1727. április 29-én született Jean-Georges Noverre, francia balett táncos, az egyetemes táncművészet megújítója. Ebből az alkalomból a Nemzeti Színházi Intézet 1981-es madridi közgyűlése kezdeményezte, hogy április 29-én tartsák meg a Táncművészet Világnapját.

A tánc az emberiség egyik legrégibb kifejezési eszköze. Már a barlangfestményeken is megjelenítették az ősidők emberei, és később is nagy szerepe volt minden közösség kultúrájában. A XIV-XV. század reneszánsz társadalmában például a fejedelmi udvarokban már állandó és fizetett alkalmazottak voltak a táncmesterek, akik kidolgozták a táncművészet szabályait, megalapozták az új európai táncművészetet.

A balett a XV. században Itáliában alakult ki. A hivatásos táncmesterek a vendégek elkápráztatására méltóságteljes táncokat adtak elő. Ezeket a csillogó színpadi produkciókat terjesztette el egész Európában a francia királyi udvar. A műkedvelő főúri táncosok mellett megjelentek a hivatásos táncművészek. XIV. Lajos maga is részt vett a balettelőadásokban. (Egészen addig, míg kórosan meg nem hízott.) A „Napkirály” elnevezés is egy szerep által maradt rajta, mivel „Az Éjszaka balettja” című előadásban a Nap jelmezében jelent meg, a fején koronával.

A táncstílusok jó ideig nem változtak, mígnem Jean-Georges Noverre a szabadabb mozgás érdekében levetette a kényelmetlen jelmezeket, álarcokat. Számos alapelv, amelyet ő fektetett le 1760-ban megjelent könyvében, a mai napig is irányadó. A XIX. század elején alakult ki a légiesség illúzióját fokozó spicctechnika. Mivel akkor még nem léteztek a mai tömött orrú spicc cipők, a táncosok csak nagyon rövid ideig tudtak lábujjhegyen állni és táncolni.

Az orosz Mihail Folkoz volt az, aki szakított a klasszikus balettstílus szigorú szabályaival, és az 1909-ben létrejött Orosz Balett (Balettes Russes) társulattal meghódította a világot. Ennek a társulatnak volt tagja Anna Pavlova, minden idők legnépszerűbb szólótáncosa.

A XX. század elején jelent meg a modern tánc, mely elutasította a balett minden hagyományát. Első képviselője, az amerikai Isadora Duncan mezítláb, libegő, könnyű leplekben táncolt, nem sokkal később pedig Martha Graham elismert műfajjá fejlesztette a modern táncot.

A mai értelemben vett páros táncok csak a reneszánsz korban alakultak ki. A menüett után a legrégebbi társastánc a bécsi keringő az Alpok ősi néptáncára, a landlerre vezethető vissza.

A régi idők emlékei szerint az első magyar táncok harci táncok voltak. Ezt őrzi a ma is élő „botos” tánc koreográfiája. A magyar tánc sajátosságai közé tartozik, hogy a magyar táncban a férfinak van uralkodó szerepe. A néptánc a XVI. században terjedt el, melynek elemei a csárdás, legényes, karikás stb… volt. A magyar nemzeti táncstílus megtestesítője a csárdás: a bálokon is csárdást jártak keringő helyett. A csárdás hagyományos néptánc, és a verbunkosból (katonai sorozási tánc) alakult ki cigányzene „hozzáadásával”. A férfiak külön-külön rögtönöztek, míg a nők visszafogottan járták, hátteret adva a szólótáncosoknak.

Mind minden művészeti ágban, a táncművészetben is megjelentek a különböző modern irányzatok, stílusok, de megmaradt az örökérvényű mondanivalója: a tánc mindig is élményt ad a nézőnek és a táncolónak egyaránt.

Szűcs Ágnes