Életében legalább egyszer mindenki elgondolkodik az élet körforgásának kérdésein, van, aki gyakrabban van, aki ritkábban. Tudjuk, hogy a buddhisták igyekeznek úgy leélni életüket, hogy lehetőleg egy hangyának se ártsanak, mert az a hangya lehet, hogy az anyjuk volt előző életükben. A kereszténység egyértelműen elutasítja a reinkarnáció tanát, sőt, a Bibliából is kihúzták azokat a részeket, amik arra utalhatnak, hogy reinkarnáció létezhet (volt utalás rá, hogy Keresztelő Szent János Illés próféta reinkarnációja).
A reinkarnáció, azaz ismétlődő születés és halál folyamata, amin keresztül a lélek életein keresztül testből testbe vándorol. A buddhista tanok szerint a lélek halhatatlan, amikor az ember meghal, pusztán földi, fizikai mivolta semmisül meg, a lelke továbbmegy. A halál és az újraszületés között a lélek egy köztes állapotba kerül, a tibeti buddhisták ezt bardónak nevezik. Az újjászületést meghatározza, hogy mit teljesítettünk, hogyan éltünk előző életünkben, hagytunk-e magunk után megoldatlan dolgokat. Mit teljesítettünk abból, amit elvállaltunk előző leszületésünk előtt? Teljesítettük-e az életfeladatot?
A folyamat célja a lélek és a szellem tökéletesedése az ismétlődő újraszületésünk során. A karma az ok-okozat törvénye, azaz: semmi nem történik véletlenül. Ami történik velünk, az nem egy felsőbb lénytől elszenvedett büntetés vagy jutalom: mindent mi választunk magunknak. Így születhetünk újjá szegénynek vagy gazdagnak, férfinak vagy nőnek, európainak ázsiainak vagy afrikainak, aszerint, hogy a lélek mit szeretne megtapasztalni következő életében – vajon mekkora lehet a tömeg a híres, gazdag és szép szeretnék lenni sornál? A születés előtt a lélek megválasztja magának a szülőket és sorsának főbb fordulópontjait, aszerint, hogy mit kell teljesíteni a fejlődése szempontjából.
Mért nem emlékszünk előző életeinkre? Érdekes kérdés. A válasz erre az, hogy az emberi elme nem tudná feldolgozni a rengeteg emléket és tapasztalatot. Ugyanakkor a tudatalatti tárolja az információkat, amik időnként felszínre bukkanhatnak. Érezték már azt egy ismeretlen személlyel kapcsolatban, hogy biztos nem láttam még ezt az embert, de mégis úgy érzem, mintha ezer meg ezer éve ismernénk egymást? Vagy egy addig teljesen ismeretlen helyen járva bukkant elő az az érzés, hogy olyan mintha már jártam volna itt? Olyan ismerősek a házak és szinte otthon érzem magam! Ezek az érzések mind-mind előző életeinkről árulkodnak – vélik a reinkarnáció hívei –, mint ahogy erről árulkodhatnak félelmeink is, amik teljesen irreálisnak tűnnek. Mint saját félelmem a víztől, és irtózásom a halaktól…
Aki kíváncsi rá, hogy ki és mi volt előző életében felkereshet hipnotizőrt. Létezik egy fajtája a hipnotizálásnak (regressziós hipnózis) amivel vissza lehet vinni az embert előző életébe. Noha eredetileg nem erre a célra fejlesztették ki, hanem komplexusok és félelmek kezelésére, de rájöttek, hogy messzebbre is lehet vinni a pácienst időben, mint a gyermekkor. A módszernek ellenzői is akadnak szép számmal, akik arra hivatkoznak, hogy a módszer etikai problémákat vet fel, illetve veszélyes lehet az ember tudatára nézve egy ilyen „utazás”.
A reinkarnációban lehet hinni és nem hinni. Mindig fel lehet hozni ellenérvként, hogy nincs kézzel fogható bizonyíték és mindig fel lehet hozni érvként, hogy vannak jelenségek, amire semmi más ésszerű magyarázat nincs. És fel lehet fogni így is:
„Itt van ez a mécses. Hajnalig dolgoztam a fényénél. Reggel eloltom. Este újra meggyújtom. Az edény ugyanaz, az olaj ugyanaz, a kanóc ugyanaz, de ugyanaz-e a láng, ami felgyullad a következő éjszakán?”
