Késve, de fagyival

2008. 04. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Imád a három fiával a lakáson keresztül futó autópályát építeni, bunkert csinálni a terített asztal alatt, birkózni a tiszta ágyban. Ilyenkor az idő elfolyik, a rábízott tejberizs pedig csendben odaég a konyhában. Nem számít, hogy lecke van, hogy kihűl a fürdővíz, és az sem hozza ki a sodrából, ha a párnacsata közben vidám pihék borítják el a szobát.

Boldogan megy a fiúkért az oviba, bár az ovis jeleket néha összecseréli, így a szomszédos szekrényben lapuló rózsaszínű cipő nem biztos, hogy Tamás lábán jól mutat. Szerencsére a kis lábbeli igazi tulajdonosa résen van, így nem kell a mi Tomink fiús-sáros bakancsában hazaballagnia.

Egyszer az óvó néni telefonjára ocsúdott fel egy megbeszélésen, aki udvariasan hívta: Mikor jönnek Andrisért? Ugyanis már minden gyereket hazavittek. Persze kiment a fejéből: ma ő megy a kisfiáért délután. De mentségére legyen, azonnal autóba pattant, és egy hatalmas gombóc fagyival szárította fel a gyereke könnyeit. A tanító néni sem sértődi meg, ha Piroska helyett Hajnalkának szólítja, hiszen annyira érdeklődik az apuka, odafigyel-e fia a nyelvtanórán. Virágcsokorral simítja el Balázs iskolai csínytevéseit. Ezt csak ő tudja.

Hát ilyen az én párom, így szeretem őt, és mindent megbocsátok neki, mert a gyerekeim apja, és bármi is történik kettőnkkel, csak vele tudok „úgy” összenézni egy édes gyerek mondat hallatán.

Továbbra is várjuk leveleiteket, amelyekben bemutatjátok férjeteket, mint a Legjobb Apát! Címünk: info@donna.hu.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top