulni mentünk két napra, arra kért, szeretne velem aludni a lányok sátrában. Beleegyeztem, azon az éjszakán csak mi ketten aludtunk egymást átölelve, a lányok egész éjjel azt lesték mi fog történni közöttünk. Semmi. Ez volt a tiszta szerelem egy ágyban férfi és nő között.

Kaptam tőle egy könyvet, egy Exupéry idézettel, én pedig adtam neki egy kis műanyag figurát. A következő nyáron Balatonon nyaraltam a barátnőmmel, Ő meglátogatott és megbeszéltük, egy nappal előbb megyek haza – persze jóanyám erről nem tudott semmit –, és felmegyek hozzájuk,mert a szülei is elutaztak. Vele szeretkeztem először.

Később is találkoztunk, de soha többé nem feküdtünk le egymással, hiszen nem volt egyikünknek sem saját lakása, a szülők pedig nem mentek minden héten nyaralni. És itt van az első homályos folt, amit azóta sem sikerült megfejtenünk. Hosszú idő telt el, mire újra randiztunk, és ma sem tudom miért volt ez a kihagyás. Addigra megismertem a leendő férjemet. Egy kávézóban találkoztunk, elmondtam, férjhez megyek. A szeméből könnycseppek gördültek le, viccelődtem, biztosan bekented a szemedet vöröshagymával azért sírsz?

Igen, mondta.

Az élet úgy hozta, hogy pár év múlva összefutottunk, egy utcával feljebb lakott a barátnőjével, egyszer meg is látogatott az akkori munkahelyemen. A szikra akkor is ott volt, de addigra én már férjnél voltam, ő pedig megnősült. A könyvet, amit kaptam tőle, szinte ereklyeként őriztem, azt sem engedtem, hogy valaki hozzáérjen. Idén szilveszterkor bejelölt valaki az iwiw-en. A név azonos volt, de a fénykép homályos, rossz minőségű fotó. Azt hittem, csak véletlen és nem igazoltam vissza. Még aznap jött egy levél, amiből kiderült, Ő az! Hónapokon keresztül leveleztünk minden nap, oldalakat írtunk egymásnak. Megkérdeztem tőle emlékszik-e még a kis műanyag figurára. Igen, mondta, azóta is őrzöm, mert halálosan szerelmes voltam beléd. Ezt így korábban soha nem mondta, így 36 év után katartikus élményben volt részem. Ha nem írtam időben, könyörgött ne tegyem, mert a leveleim teszik szebbé, izgalmasabbá az életét. Kérte, találkozzunk, én nemet mondtam. Nem csak őt féltettem, magamat, az érzéseimet. Ő 33 éve házas én független, nem lett volna tisztességes. Később még is úgy döntöttünk találkozunk, mert ha újra egymásra találtunk, legalább lássuk egymást.

Döbbenetes volt. A magas, feketehajú fiatalember, aki az emlékeimben élt, kissé kopaszodó ősz idős úr benyomását keltette. De a szeme a régi volt! Mindenről beszélgettünk, csak kettőnkről nem. Amikor rám nézett tűz volt a szemében, majd elfordult, mire újra rám szegezte a tekintetét, nyugodt volt.

Hazakísért, és úgy viselkedtünk, mint teenagerek, megsimogatta az arcomat, két puszi, egy gyengéd ölelés. Vágyat és szomorúságot éreztünk egyszerre. Elhatároztuk, hogy újra találkozunk a Duna-parton, ha jó idő lesz, és megbeszéljük azokat a dolgokat, amik mindkettőnk számára fontosak.

Ez után a levelek kezdtek ritkulni. Már csak hetente írunk egymásnak, nem tudok nyitni felé, ő is csak kínlódik. Visszahúzódott a csigaházába, ugyanúgy, mint akkor, 36 évvel ezelőtt. Én ennek ellenére még mindig úgy gondolom, ilyen szerelem csak egyszer van az ember életében. Tiszta, első és soha el nem múló.

Boróka

(A cikk írója kérte, hogy valódi nevét ne közöljük - a szerk.)