Az első évben, amikor Kamasz éppen egy éves volt, megbabonázva állt a fa alatt, alig látszott ki az ajándékkupacból. A következő évben, és ettől kezdve majd tíz karácsonyon keresztül a nagymami sétálni vitte, hogy a szülei meglepetést varázsoljanak csemetéjüknek.

Jó néhány éve Kamasz persze tudja, hogy az ajándékok nem az angyalkák jóvoltából lepik el a nappalit, mégis tavaly volt az első karácsony, amikor az illúziót végleg elengedve segített feldíszíteni a fát. Persze csak olyan „kamaszosan”. Lógó pólóban, ímmel-ámmal akasztgatja a színes gömböket, szaloncukor kötözéshez már húzza a száját, az olyan „uncsi”. A mézeskalács figurák sütésekor is a szobájába menekül, mert kezére tapad az „undi” ragacsos massza. A süti illatára persze előkerül rejtekhelyéről, és vérre menő harcot vív öccseivel, melyikük egye meg a legjobban sikerült figurát.

A legnagyobb tortúra az ajándék kitalálása. A játékok már nem kötik le, egy póló vagy farmer akkor az igazi, ha kicsit viseletes, a könyvek pedig valahogy most nem érdeklik – remélhetőleg csak átmenetileg, mert korábban minden keze ügyébe kerülő könyvet, folyóiratot szenvedélyesen elolvasott. (Azért persze könyveket is kap, hátha visszatér jó szokása). Egy decemberi ködös délután nagyanyjának éppen azt ecseteli, mennyire használhatatlan a régi alaplap a számítógépében. A nagyi szeme felcsillan e remek ajándékötlet hallatán, persze azt álmában sem gondolta, hogy egy méregdrága, csatlakozókkal és chippekkel teli hegesztett alkatrészdarabbal áll majd a fa előtt a szeretet ünnepén. Szerencsére, még időben felvilágosítást kap a tervezett ajándékról.

Abból is óriási perpatvar keveredik, amikor ötlet híján minden családtag bélelt borítékot tervez a fa alá tenni, „Boldog Karácsonyt Kamasz!” felirattal. Végül helyükre kerülnek a dolgok:

A szent ünnep estéjén, nagy nehezen magára ráncigálja világoskék ingét, sőt még egy pötty hajzselével és parfümmel is „kényeztet” minket, a családot. Nagy nehezen magára hagyja számítógépét, „csetelő” barátait, és segít megteríteni az asztalt, leviszi a szemetet, és rendet rak a szobájában. A gyertyák meggyújtását már látható örömmel végezi, a csillagszórókat pedig éppen olyan csillogó szemmel figyeli, mint a két kisebb testvére.

Amikor végre összegyűlik a család a karácsonyfa előtt, Kamasz is izgatottan szorongatja a többieknek szánt csomagocskáit. Szégyenlős mosolyát sosem feledem, viszont minden bosszankodásom a múlté, amikor kibontom az ajándékát: egy hónapokkal ezelőtt látott pici fülbevalót rejt a bársonydobozka, amit együtt láttunk egy üzlet kirakatában. Én már régen elfeledtem...

A karácsonyi kavalkádban aztán lopva figyelem Kamaszom arcát, amikor bontogatja az ajándékait. Biztosan tudom – látom a szemén, és ismerem őt –, hogy boldog, örül a karórának, a rengeteg könyvnek, a cd lemezeknek, az új farmernek és a síkesztyűnek, amit végül a nagyival választott. És a vacsorához szólítva éppen olyan nehezen hagyja ott a távirányítós autót, mint a többi gyerek. Azt hiszem nem könnyű most neki, félúton a gyerekek és a felnőttek világa között...