Nincs olyan kapcsolat, ahol ne lennének konfliktusok. De mi a helyzet akkor, ha mindez gyerek jelenlétében történik? Vajon minden esetben van elég erőnk az önmegtartóztatáshoz, vagy hirtelen felindulásból nem is törődve semmilyen külső tényezővel, talán önző módon senkit nem kímélve kiadjuk magunkból a dühöt? Mikor cselekszünk helyesen? Amikor az adott helyzetre azonnal reagálunk, vagy ha minden erőnket összeszedve befogjuk a szánkat? És vajon ez a felgyűlt feszültség, mikor fog utat törni magának?

Számtalan jó tanáccsal látnak el minket különböző fórumokon a szakemberek, azzal kapcsolatosan, hogy mikor cselekszünk helyesen, és mit kell tennünk, ha ilyen helyzetbe kerülünk. Valóban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gyermek egészséges érzelmi fejlődéséhez, szükség van a szülők által nyújtott érzelmi biztonságra is. De vajon a veszekedések egyenértékűek azzal, hogy ez a szülők által nyújtott biztonságérzet szertefoszlik?

A vita elengedhetetlen az emberi kapcsolatokban, hiszen nincs két ugyanúgy gondolkodó ember, nincs két ugyanolyan vélemény. Adott egy élethelyzet, egy szülők közötti nézeteltérés, ami hangos vitába torkollik és elkerülhetetlen, hogy ne a gyermek előtt történjen. Néha a felnőtt világ igen önző módon, a legkisebb önmegtartóztatás nélkül képes a botrányos viselkedésre. Elképzelhető, hogy ilyen helyzetekben csak a tehetetlenségünk, a kétségbeesésünk miatt emeljük fel a hangunk.

A kérdés még mindig az, hogy a szobájában babázó gyermek, miképp éli át a hallottakat? Talán bizonytalanságot, félelmet szül benne. Vajon joga van tudni, mi folyik otthon? A gyerekeknek hihetetlen érzékük van a felnőtt világ minden rezzenéséből észrevenni azt, ha a szüleikkel nincs rendben valami. Nem kell ehhez hangos szóváltás sem.

Ezek a dolgok elkerülhetetlenek, nincs olyan család, ahol a gyerek vagy gyerekek ne éltek volna át párbajozó anya-apa párost.

Mindenek előtt a gyermek biztonságérzetének a helyreállítása a legfontosabb. Nem szabad bizonytalanságban hagyni őket! A veszekedések nem zárják ki a szülők között lévő szeretetet, erős kapcsot. Talán egy-egy ilyen párbaj, szócsata után, ha lecsitultak a kedélyek, a kapcsolat még intenzívebb kötődést vált ki mindkét félből. De ezt vajon a gyermek is tudja?

A leggyakrabban felmerülő kérdés mégsem az, hogy hogyan kerüljük el az ilyen helyzeteket, hanem, hogyan kommunikáljuk a gyereknek. Bármilyen probléma adódik, ha beszélünk róla, már félúton járunk a megoldásához. Természetesen nem lehet egy gyermekben félelmet kelteni, a nyakába zúdítanunk a munkahelyen okozott sérelmeinket, az anyagi problémáinkat és végképp nem a párkapcsolatban lezajló intim dolgokat. De vajon ha azon a szinten, a koruknak megfelelő szinten elmondjuk nekik, hogy a felnőtt világban is vannak nézeteltérések és az a néni vagy bácsi, akinél anya, apa dolgozik éppen rosszkedvűen kelt fel és morgott, mint a medve egész nap, éppen ezért nekünk is rosszabb kedvünk van az átlagnál? Talán megértenék. A gyerekek nem buták, sőt. Sokkal többet tudnak mindenről, mint azt gondolnánk. Ez a fajta kommunikáció segít megőrizni a gyermek biztonságérzetét, segít megfigyelni a kapcsolatok alakulását és megtanulják, hogy mindenkinek törekedni kell a probléma megoldására.

Minden konfliktus után, ami a gyermek előtt - akár zárt ajtónál - zajlott, érdemes a békülés folyamatát is megosztani vele. Bár néha megesik mindenkivel, hogy a gyermek tanúja lesz a veszekedéseknek, de sosem szabad elmenni mellettük szó nélkül. Ne engedjük meg, hogy magukat okolják a szülők közötti párharc miatt! Mutassuk meg nekik, hogy felül lehet kerekedni a problémákon és visszaáll a szeretetteljes légkör. Talán a kommunikáció gyermekünk felé, az ő nyelvén, nem segít nekünk is felülkerekedni a problémákon?