Gaga végig hazudott? Ki az a Lina Morgana?

2010. 10. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Súlyos vádak röppentek fel a közelmúltban az énekesnő nevével kapcsolatban. Ki az Lina Morgana? Honnan ismerős olyan sokaknak a Gaga-jelenség? Lehetséges, hogy nem saját találmány a meghökkentő külső és a sokakat lázba hozó, kétségtelenül fülbemászó zene? Megannyi kérdés. .. válasz nélkül. De kezdjük az elején.

Az idősebb generáció, akik megdöbbenve követik az új üdvöske szárnyalását és nem tudják hova tenni a fiatalok őrült fanatizmusát, már rég megmondták a frankót: Gaga nem is annyira új és különleges, mint azt hisszük. Hiszen mindenki emlékszik még Madonna robbanására, a nagy felháborodást keltő, templomban leforgatott Like a prayer klipre, mely felvonultatja az összes létező katolikus vallási jelképet. Túl vagyunk már azon az időszakon, amikor megrökönyödést és felháborodást keltettek az égő keresztek és a Madonna tenyerén megjelenő stigmák, vagy hogy egy életre kelt szent szoborral szexszel az oltáron. Ezek után már könnyedén vettük Kylie Minogue futurisztikus jelmezeit, mert nem volt benne semmi botrányos, legfeljebb csak furcsa a szemnek. Azon pedig csak nevetni tudtunk, hogyan igyekeznek az énekesek azóta is, hogy valami igazán megdöbbentővel rukkoljanak elő. Háttérbe szorult az énektudás és tehetség, lett helyette mindent betöltő látvány és effektek, de mindenki érzi, hogy legtöbbször mindez csak izzadságszagú erőlködés. Ebbe a pocsolyába toppantott bele pár évvel ezelőtt Gaga, egy kicsit meg is remegtette a széleit, de az igazán szemfülesek már akkor megmondták: ez kevés lesz a fennmaradáshoz. Ettől függetlenül nem vitatja el senki az énekesnőtől a profizmust, mellyel termékét igyekszik eladni. Fantasztikus csapat áll mögötte, kezdve Jonas Akerlunddal, aki a látványvilágban csillagos ötös videókat készíti neki, és folytatva Nicola Formichettivel, aki a különleges ruhadarabokért felel. Igaz ugyan, hogy ha mindezeket leradírozzuk a képről, és csak a zenét vesszük, akkor egy meglehetősen középszerű, unalmas produkciót kapunk, ám ezekkel együtt már világszínvonal. A lényeg tehát, hogy bárki bármit is mond, Gaga nem új, de jó, és a maga nemében azért mégiscsak egyedi. Vagy mégsem? És itt jön a lényeg, a nagy kérdés: ki az a Lina Morgana?

2007-ben egy fiatal, szinte még gyerek lány toppant be Rob Fusari producerhez. A férfi addigra már túl volt legnagyobb sikerein: többek között a Destiny's Child, Beyonce és Will Smith albumait is az ő neve fémjelezte. A lány meggyötört volt, Amerikában élő, de orosz emigráns szülők gyermekeként meglehetősen sok pofont kapott az élettől. Ezért vagy sem, de a producer látott benne fantáziát, így foglalkozni kezdett vele. Eközben ugyanitt, csak időben kicsivel később megjelent Stefani Germanotta is, gazdag szülők lánya, nem kérdés, miért fogadta a producer. Fusari saját bevallása szerint első körben nem sokat látott benne, ám amikor leült a zongorához, már tudta, hogy most mindketten megfogták az isten lábát. Stefani egészen más volt, mint Lina, egy suliba járt a Hilton-lányokkal, és soha semmire nem volt gondja, szemben az orosz származását szégyellő lánnyal; a producer mégis úgy gondolta, hogy Gaga egyéni karrierje mellett ketten együtt is jó párost alkotnának. Fel is vettek vagy egy tucat dalt közösen, ám még mielőtt kiadhatták volna, a depressziós Lina nem bírta tovább, a mélybe vetette magát egy hotel tetejéről, és ezzel együtt neve örökre feledésbe is merült... (Legalábbis az eddigi mély hallgatás Lináról azt mutatja, hogy feltehetően Gaga és Fusari ezt remélte.) Pár nappal az öngyilkosság előtt jelent meg Gaga önálló kislemeze, melynek borítóján – csak később tűnt fel a szemfüles közönségnek - éppen olyan fejfedőt visel, mint Lina egy korábbi klipjében, a Far away című dalhoz tartozó videóban. Véletlen lenne? Aki szereti az összeesküvés-elméleteket, annak már motoszkálni is kezdett a fejében: köze van az új kislemeznek, a bizonyíthatóan lopott külsőnek Lina kiborulásához? Lehetséges, hogy a csalódottság érzése kergette a halálba az egyébként is labilis énekesnőt? Erre már sosem derül fény, és persze azt is leszögezzük, nem olyan különleges az a fejfedő, hogy valakinek ne juthatna magától eszébe ilyet hordani. De... Mégiscsak maradt egy kis "de", felmerült a kétely: ez még csak a felszín, mi lehet alatta?

Az mindenesetre biztos, hogy Gaga azóta a világ legsikeresebb sztárjai közé írta be magát, és talán épp ezért, okosabb is lehetett volna. A napokban folyt le ugyanis a tárgyalás, ahol arról döntöttek, hogy Gaga köteles kifizetni Rob Fusarinak részesedés gyanánt azt a pénzt, amiről sajnálatos módon az utóbbi időkben a nagy siker közepette elfeledkezett. Az énekesnő perkált is, de elkésett, addigra már működésbe lépett Lina „szelleme”. Újabb véletlen? Történt ugyanis, hogy miután Gaga beharangozta legújabb kislemezét Wunderland címmel, a Youtube videómegosztón villámsebességgel kezdett terjedni egy videó, melyen Lina Morgana énekli Wunderland című számát. Hogy is van ez, Lina feltámadt? Később persze kiderült, szó sincs paranormális jelenségekről, az édesanya, Yana Morgana tette fel a videókat, mert elege lett abból, hogy Gagát élteti az egész világ, miközben ezek a dalok a lánya szerzeményei, sőt, még a stílus is lopott. (Az most legyen mellékes tény, hogy az anya természetesen jelentős részesedést vár, melyért perre menni is hajlandó.)

És ha valaki most csattanót vár, azt el kell keserítenem: a történet itt véget ér, vagyis még folyamatban van. Egyelőre nem tudni, mi az igazság, mindenki csak találgat és hozzánk hasonlóan hipotéziseket gyárt. Egy biztos, sok a véletlen, sok a kérdőjel, és Gaga még nem állt a nyilvánosság elé semmilyen magyarázattal. Mindenki emlékszik még arra, mikor egy világ tanakodott azon, hogy hermafrodita-e vagy sem. Vagy mikor megjelent a sajtóban férfi hasonmása, mely előtt szintén milliók álltak értetlenül. Sorolhatnám még a legsunyibb, ugyanakkor leghatásosabb víruskampányokat, melyekből lassan tananyag készülhetne PR szakemberek számára, és melyekről utólag mindig kiderült, hogy hamisak. Ez is egy ilyen álbotrány lenne? Vagy Gaga ezúttal tényleg mellényúlt?

Forrás: Popcorn



Szerző

donna.hu



Scroll to Top