A vizuális tájszólás által uralt magyar médiamezőben, a suhogós joggerekből Alain Delon-ingekig, Manolo Blahnik-cipőkig, Salvatore Ferrogano-nyakkendőkig kimosakodott jelen idejű hazai előkelőségek birodalmában játszódik. Budapest Underground, ha tetszik, a felső osztály titkos élete. A magyar psziché ugyan némileg egyszerűbb struktúra, mint az Amerikai Pszichó, kevésbé sorozatgyilkos, puhább a fejlövése, noha nem kevésbé szadisztikus. Magyarország sikamlós, fénylő felülete a 2000-es években, bankárok, cégvezetők, iparmágnások látványtechnológusoktól, médiatervezőktől, imidzskreátoroktól körülölelt világa; hidrogénes luftballon, irány a kék ég legteteje a hó sipkás csúcs fölött, és láthatatlan kéz hámozza menetközben. Ez a kéz Fabriciusé.

Válság idején édes a gazdagság látványa, elcsúszó foncsorú tükörben szemlélni az unfrankót, a magyar elit életét, a new money kultúráját, melyet a nómenklatúra-privatizáció, a taxisofőr-polgárosodás, a zöldséges-szex és az okospornó hozott. Mária országa változóban: Krisztus anyjától a kereskedelmi tévéken és a szcientológián át Michelle Wildig és tovább. Fabricius prózája okosan hámozza meg ezt a léggömböt, a mindenki által látható, ezzel elfedő bulvárfelülettől a dolog szívének közepében lakozó lényegig, ami részben a Zeitgeist, részben pedig az önmagáért való Semmi.