Kezd úgy tűnni, hogy igen. Nem múlik el hét anélkül, hogy ne rabolnának ki legalább egy pénzintézetet, pénzváltót, postást vagy bank automatát, és az iskolai agresszióról szóló hírek is biztosan szerepelnek a heti hírösszefoglalókban. Már annak is örülünk, ha csak verekedésről, tanár felpofozásról és nem tömegmészárlásról van szó. Elborzadva és értetlenül állunk a történtek előtt, és a miérteket kutatjuk. Mi lehet az oka, hogy egyre jobban elszaporodnak a súlyos erőszakos bűncselekmények? Kinek a felelőssége? Mit lehet tenni ellene?

A bankrablások egyre nagyobb számát némiképp igazolja a világgazdasági válság, a növekvő munkanélküliség, a nyomor elleni küzdelem, de még ha értjük is, elfogadni nem tudjuk. S ha mi, kívülállók el is fogadnánk a tényt, hogy bankrablások mindig is voltak és lesznek, ez aligha segít feldolgozni a pénztárosnak, hogy pisztolyt fogtak rá, a biztonsági őrnek, hogy lefegyverezték, a bankban sorban állóknak, hogy földre kényszerítették őket.

Értetlenségünk csak nő, ha belegondolunk, hogy ezen a napon biztonságosabb volt Budapesten bankrablás tanújának lenni, mint Németországban az iskolapadban ülni. Hogy lehet ez? Hogy történhet ez meg? Ki a felelős? A világgazdasági válság? Az erkölcsi rend felbomlása, a hagyományos emberi és társadalmi értékek devalválódása? Az oktatás? A nevelés? A család? A média?

Ki tudja meddig sorolhatnánk még a kérdéseket. Kérdéseket, amelyeket fel kell tenni mindannyiunknak, és kutatnunk kell a választ együtt, és külön-külön is. Nem elég elborzadni a híreken, fejünket csóválni, kezünket széttárni. És nem elég hálát adni jó sorsunknak, hogy ezen a délelőttön nem voltunk ott sem az iskolában, sem a bankban. Mert lesz másik nap, másik délelőtt, másik iskola, és bank és bár és stadion és busz… ahol egyszer esetleg mi is ott leszünk. Ne hagyjuk, hogy ez átlagos nap legyen!