Földönkívüliek potyogtak az égből

2009. 12. 29.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az újabb nyilatkozatban már az szerepelt, hogy amit korábban repülő csészealjnak hittek, valójában egy időjárási ballon volt, amely egy közeli birtokon zuhant le. Az esetből igen hamar egy összeesküvés-elmélet vált, amelynek középpontjában Roswell mellett, az állítólagosan idegen technológiákat is hasznosító 51-es körzet áll.

A rejtély homálya azonban váratlanul kitisztulni látszott, amikor a támaszponton szolgáló, de már elhunyt Walter Haut hadnagy egy esküvel hitelesített nyilatkozatot hagyott hátra maga után. A szöveg az összeesküvés-elmélet legvadabb feltételezéseit támasztja alá, hiszen a tiszt szerint az időjárási ballonról szóló nyilatkozat csak egy álca volt.

A szövegben említést tesz egy magas rangú találkozóról, ahol az űrhajó darabjait körbeadták, és senki sem tudta azonosítani az anyagát. Szerinte ekkor döntöttek arról, hogy balesetnek állítják be az esetet, és a sajtónyilatkozatra azért volt szükség, hogy azzal a nyilvánosság számára ismeretlen, második helyszínt – ahol több, és értékesebb roncsot találtak − eltitkolják. Ezután a hadnagy szerint a katonai szakértők minden lehetséges apró töredéket eltüntettek, kiradírozva az eset minden nyomát.

Haut arról ad még felvilágosítást, hogy elvitték őt a 84-es épületnek nevezett hangárba, és megmutatták neki a járművet. A hadnagy egy fém, tojás alakú tárgyat látott, amely nagyjából 4 méter hosszú, és 2 méter széles lehetett. Alatta két földönkívüli test feküdt, melyeket félig letakartak egy ponyvával. Viszonylag nagy fejük volt, és 120 centi magasak lehettek. Az irat végén Haut megjegyzi: "Biztos vagyok benne, hogy egy világűrből származó űrhajó és annak legénysége lehetett".

Az amerikai hadsereg egyébként politikai nyomásra 1994 júliusában az A Roswell jelentés: tény a kitalációval szemben az új-mexikói sivatagban című kiadványban próbálta összegezni a kérdést. A munkából az derül ki, hogy a sivatagban akkor a szigorúan titkos Mogul projektet folytatták, amelynek során különleges műszerekkel felszerelt ballonokat engedtek fel a felső atmoszférába, hogy azokkal a lehetséges szovjet atomkísérletek nyomait keressék. A helyiek által látott alacsony szürke testek, a ballonból kiesett, tesztelésre használt próbababák lehettek. A hadsereg ezzel a jelentéssel az ügyet lezártnak tekintette. A városiaknak viszont jót tett a hírverés, és eszükbe se jut, hogy elfogadtassák az emberekkel a jelentést, hiszen abból a pénzből, amit a turisták fizetnek a szuvenírekért, még hosszú ideig meg fognak élni.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top