Valljuk be, kis mennyiségben jól esik, ám a túlzásba vitt féltékenység az első számú kapcsolatromboló. A zöldszemű szörny mindkét fél életét megkeseríti, azét is, aki képtelen bízni és azét is, aki nem érti, hogy miért nem bíznak benne.

Anatole France szerint nincs lealacsonyítóbb fájdalom, mint a féltékenység. Ebben valószínűleg van igazság. Aki túl hevesen félti társát, az nem is feltétlenül benne nem bízik – bár ez is előfordul -, sokkal inkább saját magában nem eléggé bizonyos. Már pedig semmi sem tesz nagyobb kárt az önbecsülésünkben, mint az önmarcangolás. Amikor minden percben azt kérdezzük magunktól: vajon elég jók, szépek, okosak vagy éppen gazdagok vagyunk? A végén már teljesen meggyőzzük saját magunkat arról, hogy nem; és rettegünk attól, hogy erre a másik is rájöhet és elhagyhat.

De ez botorság. Ha nem lennénk neki elég szépek, okosak, jók és gazdagok – nem kívánt törlendő –, akkor valószínűleg szóba se állt volna velünk, vagy már rég lelécelt volna a balfenéken. Persze az is előfordul, hogy csak későn ismerjük meg szerelmünk néhány nem túl előnyös tulajdonságát, de az már másik problémakörbe tartozik.

Elviselhetetlen az érzés, amikor valaki annyira kisajátítja szerelme tárgyát, hogy már az is haraggal tölti el, ha valaki más rápillant, rámosolyog, amikor nincsenek együtt folyton -folyvást emészti magát, vajon kivel van, mit csinál, gondol-e rá. Ha ezt az ember magában tartja, akkor csak a saját magának okoz kellemetlen pillanatokat, de ez azt eredményezheti, hogy egyszer csak robban az illető, és olyan dolgokat fog partnere fejéhez vágni, amiket egyáltalán nem akart. Ha viszont párját is folyton gyötri féltékenykedésével, akkor szinte biztos, hogy rövid úton el fogja őt veszíteni.

Meg kell, hogy említsük azt a szituációt is, amikor van ok a féltékenységre. Sajnos bármennyire is szeretjük életünk párját, nem biztos, hogy vállalnunk kell ebben az esetben, azt az embert, akivé a féltékenység tesz minket. Miért kéne megkeseredett, bizalmatlan figurává alakulnunk egy olyan illetőért, aki ezt egyáltalán nem érdemli meg.

Aki azt mondja, hogy soha életében nem volt még féltékeny senkire, az szinte biztos, hogy hazudik. Természetes emberi tulajdonság, hogy féltjük azt, amit megszereztünk, amit szeretünk.

Egy valamit azonban érdemes észben tartani: ha túl görcsösen ragaszkodunk a másikhoz, az számára hamar terhessé válik, fullasztó lehet a számára, és pont ezért fog kilépni a kapcsolatból.

Nem azzal kell magunk mellett tartanunk, hogy minden lépését figyeljük, szinte eltiltjuk az olyan társaságtól, ahol ellenkező neműekkel találkozhat. Ha menni akar, akkor úgy is menni fog, és mi semmit nem tehetünk ellene. Miért tennénk tönkre azt a kapcsolatot, ami annyira fontos a számunkra?

Kapcsolódó anyagok:

$$2624$$