Manapság a gyerekek vészesen sok időt töltenek a tévé előtt, hiszen a mamának főznie, takarítani is kell, és jól jön olykor a varázsdoboz, ami teljesen leköti a figyelmüket. Megbabonázva ülnek előtte, mégis amikor felállnak, marad bennük valami nyugtalanító érzés. Ez az érzés egyre csak fokozódik bennük, egyre nagyobb feszültséget okozva és végül abban nyilvánul meg, hogy indokolatlan dolgokat tesznek, agresszíven viselkednek.
Okolhatjuk a rajzfilmeket, hogy agresszív példát mutatnak, amit a gyerek lemásol. De akkor is megfigyelhető ez a viselkedés, ha törekszünk arra, hogy szelíd, jóravaló meséket nézzen a gyerkőcünk. Akkor miért van ez? Mert nem érti a tévé nyelvét. Azt az eszköztárat, ami nekünk felnőttek számára már ismert és magától értetődő. Ha nem érti, nem tudja összerakni a történetet, nem érti az ok-okozati összefüggéseket, ami összezavarja őt.
Egy ilyen zavaró tényező például a vágás. Látjuk Micimackót, ahogy beszél, aztán egyszer csak Malackát látjuk, ahogy válaszol. Ez minden tévénéző számára egyértelműen a párbeszédre utal, de a kisgyerek nem érti, hová tűnt a mackó és miért váltogatják a szereplőket mikor nem is történik semmi. Erre megoldás a bábjáték. Mert ott folyamatos a cselekmény szál, ezért így sokkal érthetőbb a kicsiknek, ahogy Süsü a királyfival beszélget.
Körülbelül négy éves korukig a gyerekeknek gondot jelenthet a közelítés is. Egyszerűen nem értik, miért nőtt meg valakinek hirtelen a feje, mint egy lufi, ami kidurranni készül? Közben csak közelebbről láthatjuk a Kisvakondot, ahogy örül az új nadrágjának. A távolítás ugyanez az eset, hogy miért megy össze Jancsi és Juliska amint az erdőhöz érnek? A perspektíva érzékelését is meg kell tanulni, akárcsak a betűket mielőtt olvasni kezdenének.
Hogyan segíthetünk a megértésében? A legkézenfekvőbb megoldás az, hogy leülünk a gyerek mellé, együtt nézzük vele a mesét és rövid magyarázatokat fűzünk hozzá, hogy mi, miért történik. Amint anyu is elkezdi nézni, rögtön felértékelődik szemében a film, értékes és szép mesévé. Ezért fontos, hogy jól válasszuk meg, hiszen a puszta jelenlétünk is fokozott koncentrációra készteti a kicsit. Még akkor is, ha nem fűzünk hozzá semmit.
Ám az igazi az, amikor a mesét mi olvassuk fel neki, és ő maga képzelheti el a szereplőket, a csodás kis világot, amiben élnek. Mire kifogyunk a kedvenc szereplője kalandjaiból, már megismerjük annyira a karaktert, hogy további meséket szőhessünk vele. A filmek vetítése előtt pedig remek átmenet a diavetítés! Hiszen kockáról-kockára haladva, van idő magyarázni és mesélni is, követhetővé válik a mese. A vetítő szerkezet kezelése, a film befűzése szintén érdekesség a számára és izgalmasabb látvány, mint a tévé.
Figyeljünk arra, hogy gyermekünk meg is értse azt, amit lát! Ne okozzon neki felesleges és káros frusztrációkat az, hogy nem tudja követni a tévés eseményeket. Magyarázzunk neki, bábozzunk, vetítsünk, találjuk ki a saját meséit, és vonjuk be, hogy olyan gazdag és végtelen történetet kapjon, amelyben lelke megnyugvást talál.
Képek forrása: www.flickr.com
