Hova tovább?

2008. 08. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tinédzserkorba lépett gyermekünkben még nem biztos, hogy kialakult a helyes döntési képesség, de leginkább a határozottság hiányozhat. Hiszen ki az, aki tizennégy évesen tudja, hogy mit szeretne tanulni, hova szeretne továbbindulni? Bizony ritka az olyan gyerek, aki tudja, hogy mit szeretne kezdeni a következő négy évben, nem beszélve egész elkövetkező életéről. Az ilyen nebulók számára az általános szakirányú gimnázium osztálya a legmegfelelőbb, ám – pont a sok határozatlan diák miatt –, itt a legmagasabb a túljelentkezés, s a férőhely igen korlátozott. Mi a következő lépés?

Gond egy szál se, hiszen az 1993. évi LXXIX. Tv. 6. §-a kimondja: „A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló tizennyolcadik életévét betölti. A sajátos nevelési igényű tanuló tankötelezettsége meghosszabbítható legfeljebb annak a tanévnek a végéig, amelyben a huszadik életévét betölti.” Azaz, ha nem veszik fel elsőre gyermekünket a kiválasztott gimnáziumba vagy szakközépiskolába, lehetőségünk van beszélni bármely iskola igazgatójával az induló kilencedik osztály egy fővel való kibővítéséről.

– Engem sem vettek fel a gimnáziumokba, amiket megjelöltem, de édesanyám közbenjárásával a kilencedik osztályt egy közgazdasági szakközépiskolában folytathattam. Mielőtt elkezdtem volna a sulit, fogalmam sem volt róla mi az a közgazdaságtan, de nem bántam meg, hogy ezt is megtanultam – meséli Virág.

Hát igen, a sors, vagyis inkább a közoktatás útjai kifürkészhetetlenek, ám megkönnyíthetjük gyermekünk életét, ha leülünk vele és osztályfőnökével beszélgetni, hogy melyik tantárgy megy neki a legjobban, melyik a kedvence, segítségünkre lehet egy pályaorientációs szaktanácsadó is, aki tökéletes szakmai szemével terelgetheti gyerkőcünket az ő saját útjára.

Legyen gimnázium vagy szakközép, a különbség igen csekély. Sokan úgy tartják, a gimnáziumban keményebben kell tanulniuk a fiataloknak. Ám ez csak téveszme, hiszen a szakközépiskolák között is léteznek jó hírnevű, erős iskolák. Amennyiben az idegen nyelvben jeleskedik gyermekünk, érdemes egy kéttannyelvű gimnáziumba vagy szakközépiskolába járatni. Létezik olyan szakközépiskola, ahol idegen nyelven szakosodott tárgyakat is tanulhatnak, például a Hunvalfy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelmi, Közgazdasági Szakközépiskolában, minek elvégzése után óriási előnnyel indul mind a felsőoktatásba, mind az életbe. Ha gyerkőcünk kedvence a matematika, vessük fel a közgazdaságtan szakos iskolákat lehetőségként, melyek általában biztos utat jelentenek a főiskolák/egyetemek közgazdász szakára. Beírathatjuk a kis lurkót testnevelés-, fizika-, biológia-, művészet-, vendéglátó-, egészségügy-, informatika- s akár dráma szakra is, a lényeg, hogy szeresse, amit tanul.

Hiszen a középiskola csak egy lépés az életbe való belépés irányába. Fontos lépés, érdemes a legjobbat kiválasztani, ám nem mindent eldöntő: utána még bármilyen irányba lehet továbbhaladni!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top