Mennyiség kontra minőség?
Ha evolúciós oldalról szeretnénk megközelíteni a témát, a problémát vissza kell vezetni egészen a primitív társadalmakig. A férfi feladata a vadászat volt, az emberi faj túlélése azon múlott, hogy a teremtés koronái képesek voltak-e elejteni a zsákmányt. Ez aztán odáig vezetett, hogy a férfiak megtanulták hatékonyság szerint értékelni a különböző problémamegoldási stratégiákat. Mindeközben a nők a kommunikációra, a gyermekekkel, családtagokkal ápolt kapcsolatokra koncentráltak, így agyuk is ebbe az irányba fejlődött. A gyereknevelés elsődleges eszköze is a beszéd, hiszen valahogy mégiscsak közölni kell a büdös kölyökkel, hogy mit nem szabad. Az evolúció során a férfiak megtanulták egyedül megoldani a problémáikat, így nem feltétlenül éreznek égető kényszert arra, hogy másokkal megbeszéljék azokat – no meg vadászat közben egyébként sem jó ötlet hangosan vitázni.
Erre a berögzült férfiúi magatartásra kimondottan érzékletesen mutat rá egy régi vicc: „Miért kell 4 millió spermium egyetlen petesejt megtermékenyítéséhez? Mert egyikük sem hajlandó megkérdezni a helyes irányt."
A nők ezzel szemben szeretik a párbeszédet, szükségét érzik annak, hogy mások előtt is felfedjék kétségeiket. Ezt az eltérést a férfiak gyakran üres locsogásként, nyafogásként, a lényeg szem elől tévesztéseként értékelik. Értelmezésük szerint ez a mennyiség diadala a minőség felett.
A két nem eltérő nézeteket vall arról is mire való a kérdezés: a nők a kérdéseket a társalgás fenntartásának részeként tekintik, míg a férfiak pusztán az információszerzés eszközét látják bennük. Mindezek ellenére a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a vegyes táraságokban a férfiak jóval többet beszélnek, mint a gyengébbik nem...
Kommunikáció az érzelmekről
Az anatómiai eltéréseken túl talán ezen a területen mutatkozik a két nem közti legnagyobb eltérés. Mi nők szívesen „locsogunk” emocionális jellegű kérdésekről. Mi több, a világot érzelmi szűrőinken keresztül látjuk, s így olykor hajlamosak vagyunk a legtriviálisabb jelenségeknek – mint, például: „Miért nem bírja a zokniját a szennyesbe hajítani?!” – érzelmi hátteret tulajdonítani. Pedig az ilyesmi nyilván nem a szeretetlenség jele. És teljesen felesleges is volna a teremtés koronáit ezzel vádolni. Mint ahogyan hiábavalók az olyan típusú kérdések is, mint hogy: „Szeretsz még?” A férfiak érzései sokkal inkább a tettek mezején mutatkoznak meg.
Jó példa a férfi-női kommunikációs különbségekről Allen és Barbara Pease könyvének néhány sora: "Hogy bebizonyítsa szerelmét, megmászta érte a legmagasabb hegyet, átúszta a legmélyebb tengert és átkelt a legnagyobb sivatagon, ám a nő mégis elhagyta őt, mert sohasem volt otthon."
Nehézségek tehát vannak, sőt mindig is lesznek a nemek közti párbeszédekben. Az egyetlen szerencse, hogy a szavakkal történő kommunikáció nem az egyetlen módja vágyaink tisztázásának...
