Rengeteg félelmen mehet keresztül a gyermekünk, ami annak a fontos folyamatnak a része, hogy kezd felnőni. Bármi megrémisztheti – rémálmok, állatok, betegség, szorongás, hogy elveszítheti a velünk való közelséget, ami eddig megszokott volt, míg kisebb volt.

A gyermek reakciója kétféle lehet: vagy figyelmen kívül hagyja az érzést, vagy a szülőkhöz fordul segítségért. Itt nagy szerepe van tehát a szülőknek abban, hogy a gyermek hogyan kezeli majd a későbbiekben az érzést.

Van még valami, ami lényeges a gyerek félelmével való bánásmóddal kapcsolatban. Semmiképpen ne használjuk a félelmét arra, hogy megbüntessük. Sok szülő például fenyegetőzik a rendőrséggel, mintha az valamiféle rettegett dolog lenne. Ilyeneket mondanak: „Ha nem fejezed be ezt a zajongást, hívom a rendőröket és elvisznek téged!” Ily módon nemcsak azt érik el, hogy a gyerek kíváncsiságát vagy félelmét a rendőrség iránt fokozzák, hanem azt is, hogy tévhit alakuljon ki a kicsikben a szervezettel kapcsolatban. Ahelyett, hogy úgy gondolnának a rendőrségre, mint a közrend őrzőjére és segítségnyújtóra, negatív képzet alakul ki bennük már gyerekkorban.

A szülőknek nem szabad megszállottan rákényszeríteni a saját elképzeléseiket a gyerekre. Lehet, hogy mi azt akarjuk, hogy legyen kiemelkedő valamiben, például az úszásban, amitől esetleg éppen retteg. Meglehet, hogy épp az ellenkező hatást érjük el a gyerekben azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk a félelmét és rákényszerítjük a teljesítésre. Az is előfordulhat, hogy egy életre megutálja azt a sportot, sőt akár minden vízzel kapcsolatos dolgot. Ezért mindig meg kell próbálnunk megérteni a gyermekünk félelmét, és semmiképpen se legyünk közömbösek.

A legnagyobb hiba, amit tehetünk, ha megalázzuk a gyereket a félelme miatt. Nincs konkrét kor meghatározva semmilyen félelem legyőzésére, és az sem megoldás, ha egy másik gyerekhez hasonlítod, aki már nem retteg attól a bizonyos dologtól. (Például a sötéttől.) Hacsak nem kezeled a félelmét teljesen természetesnek, amivel majd fokozatosan meg tud birkózni, sosem fogja legyőzni, és mindig szégyellni fogja.

Ami tényleg a lehető legrosszabb reakció egy szülőtől, ha támogatják a félelem generálását. Pusztán a móka kedvéért sokan a családban olyan beszélgetéseket kezdeményeznek, melyek csak még inkább félelemre gerjesztik a gyereket. (Ijesztő esti mese, tábortűzi történetek.) Ez még akkor is kétes értékű magatartás, ha a végén elmagyarázzuk, hogy amit mondtunk, az csak mese, és semmi köze a valósághoz. Ám ha hagyjuk, hogy a gyerek a saját képzeletében továbbgondolja az eseményeket, azzal csak még nagyobb kárt okozunk neki.

Mindezeket az óvintézkedéseket figyelembe véve mi, szülők álljunk pozitívan a gyermekünk félelmeihez. Keltsük benne a biztonság érzetét nyugtató szavakkal vagy testbeszéddel. Azonban rá kell jönnünk, hogy a babusgatás sem használ, azzal segítünk rajta, ha öntudatosak leszünk, és vele együtt próbálunk meg megbirkózni a félelemmel. Hamar rájön majd, hogy miként győzze le az érzést, és a hozzáállása ésszerűbbé válik.

-HM-