Péntek 13

2008. 06. 13.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Miért rossz a pénteki nap? Ki tudja? A néphit eredete a homályba vész, csak annyi biztos, hogy ezen a napon nem érdemes gyógyszert beszedni, mert úgysem hat, nem érdemes varrni, csak elrontja az ember. Sőt, pénteken a kályhába se gyújtsunk be, mert leéghet a házunk. Lám-lám, a távfűtésnek van előnye…

A 13-as szám már megosztja az embereket. Van, akinek félelmetes, mások viszont kifejezetten szerencsés számnak tartják. Amerikában, a szállodákban nincsen soha 13. emelet – de mielőtt kinevetnénk őket, tegyünk hozzá egy hazai adatot: az ingatlanosok szerint a 13. emeli lakásokat lényegesen nehezebb eladni, mint a többit! A KLM légitársaság gépein nincs 13. sor. De a Forma 1-ben sincs 13-as rajtszámú autó, és igen ijesztő, hogy az Apolló 13 űrhajót – amely űrutazás majdnem tragédiába fulladt –, 13 óra 13 perckor lőtték fel!

Talán azért ennyire baljós szám, mert életünk sok része a 12-höz kapcsolódik, ennyi hónap van, a napban 12 óra van – vagyis a 13 már túl sok, baljós és szerencsétlen.

A péntek 13-a tehát halmozottan rossz nap! Egyes magyarázatok szerint ennek az is az oka, hogy Jézust pénteken feszítették meg, és előző este 13-an ültek az asztalnál – e két dolog találkozása tehát csakis rossz lehet.

A néphit szerint ezen a napon lehet legjobban boszorkányokat megidézni, és egyáltalán: ez a boszik napja.

Vannak emberek – becslések szerint világszerte úgy 5 millióan –, akik betegesen rettegnek ettől a naptól. Betegségüknek még neve is van: triszkaidekafóbiának hívják. Pedig semmi nem igazolja, hogy ez a nap rosszabb lenne bármelyik másik napnál. Például megkérdezték az orvosokat, hogy több baleset történik-e ezen a napon, vagy többen vetnek-e véget életüknek péntek 13-án. A válasz egyértelműen nem, ez is csak egy ugyanolyan nap, mint bármelyik másik.

Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem, egy biztos: most telefonáltak nekem az óvodából, hogy makkegészségesnek látszó gyermekemet azonnal vigyem haza, mert fertőző beteg.

Nekünk nem jött be a péntek 13…

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top