A Tim Rice és Andrew Lloyd Webber szerzőpáros nevét sokan ismerik, hiszen olyan műveket alkottak, mint például a Jézus Krisztus szupersztár, az Evita, vagy a Starlight Express, s Webber jegyzi az Operaház fantomját és a Macskákat is.

A József az első alkotásuk volt, Webber 1967-ben kapta a felkérést, hogy írjon egy popkantátát, amelyet egy iskolai húsvéti ünnepségen mutatnának be. Az ifjú szerző ekkor volt 19 éves. A felkérésnek megfelelően egy erősen tiszteletlen és fiatalos darabot írt barátjával Tim Rice-szal együtt – ám a tehetségük tagadhatatlan volt, és azonnal hatalmas sikert aratott a darab: Angliában több mint 20 ezer iskola játszotta el. Egyre több helyen kérték ki az akkor még oratórikusan előadott zeneművet – nem volt színházi körítés, csak elénekelték –, így folyamatosan bővíteni kellett, hogy a rövidke mű egy egész estés darabbá nője ki magát.

Végül létrejött a ma ismert változat, egy valódi stílusparódia, laza szerkezetű meseszövéssel, amelyben az énekszámok mind-mind más zenei stílust képviselnek: a fáraó rock and rollt énekel, József testvérei párizsi sanzont – amikor éheznek és indulnának Egyiptomba –, máskor pedig latinos zenét – amikor Benjámin ártatlanságát bizonygatják…

Akik megszokták és megszerették Webber romantikus zenéjét, azok lehet, hogy csalódnak első pillanatban a Józsefben, hiszen ez teljesen más jellegű darab. Nincsenek nagy ívű, szerelmes, megható nóták – bár József börtönbeli dala az egyik legszebb gyöngyszeme a musicalvilágnak –, viszont annyi poén és humor gyűlt össze, hogy első hallásra és látásra szinte fel sem lehet fogni mindet.

Sajnos néhány poén a magyar változatban nem jön le – a nyelvi viccek. Például az említett francia sanzont és latin zenét az angol változatban franciás és latinos kiejtéssel éneklik. Aki már hallott franciát vagy mexikóit angolul beszélni, az pontosan érti, miről van itt szó, ám sajnos a magyarban ezt nem lehet visszaadni.

A Madách gárdája színpadi leleményekkel helyettesítette ezeket a gegeket: a sanzon idején egy ágyban fekszik a 11 testvér, hálósipkában, pizsamában, mi pedig felülről láthatjuk őket. Zseniális. Szintúgy a latinos poén: egy kartonból készített túldíszített, színes inget akasztanak a nyakukba, majd ezt elkezdik kihajtogatni, megjelenik egy gitár, egy mexikói kalap, végül még egy-egy ló is kerül minden testvér alá! Ezek után már ugye nem meglepő, ha azt mondom, hogy énekelni kezd a kígyó és a teve is?

A magyar előadás remek, minden mozzanat a helyén van. De a legjobb az, hogy a színészek láthatóan iszonyúan élvezik a darabot. Szívből jövő játék ez, nem „csak” színjátszás, hanem valódi játék, igazi mosolyokkal, teli vidámsággal. A végig jelenlévő gyermekkar tagjai sem fojtják magukba sem jókedvüket, sem gyermek-mivoltukat, ettől válik igazán bájossá a darab.

Több szereposztásban megy a játék, én Serbán Attila (József) remek énektudását tudom dicsérni. Gesztesi Károly fáraója pedig olyan átütő lett, hogy a közönség már feledte azt is, hogy színházban van, minden egyes mozdulatot élvezett – el tudjátok képzelni a nem éppen filigrán Gesztesi Elvis Presleys, csípőcsavarós, rongylábrázós mozdulatait?

Persze nem minden tökéletes. Itt egy dolog a bibi: jegyet nem lehet kapni, legfeljebb a ködös, távoli jövőbe lehet lefoglalni – ha még lehet egyáltalán. Ez a darab garantáltan telt házzal fog menni hosszú-hosszú évekig.

Szereplők:

József: Nagy Sándor, Puskás Péter, Serbán Attila Narrátor: Gallusz Nikolett, Ladinek Judit, Polyák Lilla Fáraó: Posta Victor Jákob: Koltai János, Lőte Attila Putifárné: Gallusz Nikolett, Ladinek Judit Ruben/Putifár: Balog János, Barát Attila, Ömböli Pál Juda: Arany Tamás, Szente Vajk Simeon: Nagy Balázs, Sándor Dávid Levi/Pék: Ádok Zoltán, Balog János Naphtali/Pohárnok: Barabás Kiss Zoltán, Csórics Balázs eh. Iszakar: Ködmen Krisztián Dan: Kiss Ernő Zsolt Asher: Parti Péter Zebulon: Radványi Attila Gád: Petke Balázs