Káposztás pogácsa

2009. 08. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 30 dkg nyers fejes káposzta lereszelve vagy apróra vágva, 25 dkg puha vaj, egy kocka (5 dkg) élesztő, 1-2 dl tejföl (attól függően, mennyitől áll össze a tészta), kb. 1 dl étolaj, 2 kiskanál só, csipetnyi bors. A pogácsák tetejére: egy villával lazán felvert tojás.

A káposztát lereszeljük, vagy egészen apróra vágjuk és megsózzuk, majd legalább negyedórát állni hagyjuk, aztán jól kinyomkodjuk belőle a sós levet. A lisztet egy tálba szitáljuk, beleszórjuk a kinyomkodott káposztát, belerakjuk a vajat, belemorzsoljuk az élesztőt, sózzuk, borsozzuk, és annyi tejföl hozzáadásával amennyitől összeáll, tésztává gyúrjuk.

A tésztát fél centi vastagra nyújtjuk, egy kenőecsettel vékonyan bekenjük olajjal, aztán balról középre, jobbról középre, felülről középre és alulról rá összehajtogatjuk. Letakarjuk, és negyed órát pihentetjük. A kinyújtást, az olajjal kenést, a hajtogatást és a pihentetést még kétszer megismételjük.

A harmadik pihentetés után a tésztát két centi vastagra kinyújtjuk, a tetejét tojással megkenjük, késsel berácsozzuk, aztán pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőpapírral bélelt tepsiben, 220 fokra előmelegített sütőben barnára sütjük.

Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Ollósi Gabriellának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top