Azt hittem, a téma, hogy ki fizeti a randin a számlát, lerágott csont, nincs mit hozzáfűzni, ám pár napja hallottam egy történetet, mely elgondolkodtatott: talán mégsem olyan egyértelmű a válasz?
Egy hölgyismerősöm osztotta meg velem meglepő történetét. Lukrécia24 (nevezzük eztán csak így) az interneten ismerkedett meg Bigheart81-gyel, akivel néhány levélváltás után úgy döntöttek, személyesen is találkoznak. Mivel gyorsan kiderült, hogy mindketten nagy rajongói az indiai ételeknek, így nem volt kérdés, hogy a randit egy indiai ételeket is felszolgáló étteremben ejtik meg. Két legyet egy csapásra: hódolhatnak szenvedélyüknek, és ha szerencséjük van, egy jó beszélgetésben is részük lehet. A randival nem is volt baj, ám amikor kihozták a számlát, a férfinek egy olyan tulajdonságára derült fény, melyet néhány levélen keresztül nehéz lett volna kiszúrni, ám itt nagyon is szembeötlő volt, és ráadásul némileg bántó is. A számla láttán ugyanis emberünk eltorzult arccal sikoltott fel, hogy "te jó ég, hát ez meg mi??!!?!?!" Lukrécia24 már ettől az egyébként mások számára is jól látható és hallható reakciótól is kellően kínosan érezte magát, de a java még csak ezután következett. Bigheart81 az orra elé tolta a számlát, majd szépen, akkurátusan összegezte, precízen különválasztva a maga és Lukrécia24 által fogyasztott tételeket. Rendkívül gyors fejszámolással azonnal tanúbizonyságát tette, hogy a matematika és ő jó barátok, majd megkérdezte Lukrécia24-et, hogy akkor a saját részét lenne-e szíves kifizetni. Mondanom sem kell, hogy Lukrécia24 akkor érezte magát utoljára ilyen kellemetlenül, amikor a bérmálkozásán a kezében lévő gyertyával véletlenül felgyújtotta a saját haját. Pontosan tudta, hogy nincs nála egy fillér sem, hiszen már évek óta tudatosan csak olyan helyekre jár, ahol kártyával is lehet fizetni, ám a kínos csendben úgy érezte, nincs más megoldás, mint előadni a színjátékot, hogy őnála most nincs, és ne haragudj, Bigheart81, csak kártya, talán elfogadják, de mégsem. Miután ez megtörtént, Bigheart81 - láthatóan fancsali képpel -, de azért kifizette a teljes számlát, majd még annyit hozzáfűzött a történtekhez, hogy "sebaj, majd legközelebb te fizetsz!" Lukrécia24 hosszú percekig csak hápogni tudott a kíntól, majd illedelmesen megköszönte a lehetőséget, és arra hivatkozva, hogy sürgős dolga akadt, villámgyorsan elillant.
Miután elmesélte nekem ezt a történetet, én is hitetlenkedve bámultam rá, de hogy ne essek az azonnali - esetleg téves - ítélkezés hibájába, néhány részletről azért kikérdeztem. Például, hogy ki indítványozta, hogy randizzanak? Bigheart. Kinek az ötlete volt, hogy a randi egy ebéd legyen? Bigheart. Ki választotta ki az éttermet? Megint csak Bigheart. Miután a válaszokat megkaptam, még kevésbé értettem: ha valaki meghív ebédelni, amennyiben nem történik előzetes egyeztetés erről, a meghívás ténye nem teszi-e eleve evidenssé, hogy ő fog fizetni? Bigheart81-nek nem volt legalább annyira kellemetlen ez az egész szituáció, mint Lukréciának? Egy ilyen fiaskó után a "legközelebb te fizetsz" kijelentést vajon mire alapozta emberünk? Vagy arra gondolt, hogy Lukrécia24-nek törlesztenivalója van, így a második randi nyélbe ütése eleve elrendeltetett?
Persze nem hagyhatom figyelmen kívül a férfitársadalmat képviselő érveket sem. Tény, hogy nehéz a mai világban a nőkön eligazodni. Egyszer egyenjogúságot, tiszteletet, máskor meg sok ajándékot, gavallér hímet, anyósülést kívánnak maguknak, nem tudván, hogy ezzel az attitűddel teljesen összezavarják a férfit, akinél ez a kétféle magatartás a két végletet képviseli, és mint ilyen, csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem összeegyeztethető. Leegyszerűsítve: manapság már igen nehéz megállapítani, hogy melyik nő igényli az egyenlő bánásmódot, ergo a közös, egyenlő arányban történő fizetést, és melyik a gavallérkodást, a szó nélkül, diszkrét mosollyal kísért számlarendezést. Ez így rendben is van, jó az ilyet tisztázni előre. Ám Bigheart akciója (a kirohanás, a sipítozás és a fizetés utáni kijelentése) meglehetősen jól rámutat arra, hogy Bigheart81-et milyen fából is faragták. Ezek után melyik nő lenne, aki elmenne vele egy második randira? Mert ebben az esetben nem a pénz számít, hanem a cirkusz, mellyel Lukréciát kellemetlen helyzetbe hozta. Nektek mi a véleményetek?