Az Újszövetség – görög hatásra – alacsony asztalt említ, amelyre félkönyéken támaszkodva feküdt három oldalon a család és a vendégek, a negyediken a felszolgáló rabszolgák foglalhattak helyet.

A magyar családoknál az asztal mindig mágikus tiszteletben állt. Régen csak a nagy ünnepeken terítették meg, karácsonykor általában piros-fehér csíkos háziszőttessel. A piros ugyanis az öröm színe. Vidéken szalmát szórtak, gabonával telt kosarat és mezőgazdasági szerszámokat tettek alá, hogy jövőre bő termés legyen. Az asztalra is raknak fenyőágat, mert a zöld tüskék a halhatatlanságra utalnak.

Az újkorban a karácsony országonként változó menüsorral rendelkezik. Az angolszász karácsony elképzelhetetlen – a hálaadás szokása miatt – pulykasült nélkül. A hagyományok és a szokások az idők folyamán keveredtek, bár a szentesti menü még böjtös, azaz szinte mindenütt halas ételt, halászlevet és rántott pontyot, s hozzá tésztás édességeket tálalnak. A hal egyébként eucharisztikus szimbólum, régen böjtös ételnek számított. A néphit szerint a hal gazdagságot, pénzt jelentett. Ezért a karácsonyi hal egy pikkelyét a pénztárcába tették. A böjt mára feledve: a háziasszonyok napokig sütnek-főznek az ünnep előtt.

December 25-én, nagykarácsony napján aztán jöhet a lakoma! Franciaországban és Belgiumban gesztenyével töltött pulyka, esetleg más szárnyas, liba vagy kacsa kerül az ünnepi asztalra. Németországban a ropogós libasültet párolt vörös káposztával fogyasztják. Nálunk a decemberi disznóvágások miatt gyakran kerülnek terítékre a disznótorosok káposztával, vagy újabban a pulyka aszalt szilvával, esetleg gesztenyével töltve.

Új-Zélandon karácsonykor a nyár közepe van, és hideg sonkával meg sörrel indulnak szomszédolni az emberek. Olaszországban és Svédországban szintén az ünnepi asztal dísze sonka. Nyúl- és vadhúsokat főleg Franciaországban és Olaszországban esznek. A kolbász és a virsli ott, és a letteknél divatos. Spanyolországban mandulalevest, Finnországban rénszarvashúst, Lengyelországban hideg töltött halat, tojást, céklalevest és töltött kalácsokat, Itáliában raviolit, Belgiumban édes kenyereket esznek. A grönlandiak bálnabőrbe tekert zsírral és fókaszalonnába göngyölt hússal köszöntik a karácsonyt. (Emiatt valószínűleg nem fogunk oda rohanni.) Peruban a kereszténnyé vált népesség körmenettel ünnepel, szakállas, szalmakalapos fehérbőrű(!) Krisztust hordoz körbe. Vacsorára citromlében áztatott nyers halat tálalnak édes krumplival, hagymával, s hozzá erős szeszesitalt kevernek ki tojás sárgával. Az asztalok között indián asszonyok árulnak bambuszból vagy fából faragott ajándéktárgyakat.

Európában és Észak-Amerikában az ünnepi lakoma szereplője az édesség: mazsola, mézeskalács, alma, csokoládé, mák, dió; a fűszerek pedig: vanília, fahéj, gyömbér, szegfűszeg, citrom, sáfrány, ánizs. E fűszerek hozzá tartoznak a gyantás fenyőfa és a gyertyák illatához. Sajnálatos, ha villanyégőkkel helyettesítik a karácsonyfa díszeit.