Maga a csábítás azonban rengeteg apró dologból áll, egy részük ösztönös, biológiailag meghatározott, erre rakódnak rá a lelkünk jellemzői, törvényszerűségei, és hogy a dolog még komplikáltabb legyen, ezt az egész szövevényes cselekvést meghatározza társadalmi környezetünk is.

Amikor két ember – egy férfi és egy nő – találkozik, azonnal megindul a szexuális kommunikáció kettejük között. Ez nem azt jelenti, hogy ők ketten rögtön azt fontolgatnák, hogy szeretnének-e a másikkal ágyba bújni, az esetek legalább 90 százalékában ennek reális esélye fel sem merül.

Gondoljuk csak végig azt az egyszerű, hétköznapi helyzetet, amikor például egy nő belép a húsboltba, hogy karajt vásároljon – amellyel egyébként szerelemét, férjét kívánja megörvendeztetni: A legtöbb nő ilyenkor útjára bocsát egy kedves mosolyt is a kissé elhízott, kopaszodó hentesmester felé, s nem csupán egyszerű vásárlóként, hanem nőként viselkedik a szebb, frissebb hús reményében. A hentes eladó férfivé válik hirtelen, s annak függvényében, hogy a vásárló hölgy mennyire tetszik neki, olyan módon kezdi szeletelni a karajt. Egy nyugdíjas néni számára két csapással végez a munkával, míg egy tetszetős asszonykának tudattalanul is műsort rendez: még a köpeny alatt is látszik, hogy izmai megfeszülnek, s jelzi, hogy ő bizony igazi férfimunkát végez azzal, hogy a kemény csontokat elvágja.

Ha a két ember szimpatikus egymásnak – s ha a nő rendszeresen ott vásárol –, hamarosan flört jellegű kapcsolat alakul ki közöttük: a mosolyok állandósulnak, évődni kezdenek egymással – „ugye az ujjait nem darálja bele a húsba?”, „ezt a szép darab combot magának tettem félre!”, „szokott fokhagymát tenni a levesbe? Jót tesz a férfiasságnak!” stb.

Ha egy társaságban hallanánk hasonló csevejt, biztosak lennénk benne, hogy a két ember között bizalmas viszony van, vagy kezd kialakulni. Pedig semmi ilyesmiről nincs szó, csupán megfelel mindkettőjük érdekeinek ez a szituáció, a nő úgy hiszi, hogy megkapja a legszebb húsokat, az eladó pedig szerzett egy állandó vevőt. S külön ajándék, hogy a másik fél férfinak illetve nőnek tekinti őt, hízelegve ezzel a bennük rejlő állandó vágynak: „jaj, de szeretnék bombázó nő lenni, akitől minden férfi oda van”, „juj, de szeretnék igazi macsó férfi lenni, akitől elolvadnak a nők!”.

Csábítani és csábulni muszáj, úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér. A legtöbb esetben a játéknak a lényege csupán az, hogy lelki simogatást adjunk a másiknak – mint a hentesnél –, máskor azonban komoly a tét: szerelmesek lettünk, vagy komoly párkapcsolatra vágyunk. Ilyenkor minden eszközt bevetünk, s ami a legfurcsább: ilyenkor hibát hibára halmozunk.

Maga a csábítás egy izgalmas játék, amely során a jelek állandóan jönnek-mennek a két fél között. Az elküldött jelzéseinkre érkezik valamilyen válasz, s erre reagálunk, majd reagálásunkra újabb jel érkezik… Az első jel lehet például az öltözködésünk, amellyel egy nő pontosan ki tudja fejezni, hogy nyitott-e a férfiakra. Erre a jelre néhány férfi „ráharap”, s mondjuk egy udvarias gesztussal – például megkérdezi a hölgyet, hogy kér-e valamit inni – reagál. Erre jön a hölgy válasza, amely lehet elutasító vagy helyeslő. S ez a tudattalan kommunikáció addig tart, amíg a két fél nem tisztázta egymással szavak nélkül, hogy kapcsolatuk milyen mederben folyhat tovább.

(A következő részben azt a csábítási helyzetet vizsgáljuk meg, amikor bizony nagy a tét: szerelmesek vagyunk, vagy szerelemre vágyunk.)

Kapcsolódó anyagok:

$$1671$$