Abból a jelenségből, hogy a légkör magasabb rétegei még alkonyat után is visszaverik a Nap fényét, arra következtethetünk a mérések alapján, hogy még 60-70 km magasságban is van levegő, sőt az északi fény vizsgálata azt mutatja, hogy legalább 200 km magasságig kell levegőnek lennie. De vannak jelek arra is, hogy 500-600 km-ig terjed a föld légköre. A Földre hulló meteorok felvillanásából is ilyen adatokra következtethetünk, a rádióhullámok útja pedig azt árulja el, hogy 100 km-től feljebb a légkörnek még az elektromosságot vezető rétegei is vannak, egyes adatok szerint még 1800 km magasságban is.

Vannak tudósok, akik valószínűnek tartják, hogy még 2000 km magasságban is van levegő, természetesen olyan ritka, hogy ott már csak néhány molekula van minden köbméterben, tehát alig különbözik a teljes vákuumtól. Elméletileg 40000 km az a magasság, amelyen túl már valóban nem lehet a Földhöz tartozó levegőről szó, mert ilyen távolságban a centrifugális erő nagyobb, mint a Föld vonzóereje, tehát az odáig eljutott molekulákat már nem tarthatja vissza semmi sem.

A levegő nyomásának természetesen csökkennie kell, mennél magasabbra emelkedünk a légkörben. Ez a csökkenés már itt a Föld felszínének közelében is számottevő, és a meteorológusok mindenkor tekintetbe is veszik a megfigyelőhely tengerszint feletti magasságát. Vegyük példának a különböző magasságban fekvő magyarországi hely átlagos légnyomását:

Budapest   130 méter     750,5 Hg mm Salgótarján   249 méter     739,9 Hg mm Szabadság-hegy  474 méter     721    Hg mm Dobogókő   700 méter     700,8 Hg mm Kékestető   991 méter     676,1 Hg mm

Ezekből az adatokból számítva azt láthatjuk, hogy minden 100 méter magasság különbségre 8,6-8,8 Hg milliméternyi légnyomás csökkenés esik, vagy más szavakkal, átlagban 1 milliméternyi légnyomáscsökkenésnek 11,5 méter magasságkülönbség felel meg. Nagyobb magasságokban azonban más a helyzet. A száz méteres magasságváltozásra kevesebb nyomáscsökkenés esik, mert fent egyre ritkább a levegő, tehát a légkör magasabb rétegeiben a nyomás lassabban csökken.

Így pl. 10 km magasságban már 38 méterrel kell magasabbra mennünk, hogy a légnyomás egy milliméterrel csökkenjen. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a hőmérsékletnek is nagy szerepe van a nyomáscsökkenésnél, hiszen nyilvánvaló, hogy a levegő hőmérséklete csökken a magassággal, mégpedig száz méterenként 10-15 km magasságig, átlagosan 0, 5 C fokkal.

Az ember a tengerszinthez közeli magasságok légnyomásához szokott. Szervezetünk nemigen tud alkalmazkodni sokkal kisebb külső nyomáshoz. Különösen a vérkeringésben okoz komoly bajokat a nagy magasságok alacsony nyomása. Ennek főképpen az oka, hogy vérünkben mindig van oldva levegő, a nyomáscsökkenésekor ez kiterjed, sokszor szétrepeszti az ereket, vagy legalábbis orrvérzést, agyvérzést okozhat.

A magas hegyeket járó turisták sokszor élik át a légnyomás csökkenésének hatását, az úgynevezett hegyibetegséget, melynek főbb tünetei: fejfájás, fülzúgás, émelygés. Még inkább jelentkezik a kellemetlen hatás a repülőgépek utasain, ha nagyon magasra jutnak, mert a gyors felemelkedés miatt még kevésbé tud a szervezet alkalmazkodni a nyomásváltozáshoz. Az alacsony nyomáson kívül a levegő ritkasága is kellemetlen a magasba kerülő ember számára.

Nyilvánvaló, hogy az ember nem szállhat fel nagyobb magasságokba különösebb védőberendezések nélkül. Néhány kilométer magasságig elég csak oxigénről gondoskodni, légzés céljára és fűthető ruháról, a dermesztő hideg ellen, hiszen tíz kilométer magasságban ötven fokkal alacsonyabb a hőmérséklet.

Itt már egyébként olyan alacsony a légnyomás, hogy csak légmentesen elzárt kabinban tartózkodhat az ember, amelyben mesterségesen tartják fenn a kellő nyomást. A 7000-8000 méter magas hegyek, megmászását éppen az teszi olyan nehézzé, hogy nem lehet az alacsony légnyomás és a hideg ellen védekezni.