Ivett tisztában van vele, hogy ebből a kapcsolatból már nem lehet mit kihozni, hogy már csak megszokásból ölelik meg egymást, már ösztönösen mondják ki „szeretlek”, holott talán már egyikőjük se érzi, hogy igaz lenne. Miért van mégis a férfi mellett? Mert nem akar egyedül lenni, mert még mindig jobb egy unalmas kapcsolat, minthogy esténként egyedül hajtsa álomra fejét, hogy hétvégenként magányosan gubbasszon a tévé előtt. Tudja jól, hogy igazából nem sok esélye van a boldogságra ha így folytatja, hiszen valamiért nem tud új ismeretségeket létesíteni, amíg mostani párjával van. Biztos a tisztelet miatt, amit attól függetlenül érez iránta, hogy már nem szereti.

Próbálta ő rendbe hozni, egy kis változatosságot csempészni a kiüresedett párkapcsolatukba, de nem igazán sikerült. Hogy miért? Nem tudja a választ, de valószínűleg azért, mert már egyikőjük sem akarja ezt az egészet. Próbálta a szexuális életüket egy kicsit feldobni – hiszen volt időszak, amikor négy hónapig nem szeretkeztek, holott egy ágyban alszanak -, de csak annyit ért el, hogy most már hetente egyszer szexelnek. Mindig ugyanabban a pózban, körülbelül ugyanannyi ideig tart mindenegyes alkalommal. Semmi kedve nincs már ehhez sem, de ha ez is elmarad, akkor menthetetlenül itt a vég - Ivett legalábbis így gondolja.

Gondolt már arra is, hogy le kéne ülni, megbeszélni, hogy a férfi vajon hogyan látja a helyzetet, de nem volt hozzá bátorsága, félt, hogy az a beszélgetés a kapcsolatuk végét jelentené, és akkor ő ott maradna teljesen egyedül. Hosszú-hosszú évek óta nem volt egyedül. Fiatal kora óta egyik kapcsolatból lépett át egy másikba, így sosem tapasztalhatta meg a magányos nők életét, hogy milyen egyedül élni.

Néha úgy gondolja, hogy ha fiatalabb volna, akkor talán megmerné lépni azt, amit mindenképp muszáj lenne, de így negyvenegynéhány évesen már úgy érzi, hogy nem képes új kapcsolatra. Őt már ismeri. Nem szereti, de ismeri. Erőtlennek érzi magát ahhoz, hogy újra kezdje az elejétől, retteg már a friss kapcsolatokkal együtt járó izgalmaktól. Tisztában van vele, hogy ennyi idősen még sokan kezdenek új életet, de ő mégis fáradtnak érzi magát. Különben is hová menne? Még ha el is adnák ezt a házat, és az övé lenne az összeg fele, akkor sem tudna rendes lakást venni, megtakarított pénze persze nincsen, hiszen közös kasszán voltak. Visszagondolva hiba volt. Többé nem fordul elő, már ha egyáltalán lesz második esély a számára.

Reménykedik, hogy majd történik valami, ami kizökkenti ebből a vegetálásból, hogy betoppan majd az életébe egy másik férfi, akiért érdemes lesz véget vetni ennek az unalmas kapcsolatnak. Aki miatt újra átélheti azokat az érzéseket, melyek az új szerelmekkel együtt érkeznek az ember életébe, aki miatt majd megint egy órán át tollászkodik a tükör előtt, aki miatt érdemes lesz majd a legszebb ruháit viselni, mert ismét tetszeni akar majd valakinek. Hogy meddig kell várnia erre, elképzelni sem tudja, de esténként erről álmodozik. Bárcsak egy kicsit is bátrabb volna...