„Neki miért szabad, ha nekem nem? „ Nem száll le rólam”, „Ez nem igazság, hogy mindig én vagyok a rossz”… És még sorolhatnánk a testvérek „háborújából” a jól ismert lózungokat. Már a hajunk égnek áll ezektől a mondatoktól. Nem tudunk elmenni velük nyilvános helyekre sem, mert persze ezt nem csak otthon művelik, nekünk meg lesül a képünkről a bőr. Hol rontottuk el? Rossz szülők vagyunk? Tesszük fel magunknak a kérdést. Pedig ha jobban odafigyelünk megnyilvánulásainkra gyerekeink felé, a helyzet sokban tud javulni.
Megfigyelések szerint a legnagyobb rivalizálás akkor állhat fenn, ha a két gyerek között két évnél kevesebb a korkülönbség, vagy ha a fiatalabb testvér lány, a nagyobb, pedig fiú.
Kezdjük az elején, amikor még a kistestvér úton van, hiszen a későbbi testvérkapcsolatban nagyon sokat számít, hogyan várta a nagyobb testvér az új családtagot. Célszerű tehát, ha már időben felkészítjük porontyunkat a kistesó érkezésére. Ne zúdítsuk rá egyből a gólyahírt, fokozatosan szoktassuk a testvér gondolatához. Meséljünk neki arról, mi mindent csinálhatnak majd együtt, milyen jó lesz, ha mindig számíthat majd rá, hogy tudnak majd együtt játszani. Ha már látszik a pocakunkon is, magyarázzuk el neki, hogy ő is ott volt, ha már mozog a kicsi, mutassuk meg neki. Várjuk vele együtt közösen az új jövevényt. Készítsük fel, hogy eleinte sokat fog aludni, sírni, vigyázni kell rá nagyon – neki is! –, ahogy ő rá is kellett, amikor még ilyen pici volt.
A korkülönbségből adódó problémákon is csak mi, szülők segíthetünk. A rivalizálások, féltékenységek sokszor előfordulnak testvéreknél. A kisebbik elnyomva érezheti magát a nagyobb testvérrel szemben, akinek már sok mindent lehet, amit még neki nem. A nagyobb, viszont hanyagolva, mivel az addig csak rá irányuló figyelem már megoszlik, ezért féltékenység alakulhat ki benne a kistestvérrel szemben. Ezt egyrészt az előbb már említett időbeli felkészítéssel megelőzhetjük. Másrészt, ha elmagyarázzuk, hogy ez most egy olyan időszak, amikor a kicsi sok törődést igényel, ahogy így volt ez vele is. Vonjuk be apróbb feladatokkal, hogy érezze, ő is fontos, gondoskodik a babáról, persze tényleg csak apróbb dolgokat bízzunk rá és a felügyeletünkkel.
Amikor már nagyobbak, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindegyikük külön személyiség, ezért máshogy is kell bánni velük. Ne hasonlítgassuk őket egymáshoz, kerüljük az olyan megjegyzéseket, hogy „bezzeg a testvéred!”, mert ezzel csak a feszültséget szítjuk közöttük és azt az érzést keltjük bennük, hogy sohasem vagyunk elégedettek velük, így aztán később azt fogják hajszolni, hogyan is feleljenek meg elvárásainknak. Ezért fontos, hogy beszélgessünk velük külön-külön, és tudassuk velük, hogy nem helyeseljük azt, ha túlzottan is bizonyítani akar, hiszen nincsen rá szükség.
Az idősebb gyereknél lazítsunk is az elvárásokon, ne mindig őt kérjük számon a csínytevések után, lévén, hogy ő a nagyobb. Így akaratlanul is sokszor igazságtalanul bánhatunk vele, a gyerekek igazságérzete pedig hatalmas és nem felejtik el, ha belegázolunk. Legyünk körültekintőek és következetesek, hallgassuk meg mindegyikőjüket, így érzik, hogy mindannyian fontosak.
A fiatalabb testvérben kialakulhat az az érzés, hogy őt kevésbé hallgatják meg, hiszen ő a kisebb, benne emiatt alakulhat ki túlzott bizonyítási vágy, hiszen a nagytesót űberelni kell. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, fontos, hogy minden apró sikerét is megdicsérjük, legyen az tanulmányi, sportbeli, vagy akármilyen teljesítmény.
Összegezve tehát, fontos, hogy belássuk, a gyermekeink közötti kapcsolat mennyire függ attól, mi hogyan kommunikálunk velük, illetve mi szülök is egymás között. Már a 80-as években elvégzett kutatások is igazolják, hogy a testvérkapcsolat sajátosságaira egyrészt kihat az, hogy az anya mennyire eltérően figyel és kommunikál a testvérekkel, illetve, hogy anya és apa mennyire eltérő nevelési különbségeket használnak gyerekeiknél.
Kapcsolódó anyagok:
$$1805$$
