Koltai Róbert cenzúrázta a Frizbit

2011. 01. 13.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Koltai a Frizbi szombati forgatásán meglehetősen zaklatottan viselkedett, láthatóan egyre kényelmetlenebbül érezte magát a neki szegezett kérdésektől, végül kiborult. - írta meg a napokban a Blikk is.

A színészóriás az asztalra csapott, majd közölte, hogy nem hajlandó ezt tovább csinálni, nem bírja, elege van, azonnal elhagyja a stúdiót. Hogy mi történt ezután, egyelőre csak találgatások vannak, az azonban biztos, Hajdú cseppet sem sértődött meg a kirohanáson, sőt! A bulvárbotrányokkal, közéleti személyiségekkel foglalkozó műsornak éppen kapóra jött az ügy, nem is késlekedtek sokat. A napokban a csatorna már ezzel a jelenettel hirdette a vasárnap este adásba kerülő műsort, miközben nyilván a tenyerüket dörzsölték a várható nézőrekord miatt. Ám erre szokás mondani: ne igyál előre a medve bőrére!

Koltai Róbert ugyanis nem hagyta annyiban. A Blikk információi szerint amint értesült a tévében futó beharangozóról, azonnal felszólította Hajdúékat, hogy kirohanását és a többi számára kellemetlen részt vágják ki az adásba kerülő műsorból, illetve a beharangozóból is, és tüntessék el mihamarabb. Mint azt már korábban megírtuk, P. Koltai Gábort, a színész fiát adócsalás és adóra elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt előzetesbe helyezték. A sikkasztással és pénzmosással vádolt producer szülei azóta teljesen megtörtek a rájuk irányuló, rosszindulattal övezett reflektorok fénye alatt. Koltai Róbert szerint felháborító, hogy manapság Magyarországon ezt meg lehet tenni. Vagyis hogy a média ártatlan embereket hurcol meg büntetlenül, korlátok nélkül, életek munkáját tönkre téve ezzel.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top