Lemerültél? Add a lábad!

2011. 05. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Ma-Uri és a paprikaolajjal végzett méregtelenítő masszázs után a thai lábmasszázst is kipróbáltuk.

Úgy voltam vele, hogy maximum kellemesen felfrissülnek a futóműveim. Nagy meglepetésemre nem csak a lábaim kaptak új erőre Márton Ibolya szakavatott mozdulatokkal gyúró-masszírozó kezei nyomán. Úgy éreztem, mintha elemcserén estem volna át. Immár frissen és üdén pedig semmi se állhatta a kíváncsiságom útját, és alaposan kifaggattam a maga körül nyugalmat és harmóniát árasztó Ibolyát, mit is érdemes tudni a thai lábmasszázsról.

A háttér

„A nyugati felfogással ellentétben itt a múlttal, az érzelmekkel, a női jin energiákkal azonosított bal oldalon kezdjük a masszázst, nem az aktív, jövő felé tekintő, férfias jangot megtestesítő jobbal. Ezzel úgymond a gyökerénél ragadjuk meg a problémát, masszírozás közben érzelmi blokkokat is oldunk, melyek most még lehet, hogy csak enyhe derékfájásban jelentkeznek, de később egyéb szervi bajok is kifejlődhetnek belőlük. Mivel az érzelmi gátakat oldjuk, előfordulhat, hogy a masszázs után sírunk vagy éppen nagyon jó kedvünk lesz.” – tudom meg Ibolyától, aki személyesen is megtapasztalhatta, mennyire különbözően gondolkodnak a keleti emberek tőlünk, nyugatiaktól, hiszen ő maga is ellátogatott Thaiföldre, ahol helyi mesterek segítségével fejlesztette tovább Magyarországon megszerzett tudását.

Miközben lelkesen mesél arról, hogy a thai emberek számára a masszázs hétköznapi dolog, és az általam is kipróbált lábmasszázs sokaknál napi program, egy mappából az emberi testet mindenféle színes vonalakkal behálózó ábrák kerülnek elő. A vonalak az energiacsatornákat, a seneket jelölik, melyekből az ő felfogásuk szerint tízzel rendelkezünk. A köldökből indulnak és két pár kivételével az egész testen végigfutnak. Azt is megtudom, hogy a thai masszázs nem pusztán egy-egy szervünkre hat, hanem az egész testünkre, és ehhez már pusztán a rendszeres lábmasszázs is elég lehet!

A masszázs

Lehet fekve-, vagy ülve végezni. Én az utóbbi opciót választottam, egy kényelmes fotelben helyezkedtem el, lábaim egy sámlin hevertek. Megjegyzem, ajánlatos melegítőalsót viselni, melyet könnyedén fel lehet hajtani térdig. A balról jobbra haladunk elv alapján először a bal, majd a jobb lábam került Ibolya határozott kezei közé. Az eljárás során csak minimális masszázskrémet használt egy icipici gyógynövényekből készült thai balzsammal (a megtévesztésig hasonlít a vietnámira), melyről megtudtam, hogy Thaiföldön titkos receptek alapján készülnek családi manufaktúrákban – és mindegyikük esküszik rá, hogy a sajátja a legjobb.

A masszázs főként vonalazó (simító) mozdulatokból áll, némi ütögetéssel vegyítve, és nem csak kézzel végzik. Egy a vége felé elvékonyodó fapálcika is a masszőr segítségére van, így tud igazán egyenletes nyomást létrehozni, illetve a láb olyan pontjaihoz is elérhet, melyekhez kézzel nem fér hozzá.

Bár a masszázs nagyon jólesett, bevallom, a nagylábujjamnál kicsit fájt. Itt feloldásra váró blokk volt, Ibolya nem is kínozta, finoman vette kezelésbe a problémát, hiszen nem a fájdalomokozás a cél.

Miután pedig a lábaimmal végeztünk, még egy kis váll-, nyak- és fejmasszázs is következett, nem bónuszként, ez a procedúra lezárása. Én pedig úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. Nagy megkönnyebbülésemre – nem az elérzékenyülés, hanem amolyan „vigyorgazmus” uralkodott el rajtam, a nap további részét pedig könnyedén végigpörögtem. Lehet, hogy függő leszek? Nem tartom kizártnak…

Jó tudni

A thai lábmasszázs elsősorban a közérzetet javítja, a szervezet egészségesebbé válása amolyan kellemes mellékhatás.

A terhesség első trimesztere alatt nem ajánlott, amíg a magzat nem tapad meg kellőképpen.

Magas vérnyomásban szenvedők, cukorbetegek, tartósan gyógyszert szedők számára is nagy körültekintést igényel, orvosi engedéllyel lehet igénybe venni. A masszázs ugyanis méregtelenítő hatású, és a gyógyszereket a szervezet idegen anyagnak érzékelheti, és kidobhatja magából, így az állapot rosszabbodása is bekövetkezhet.

Súlyos visszeres panaszok esetén se javallott.

A masszázs után igyunk sok folyadékot, így még jobban elősegíthetjük méregtelenítő mivoltát.

Masszőrválasztásnál hagyatkozzunk a megérzéseinkre, olyan embert keressünk, akiben úgy érezzük, meg tudunk bízni, akiről úgy véljük, hogy képes egy hullámhosszon lenni velünk.

Ajánljuk még:

Finomhangolás – kranioszakrális terápiával

Egységben lenni magaddal – ez a lényeg

Halld meg, nézd meg, tedd meg

A legforróbb masszázs



Szerző

donna.hu



Scroll to Top