Ki legyen a párom? II.

2010. 09. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Azt, hogy ki kihez illik, az asztrológiában elsősorban a pontos születési év, hónap, nap határozza meg, valamint az, hogy azon a napon melyik óra melyik percében jött világra. Nagyon fontos a helyszínt is tudnunk.

Ha az Ikrek jegyében születtél vagy a születésedkor az Ikrek jegyében látszott a Horizont, akkor a legideálisabb pár egy olyan ember lenne a számodra, aki a Nyilas jegyében született vagy a Nyilas jegyében áll az aszcendense. Mindkét jegy a változó minőséghez tartozik, vagyis mindketten jól tudtok alkalmazkodni, helyet változtatni, utazni, költözni. Mindkét jegy úgynevezett kommunikációs jegy, ezért nem kell a szomszédba mennetek szavakért, hogy ki tudjátok fejezni gondolataitokat, érzelmeiteket. Az Ikrek uralkodó bolygója a Merkúr, a Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter. Ha a személyes horoszkópodban jól áll a Jupiter, akkor szerencséd van a házasságodban, és/vagy ideális párkapcsolatban élsz. Anyukádnak mindig komoly szerepe van a párkapcsolatodban vagy a házasságodban. Előfordulhat, hogy a házasságot csak ugródeszkának tekinted, de az is megtörténhet, hogy a házasságot valamilyen kényszerből kell megkötnöd. Ha a születési horoszkópodban a Jupiter kellemetlen kapcsolatban áll, akkor fennáll a veszélye annak, hogy későn házasodsz, ugyanis a Jupiter úgynevezett öreg bolygó. Lehetne a házastársad külföldi vagy elvált, esetleg özvegy, extrém esetben akár lehetne a párod akár egyházi vezető is. Nagyon fontos neked, hogy a párod okos legyen, legalább középiskolai végzettséggel rendelkezzen, különben nem tudsz vele beszélgetni, és nem tudnál rá felnézni sem. Ha a személyes horoszkópodban jól áll a Jupiter, és sikerül egy Nyilas érdekeltségűvel házasságot kötnöd vagy élettársi kapcsolatot kialakítani, akkor ti ketten nagyon remekül tudtok szórakozni, sokat beszélgettek, és hihetetlenül optimisták vagytok. Meg tudod tanítani Nyilas érdekeltségű kedvesednek, hogyan tudjon könnyedén csevegni bármiről, könyvekről, filmekről, akár az időjárásról is. Cserébe a párod mindent elmond, amit csak tud, és sokat tanulhatsz tőle. Ha mégsem sikerült Nyilas érdekeltségű párt találni magadnak, akkor ragyogóan tudsz kapcsolódni olyan emberekkel, akiknek aszcendensük a Mérleg vagy a Vízöntő jegyében áll, avagy a Mérleg vagy a Vízöntő jegyében születtek. Komoly figyelmet kíván, ha a kedvesed aszcendense a Szűz, avagy a Halak jegyébe esik, vagy ha a Szűz vagy a Halak jegyében született.

Ha a születési óra perced pillanatában a Horizonton a Rák jegye látszott felkelni, akkor hozzád a legjobban olyan ember illik társnak, akinek a Bak jegyében áll az aszcendense vagy a Bak jegyében született. A Bak jegyében a Szaturnusz uralkodik. Ahol ez a bolygó megjelenik, sajnos mindig nehézségeket támaszt, jelen esetben nálad a párkapcsolatodban vagy a házasságodban. A legtöbb Rák jegyében született ember szeretne inkább egyedül maradni, de mégis majdnem mindegyikőtöknek házasságot kell kötnie, mert a Szaturnusz kényszerít benneteket erre. A Szaturnusz az idő bolygója, sokszor késlelteti a házasságot, és sajnos mindenütt akadályokat gördít a Rák jegyében születettek útjába. Ha aszcendensed a Rák jegyében áll vagy tenmagad a Rák jegyében születtél, akkor a párodnak fel kell kötnie azt a bizonyos madzagot. Otthonodban te uralkodsz, ám a párod is igyekszik hatalmat gyakorolni feletted, vagy te próbálod ezt vele. Párod nem is hinné, mennyire féltékeny tudsz lenni, mennyire véded és harcolsz a szerelmedért és a párodért. Nem könnyű, sőt nagyon nehéz tőled elválni, sokszor ezért is tartós a házasságod. Házasságodban nagyon kell arra figyelnetek, hogy egyensúlyban legyen a család és a karrier. Ha ez nem sikerül, akkor egyikőtök mindig úgy fogja érezni, hogy a párja nem szereti eléggé. Mindenképpen szükségetek van a kompromisszumokra. Figyelj jól a párodra, sokat tanulhatsz tőle, például azt, hogyan kell egy célt kitűzni, és azt módszeresen el is érni, hogyan kell nyíltan síkra szállni az elveidért. Te pedig enyhítheted párod keménységét, megtaníthatod neki a szelídség és az érzékenység művészetét. Ha nem sikerült Bak érdekeltségű párt választani magadnak, akkor ragyogó kapcsolatot tudsz kialakítani azokkal, akiknek a Skorpió vagy a Halak jegyében áll az aszcendense, avagy ezen jegyek valamelyikében születtek. Nagyon sok türelmet követelne tőled, ha Mérleg vagy Kos illetőségű párt választanál magadnak.

