A már említett romok, a japán tudós szerint római kori településekhez hasonlítanak. Tudóstársai szkeptikusan fogadták elméletét, Kimura Maszaki ugyanis két évtizede gyártja a teóriákat. A Japán legdélebbi szigeténél felfedezett formákat szerintük természeti jelenségek is előidézhették, vulkanikus tevékenységek vagy szökőárak.
Charles Darwin „A fajok eredete” című munkája zavarba hozta a tudósokat. Darwin ugyanis azt állítja, hogy az egy helyen élő hasonló fajok közös őstől származnak. Ebben az esetben hogyan lehetséges az, hogy például a lemurok – félmajmok, magyarul makik –, melyek főleg Madagaszkáron élnek, kis számban előfordulnak a közeli Afrikában, de Indiában és a Maláj-félszigeten is? Vajon hogyan jutottak el a makik Indiába? Ráadásul Madagaszkáron két embertípus él és keveredik: az egyik az afrikai feketék, a másik viszont egy dél-ázsiai faj!
Erre kézenfekvő magyarázat lenne egy földnyelv, amely közelebb hozza a területeket egymáshoz. A geológusok is beszálltak a vitába, mondván, hogy a dél-afrikai és a közép-indiai kövületek nagyon hasonlítanak egymáshoz, így született meg az elképzelés, hogy Afrikát egykoron valami összekötötte Indiával, ezt a kontinenst – melyről állítólag a lemurok származnak – Philip Sclater angol zoológus javaslatára Lemuriának keresztelték el.
A mai tudományos világ azonban már nem Lemuriával magyarázza a makik felbukkanását különböző helyeken, hanem kontinensvándorlással. Ha esetleg létezett is ez a titokzatos földrész, akkor is az emberfajok megjelenése előtt elsüllyedt. Az ázsiai emberek pedig csak időszámításunk szerint 1000 körül vándoroltak hajókkal Madagaszkárra, és az afrikaiak csak párszáz évvel ezután költöztek át a szigetre – erre utalnak a genetikai vizsgálatok.
Lemurok
Természetesen a gondolat, hogy esetleg egy már nem létező földrész volt az emberiség bölcsője, így is megszületett és sokakat foglalkoztat még ma is. Az elképzelést, miszerint itt keresendők a majmokkal minket, embereket összekötő közös ős maradványai, melyet még nem leltek meg, de az evolúció elmélet híveinek létfontosságú, hogy előkerüljön, Ernst Haeckel, német természettudósnak köszönhetjük.
Természetesen az okkultisták ennél jóval tovább mentek. Madame Blavatsky, akit némelyek nagy misztikusnak, mások pedig égetnivaló sarlatánnak tartottak az 1800-as években, Tibetben bukkant rá az igazi okkult bölcsességre, erről könyvet is írt, melynek címe: A titkos tan. A mű szövege nehezen érthető, eléggé zavaros, állítása szerint ősi, atlantiszi szövegekből származnak az általa leírtak. Eszerint az ember 7 törzsfajon keresztül fejlődött ki. Ezek közül a lemuriai faj volt a harmadik, ezek a lények a déli félteke jelentős részét elfoglaló kontinensen éltek. Óriási, majomszerű teremtmények voltak, egyeseknek 4 karjuk volt, másoknak harmadik szemük a tarkójukon. Blavatsky leírása szerint nem tudtak beszélni, telepátiával kommunikáltak. Igazán kár, hogy ezeket a tulajdonságokat nem örököltük, néha jól jönne még néhány kar, főleg a bevásárlásból hazafelé…
Madame Blavatsky
Az okkultisták szerint a lemuriaiak leszármazottai ma is élnek. Ők a hottentották, a pápuák és az ausztrál bennszülöttek. Blavatsky halála után még sokan foglalkoztak a témával, köztük William Scott Eliott, aki azt állítottak, hogy a Lemuriában élők 4-5 méter magas, barna bőrű lények voltak, szemeik távol állók, így a madarakhoz hasonlóan láttak oldalra is. Más elképzelés szerint hermafroditák éltek az elsüllyedt kontinensen, vagy halhatatlanságuktól megfosztott természetfeletti lények.
Persze ezek már a valóságtól erőteljesen elrugaszkodott, jó fantáziára valló képzelgések. Tehát Lemuria egykori létét eddig sem bizonyítani, sem cáfolni nem sikerült.
