Kritikusok a magyar filmről

2010. 02. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Február elsején átadták a Magyar Filmkritikusok Díjait Budapesten. A fődíjat Mátyássy Áron vehette át az „Utolsó idők” című filmjéért. Báron György, a MÚOSZ Film- és Tévékritikusi Szakosztályának elnöke értékelő beszédében elmondta, hogy az idei díjak odaítélését idén is hosszú vita előzte meg. A legjobb rendezőnek járó díjat idén Török Ferenc vehette át a „Koccanás” című filmért. A legjobb női főszereplő Vass Teréz lett az „Utolsó idők”-ben nyújtott alakításáért, a legjobb férfi színésznek járó díjat pedig Lukáts Andor vehette át a „Príma primavera” című filmért. A forgatókönyvírók díját Bíró Zsuzsa kapta a „Tréfa” című film Kosztolányi-adaptációjáért. Az operatőrök közül Dobos Tamás nyerte el a kritikusok díját az Apaföld című film fényképezéséért.

 Vass Teréz egy autista lányt alakított az "Utolsó Idők"-ben.

Törőcsik Mari életműdíjat kapott kimagasló művészi teljesítményéért.

A legjobb dokumentumfilm Almási Tamás „Puskás Hungary” műve lett, a legjobb „elsőfilmes” kategóriában Szabó Simon „Papírrepülők” című filmje remekelt, a filmkritikusok különdíját pedig megosztott első helyen Pálfi György kapta a „Nem vagyok a barátod” és Gárdos Péter a „Tréfa” című filmjéért. 

A legjobb női epizódszereplő díját az énekesnő, Péterfy Bori kapta a „Poligamy”-ért és a „Napszúrás”-ért. A legjobb férfi epizódalakításért Kovács Lehel vehette át a díjat az „Intim fejlövés” és a „Made in Hungária” filmekért.

 Péterfy Bori - Kép forrása: peterfybori.blog.hu

Új kategóriát is létrehoztak idén a kritikusok: a "Legjobb kísérleti dokumentumfilm" a „Csempelevél” lett, Feszt Judit és Somogyvári Gergő rendezésében. A legjobb animációs film díját is odaítélték idén: ezt a Glaser Katalin fémjelezte „Fin” nyerte.

Néhány kategóriában, főleg a dokumentum- és a kisjátékfilmesben nagyon erős volt a mezőny, de a magyar játékfilmek 2009-ben nem remekeltek a kritikusok szerint. Váradi Júlia újságíró kijelentette, hogy nem alkottak kimagasló játékfilmet 2009-ben, de ettől függetlenül számos figyelemre méltó teljesítmény született. Különösen a gyermekszereplők alakítását értékelte nagyra.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top