Szakemberek korábban arra figyelmeztettek, hogy a klímaváltozás és egyéb okok miatt óránként három faj hal ki. Ugyanakkor ausztrál biológusok szerint a kihaltnak tartott fajok harmadáról kiderül, hogy valójában még él.

Két olyan helyzet van, ami alapján egy fajt kihaltnak nyilváníthatnak. Az egyik, ha több mint ötven éve nem láttak élő példányt, a másik, ha egy alapos, kiterjedt kutatás során sem bukkannak élő egyedre. Többször is előfordult már, hogy egy kihaltnak hitt faj újra felbukkant, és arra is volt példa, hogy egy állat több ízben is “kihalt.” Jó példa erre a sivatagi patkánykenguru, amit 1841-ben fedeztek fel, aztán 1931-ben újra előkerült, holott már évtizedek óta nem látta senki. Sajnos nem bizonyult hosszú életűnek a szenzáció, a harmincas évek második felében az emberek által betelepített vörös rókáknak köszönhetően ismét eltűnt a faj.

Bár a kihalás kapcsán a legtöbb esetben ténylegesen kipusztuló vagy végveszélyben lévő fajokat szoktunk említeni, néha az is előfordul, hogy már kihaltnak tartott fajok egyedeire bukkannak. A Queensland Egyetem kutatói most arra hívták fel a figyelmet, hogy talán több faj várja az “újrafelfedezést”, mint gondolnánk.

Az egyetem két tudósa, Diana Fisher és Simon Blomberg 187 emlősfajt tanulmányozott, amelyeket a 16. század óta kihaltnak gondoltak, és megállapították, hogy ezek közül 67-et később ismét felfedeztek. Arra jutottak, hogy azokat a fajokat, amelyek feltételezett kihalását az élőhelyek pusztulása okozta, nagyobb számban fedezték fel újra. A ragadozók, betegségek vagy túlvadászás miatt eltűnt állatfajok esetében jóval ritkább, hogy újra rájuk bukkannak.

Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy bárki szerint is félvállról kellene venni a fajok eltűnését. Senki nem mondja, hogy vonjunk vállat, hiszen “úgyis előkerülnek majd valamikor.” Fisherék arra próbálnak rámutatni, hogy minden esetben ismerni kell a kihalás, illetve a fenyegetettség okait, és ez alapján kell meghatározni a mentés, illetve a kutatás stratégiáját. Abban az esetben például lehet értelme a kutakodásnak, ha az eredeti élőhely beszűkülése miatt tűnt el az állat, mert más területeken is alkalmazkodhattak a helyi környezeti feltételekhez.

Fisherék véleménye szerint a tasmán tigris (más néven erszényes farkas) egy jó példa azon fajokra, amelyekre még rábukkanhatnak a természetben. A ragadozónak a juhtenyésztés okozta a vesztét, az állattartók addig vadászták és mérgezték, amíg ki nem irtották. A harmincas évek óta jó néhány expedíció kutatta át az élőhelyeit, de nem akadtak a nyomára. A tüskefarkú vallabi példája is idevág, 1930-ban kihaltnak nyilvánították ezt a törpekenguru-fajt, a hetvenes években azonban kiderült, hogy Ausztrália egyes területein kis számban ugyan, de jelen van még.