Költöznek a bolygók

2010. 11. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A következő év bolygó-főszereplői a Neptunusz és az Uránusz. Asztrológiailag nagyon fontos események történnek 2011-ben: a Neptunusz, az Uránusz és a Jupiter is jegyet fognak váltani.

A Neptunusz ezt megelőzően körülbelül 14 évet vendégeskedett a Vízöntő jegyében, és most saját uralmi jegyébe, a Halak jegyébe lép majd.  Az Uránusz hatása azért lesz erősebb, mert a Halak jegyéből átlép a Kos jegyébe, és körülbelül hét évig itt marad. A Jupiter az Uránusszal együtt a Halak jegyéből a Kos jegyébe lép majd.

Mit kell tudnunk az Uránuszról: Az Uránuszt Herschler úr fedezte fel, 1782-ben. Asztrológiai jelzése: rajzoljunk egy kört, tegyünk a közepébe egy pontot, és a kör fölé rajzoljunk egy nyilat.  Az Uránusz jelképezi a törekvésüket a szabadságra, ő a „szent elégedetlenség”. Mi, asztrológusok az Uránusz hatása alá soroljuk a felfedezéseket, az eredetiséget, a tudományt, az elektromosságot, az okkultizmust, az asztrológiát, a repülőket, a jövőkutatást, a viccelődést, a meghökkentést, és még sorolhatnám több mint száz megfelelését. Többek között az Uránusz uralja az alkotókedvet, a hirtelen meglepő változásokat, a forradalmakat, a tehetséget, az önállóságot és a lázadást is. Az Uránusz független, nincs neme, a Merkúr bolygó magasabb oktávjaként fogadjuk el. A legutóbbi kutatásaink szerint az Uránusz mindig képviselteti magát a földrengéseknél, a természeti katasztrófáknál is sajnos. Ahol az Uránusz a személyes horoszkópunkban áll, rámutat arra, hogy hol igyekszünk valami rendkívülit tenni. A Vízöntő jegyének uralkodó bolygója mindenképpen sok mindent megváltoztat az életünkben. A Kos jegyébe fog lépni, így a változtatás egyben újítás is lesz. Sajnos az Uránusz a Kos jegyében nem lesz a legtürelmesebb, így nem biztos, hogy engedi nekünk, hogy kitartsunk egy olyan kapcsolatban, ami már nem jól működik, vagy megmaradjunk egy olyan munkahelyen, ami nem ígér már továbblépést.

Ám nemcsak negatív hatása van az Uránusznak a Kos jegyében. Ha megszünteti egy rosszul működő kapcsolatunkat, munkakapcsolatunkat vagy házasságunkat, akkor biztosak lehetünk abban, hogy sokkal hamarabb talpra tudunk majd ebből állni, mint ezt megelőzően tettük volna. Az Uránusz a technika bolygója az újítás jegyében: rengeteg új technikai találmánnyal fogunk találkozni. Az Uránusz komoly politikai fordulatokat is jelez. Amikor jó kapcsolatban lesz más bolygókkal, előnyösen fog hatni a kormányokra és az országok vezetőire. Erősíteni fogja a nemzeteket, a gyarapodást, hirtelen új reformokat fog hozni, és új vállalkozások indulnak majd. Amikor a következő hét évben kellemetlen kapcsolatban lesz más bolygókkal, jelezhet majd békétlenséget, esetleg sztrájkokat, lázadást, a törvények elutasítását és sajnos szerencsétlenségeket is.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen kiszámoltatni, hogy a horoszkópja melyik házban áll, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen vagy a 06-90-189-185 emeltdíjas telefonszámon.    


Szerző

donna.hu



Scroll to Top