Ha a születési óra perced szerint az aszcendensed az Oroszlán jegyében áll vagy az Oroszlán jegyében születtél, akkor a legideálisabb párod egy olyan ember lenne, akinek az aszcendense a Vízöntő jegyében áll vagy a Vízöntő jegyében született. Itt két bolygó uralkodik, az Uránusz és a Szaturnusz. Az Uránusz különlegessé varázsolja a házastársadat, a Szaturnusz megfontolttá teszi. A párodat a munkatársak közül választod ki, hiszen a munka házadat is a Szaturnusz uralja a horoszkópodban. A társad a munkádban mindig segít. A házasságod Vízöntő jellegű. Sokszor baráti alapon úgynevezett pajtásházasságot kötsz, hiszen azt szeretnéd, hogy a párod egyben a barátod is legyen. Mindig gondoskodsz a házastársadról, de közben szereted élni a magad életét. A társad sokszor fifikásabb, és sokszor át is tud ejteni téged. Ezért nagyon meg kell nézned, hogy kivel kötsz házasságot. A hízelgőktől óvakodnod kell.  A szerelemben és a gyermeknevelésben egyetértetek. De az élet gyakorlati része gondot okoz mindkettőtöknek. Egyikőtök anyósát kellene megkérni a napi teendők ellátására, úgy mint a csekkeket feladni, villanyórákat leolvasni, stb. Mindketten tudtok annyi pénzt keresni, hogy legyen egy bejárónőtők, aki elvégzi a házimunkát. Ha ezt meg tudjátok oldani, akkor úgy élhettek, mint király és királyné.

Ha a születési óra perced szerint a Horizont a Szűz jegyében látszott felkelni, vagy tenmagad a Szűz jegyében születtél, akkor a legideálisabb pár a részedre olyan ember lenne, akinek az aszcendense a Halak jegyébe esik, vagy a Halak jegyében született. A Halak jegyében két bolygó uralkodik, a Neptun és a Jupiter. Egymással ellenkező bolygók, ezért mindig meg kell vizsgálni, hogy a születési horoszkópodban melyik az erősebb. De bármelyik is legyen az, a párkapcsolatod vagy a házasságod állandóan változásnak van kitéve, ugyanis a Szűz jegye az úgynevezett változó minőséghez tartozik. Amíg megtalálod az „igazit”, addig sajnos több hibát is elkövetsz. Rengetegen szeretnének hozzád kapcsolódni és nem tudsz választani. Ebben a szüleid, főleg az édesapád segíthet. A házasságod a gyenge pontod. Itt csakis az etika segíthet. Ha a horoszkópodban jól áll a Jupiter, akkor az első házasságod meg is marad. Könnyen előfordul, hogy külföldi érdekeltségű lesz a házastársad, de az is lehetséges, hogy első házasságodat egy elvált emberrel fogod megkötni. Nagyon fontos neked, hogy a másiknak örömet szerezz, de eközben ne feledkezz el arról sem, hogy a saját vágyaid legalább ennyire fontosak. Ha egyszer megtalálod az igazit, és miért ne találnád, a világ legfigyelmesebb, legodaadóbb kedvese leszel, aki párjának minden kívánságát igyekszik teljesíteni, és nem valószínű, hogy valaha is panaszkodnál. Ha nem sikerült egy Halak érdekeltségű társat találnod, akkor nagyon jó kapcsolatban élhetsz minden olyan emberrel, akinek az aszcendense a Bak vagy a Bika jegyében áll, avagy a Bak vagy a Bika jegyében született. Nagy figyelmet kívánna tőled, ha Ikrek vagy Nyilas érdekeltségű párt választasz magadnak.

A cikksorozat további részei:

Ki legyen a párom? I.

Ki legyen a párom? III.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen kiszámoltatni, hogy a horoszkópja melyik házban áll, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen vagy a 06-90-189-185 emeltdíjas telefonszámon.   



Szerző

donna.hu



Scroll to Top