Egy biztos, hogy a férfi-női viszonyok társadalmilag kötetlenebbek, átjárhatóbbak lettek. Nagyszüleink, de még szüleink fiatalkorában például az élettársi kapcsolat sem volt társadalmilag elfogadott együttélési forma. Akkoriban „vadházasságnak” nevezték, ma pedig szinte a felnőtt társadalom fele ilyen viszonylatban él egymással, amit lassan törvény is hitelesíteni látszik, hiszen már banki hitel és a házassághoz hasonlóan több más kedvezmény is felvehető rá.

Ugyanakkor tény, hogy az emberek többsége változatlanul a családot tartja a legfontosabb együttélési formának. Az együttélésben pedig, annak időtartamától függetlenül, mindig van egy ideiglenes jelleg. Miért nem vállalható a másik teljes egésszében, miért ne legyen házasság? A házasság szándéka szerint örök, amivel egyben azt is kijelentem, hogy ez az egy ember jelenti nekem a mindent, mással nem kívánok hasonló jellegű kapcsolatba bonyolódni. És ha ehhez tartani is tudom magam, nem ez a legszebb, legromantikusabb ajándék a szerelem oltárán?

Amikor úgy döntök, hogy csak együtt élek valakivel, az egyben egy másik döntést is feltételez: azt, hogy nem házasodom. A másik félnek ebben az esetben választ kell kapnia arra, hogy miért nem. A házasságkötés nem egyszerűen egy papír, hanem egy mód arra, hogy világgákürtöljük szerelmünket. A másik teljes és örökérvényű felvállalása, üzenet szerelmünk felé, amely kinyilvánítja, ő annyira különleges lény a számunkra, hogy egy egész életen át akarunk ismerkedni vele!

A gyűrű egy kis szimbólikus bilincs, ami a két embert a szó jó értelmében kapcsolja egymáshoz. Pont ebből a biztonságból kifolyólag azonban a házasságban egykettőre kialakulhat bizonyos tunyaság, hogy úgy kezdjük érezni, többé már nem kell dolgozni a másikért. Az együttélés, épp az ideiglenessége miatt, talán jobban arra készteti a feleket, hogy naponta ápolják kettejük viszonyát, és az emberi kapcsolatok pontosan ettől válhatnak nagyon tartóssá. Az együttélésnek és a házasságnak is vannak előnyei és hátrányai. Hogy melyik a jobb, nem  igazán  lehet megmondani. Vannak nagyon rossz házasságok, vannak csodálatos együttélések, és fordítva.

A házasságot sokkal merevebb szabályok kötik, mint az együttélést. A házastársakra sokféle erő hat, ami összetartja őket. Az együttélésben jóval kevesebb a külső tényező, gyakorlatilag a két ember egyéni elhatározásán múlik, hogy meddig maradnak együtt. Mindkét esetben alapvető, hogy a két ember mennyire veszi figyelembe mások igényeit, képesek-e tiszteletben tartani egymás személyiségét, meg tudnak-e egyezni a jogokban és a kötelezettségekben. De, ha valaki úgy érezné,  az együttélés szabadságához képest a házasság járom, téved. Az igazi együttélés ugyanúgy megköveteli a kölcsönös felelősségvállalást, az esetleges lemondást, mint a házasság, és statisztikák igazolják: az együttélést követő házasságok nem tartósabbak. Talán azért, mert az együtt élők eleve kevesebbre tartják a házasságot. Az együttélés ugyanis nem csökkenti a későbbi házasságban felszínre kerülő konfliktusok számát. Sőt, az élettársi kapcsolatból házasságba került nők gyakran boldogtalanabbak az esküvő után, mint azok, akik még nem ismerik annyira a férjüket.

A férfiak a szex miatt, a nők inkább érzelmi alapon választják az együttélést. Az asszonyok többsége azért megy bele a papír nélküli kapcsolatba, mert abban reménykedik, hogy előbb-utóbb oltárhoz vezetik. Vigyázni kell azonban, ha a későbbiek során házasságot szeretnénk, mert a férfiak ilyenkor már sokkal kevésbé motiváltak. Az együttélésben ráadásul szinte mindig nekik kedveznek az erőviszonyok, a bizonytalanság pedig könnyen rányomhatja a bélyegét a kapcsolatra, különösen akkor, ha az egyik esetleg hirtelen rádöbben, ő mégis csak többet szeretne. Sok nő évekig hiszi, hogy majd lesz esküvő, ha kedvezőek lesznek a körülmények, amikor meg ráébred, hogy csak húzzák előtte a mézesmadzagot, már fél, hogy késő váltani…

Kapcsolódó cikkek:

$$2733$$