A homeopaták szereikkel kíméletesen, mellékhatások nélkül, a szervezet áthangolásával, harmonizálásával próbálják leküzdeni a betegségeket. A homeopata orvos nagy hangsúlyt helyez az anamnézisre, vagyis számba veszi a beteg múltját, öröklött betegségeit, szokásait, életkörülményeit, érzéseit, tüneteit. Ezután a hagyományos diagnosztikai módszerrel megvizsgálja betegét. Az így nyert összes információt összevetve, azokból a legjellemzőbbeket figyelembe véve választ gyógyszert. A betegségképet összeveti a gyógyszerképpel – azokkal a tünetekkel, amiket a gyógyszer kiindulási anyagának szedése egy egészséges emberen okoz –, hogy megtalálja az arra az emberre leginkább jellemző homeopátiás szert. A homeopátiás gyógyszer feladata az öngyógyító folyamatok beindítása, segítése.

A homeopátia az idők folyamán sokat változott; a tudományos orvoslás eredményeit is figyelembe veszi. Egyes alkalmazói a klasszikus homeopátia alaptételeinek egy részét feladták. Tudományosságát illetően heves viták folynak, kritikusai szerint a hatását demonstráló klinikai tesztek módszertani hibáik miatt nem bizonyító erejűek, helytelennek és túlhaladottnak tartják. Ugyanakkor népszerűsége egyre nő, és sok orvos alkalmazza praxisában a homeopátia elveit és gyógyszerkincsét.

A homeopátia alapelveit Samuel Hahnemann (1755 – 1843) német orvos, kémikus alkotta meg 1790 és 1843 között. Hanemann az akkoriban a malária gyógyítására sikerrel alkalmazott kininnel kísérletezve azt figyelte meg, hogy kellően nagy adagot véve be a szerből, ugyanazokat a tüneteket tapasztalja magán, mint amit maga a betegség produkálna. Következtetése az volt: hogy, hasonló hasonlót gyógyít, ami a mai napig a homeopátia első és legfontosabb elve maradt. Úgy találta, hogy ha egy szer nagy mértékben betegségtüneteket vált ki egy egészséges emberen, az kisebb mennyiségben gyógyító hatású lehet. Hahnemann tapasztalta azt is, hogy minél kisebb a hatóanyag a gyógyszerben, annál erőteljesebb a hatása. Ezért sokszorosan hígította és rázással-ütögetéssel dinamizálta növényi, ásványi vagy állati eredetű gyógyszereit. A kis mennyiségek használata miatt különösen sokat gúnyolták a homeopatákat az anyagelvű hagyományokhoz ragaszkodó gyógyítás képviselői. Alapvető különbség volt a korabeli akadémikus orvosláshoz képest az is, hogy a homeopátiás gyógyszerek a szervezet öngyógyító képességét igyekeztek serkenteni, nem a betegség ellenszereként hatottak. Hahnemann idejében kb. 200 gyógyszer állt a homeopata rendelkezésére, mára kb. 2000 gyógyszert kísérleteztek ki. A leggyakoribb homeopátiás gyógyszerforma a globulus (golyócska), amelyben tejcukor golyócskákat itatnak át a hatóanyaggal. Léteznek ezen kívül oldatok, porok, kúpok, kenőcsök, stb.

A homeopátia három alaptörvénye

Hasonló a hasonlót gyógyítja: A betegség olyan szer(ek)től fog meggyógyulni, amely egészséges embereknél e betegség tüneteihez hasonló tüneteket produkált.

A gyógyszervizsgálatok: Egészséges embernek beadva a gyógyanyagok különféle tüneteket produkálnak. Egy betegség tünetére az lesz a megfelelő gyógyszer, amely egészségesekben ehhez hasonló tünetet produkált.

A potenciálás: Sorozatos hígítás és energetizálás (dinamizálás) során a gyógyanyagoknak egészen új, addig ismeretlen gyógyító tulajdonságai kerülnek napvilágra.

Kapcsolódó anyagok:

$$136$$

$$185$$

Kapcsolódó fórumok:

$$f1100$$ 

$$f844$$