Azt már tudjuk, hogy a királyok és sokszor a királynők is szeretőt vagy szeretőket tartottak, hogy kielégítsék igényeiket. Viszont most ideje a másik oldalt is tüzetesebben górcső alá venni. Az uralkodói szeretők élete nem volt csupán játék és szépség. Intrikák, anyagi és egészségügyi gondok egész sorával kellett megbirkózniuk és mindezek mellett még uralkodójuk érdeklődését is fenn kellett tartaniuk, hiszen egy pillanat alatt elveszíthettek mindent, amit elértek. De hogy is nézett ki ez a titkos kis világ? A választ a történelem legismertebb királyi ágyasa, Madame de Pompadour életén át keressük tovább.

A porosz király által csak „Őfelsége az Alsószoknya!” néven emlegetett Pompadour  születésekor még határozottan nem volt Madame, sőt. 1721 decemberében Párizsban született Jeanne-Antoinette de Poisson néven nagypolgári sarjként.

Édesanyja Párizs legszebb nőjének hírében állt és a fáma szerint ki is használta ezt a tulajdonságát az előbbre jutáshoz. Valószínűleg az ő előélete miatt döntött úgy Antoinette nevelőapja, hogy elszökik a megaláztatások elől 1725-ben. Ezután a kislányt Charles François Paul Le Normant de Tournehem gazdag bankár vette magához, aki  egyébként nagy valószínűséggel biológiai apja is volt. Származása ellenére luxuskörülmények között nőtt fel. Énekelni, táncolni tanult, művelődött és kapcsolatokat épített, hogy előbbre juthasson.

A korabeli Párizs elég álságos hely volt. Antoinette, bár jó körülmények közt lévő családban élt, mégis csak jó házassággal és megszilárdított anyagi háttérrel biztosíthatta valamelyest magának a megbecsülést, hiszen a közvélemény gyorsan a szájára vette a balkézről származó gyermekeket, főleg ha leányok voltak.

1741-ben apja kiházasította, de mivel nem talált neki rendes kérőt, unokaöccséhez, a jómódú  Charles-Guillaume Le Normant d'Etiolles-hoz adta feleségül. Antoinette két gyermeket is szült férjének, de csupán a fiatalabb, Alexandrine marad életben. Új férjének a vagyonán kívül egy másik nagyon fontos tulajdonsága nemesi származása volt.

Antoinette egy kényelmes kastélyban tölthette mindennapjait Párizs mellett. De ez sem volt elég számára. Érezte, hogy szüksége van az udvari pezsgésre, így igyekezett valahogy bekerülni oda. De addig is saját kis „udvartartást” hozott létre. Saját színházat rendezett be, melyben ő maga is rendszeresen fellépett és olyan nagy szellemiségekkel kötött barátságot, mint Montesqieu és a már akkor is igen híres Voltaire. Antoinette művészetek és tudományok iránti elkötelezettsége miatt haláláig komoly összegeket fordított mecénáskodásra. Az ő hozzájárulásának köszönhetően jelenhetett meg az Enciklopédia első 17 kötete is.

XV. Lajos királlyal 1745-ben ismerkedett meg. Addigra már külön élt férjétől. A versailles-i udvarban a király egy álarcosbált rendezett, ahol a fiatalasszony gyorsan magára vonta a király figyelmét szépségével. XV. Lajos ekkor még előző szeretőjét gyászolta – Châteauroux hercegnőt –, de valahogy mégis felfigyelt a kurtizánként bemutatkozó Antoinette-re, és bár az udvar a hölgy polgári származása miatt csak rövid afférra számított, nagyon meglepődtek, mikor kiderült, ez nem csupán futó kaland a király és Antoinette között.

A fiatal hölgy egyre gyakoribb vendég lett az udvarban, sőt rövidesen már „maitresse déclarée” -ként, vagyis hivatalos szeretőként mutatták be az udvarban. A király, hogy kedvese származására ne lehessen panasz, a Pompadour márkinéja címet adományozta neki. Antoinette azonban tudta, hogy az udvarban a szépség és a szexualitás vajmi kevés, hogy megtartsa a király kegyeit magának. Ráébredt, hogy az a környezet, amibe tévedt, intrikáival könnyen a vesztét okozhatja. Egyre csak özönlenek a király elé azok a csinos fiatal lányok, akik a szeretői akarnak lenni – hiszen ez a korban igen nagy kegynek számított. A fiatal udvarhölgyek között akkora volt a verseny, hogy még a király székelés közbeni beszélgetőpartnere sem lehetett akárki. A hölgyek bármire képesek voltak, hogy előbbre juthassanak. Antoinette tehát igyekezett felülmúlni minden más hölgyet. Színházat szervezett az udvarban, ahová még a legelegánsabb és legmagasabb körökből sem kerülhetett be akárki. Közben pedig jó viszonyt alakított ki a királynéval is: Mária Leszczynska nemcsak eltűrte Pompadourt, de egyenesen pártfogolta őt.

Pompadour nem állt meg és az udvar „művészeti vezetője” címnél többre vágyott. Tudása és kapcsolatai lehetővé tették, hogy akár az államügyekbe is beleszólhasson. A király egyre többet kérte ki a véleményét, sőt sokszor egy-egy tanácskozás közepette otthagyta tanácsnokait és titkos lépcsőjén lement Antoinette szobájába. Mivel az etikett szerint a tanácsnokoknak addig tilos volt elhagyni a szobát, sokszor órákat vártak a királyra, aki pár óra múlva új ötletekkel és javaslatokkal a fejében jött vissza kedvese lakosztályából. Pompadour nagyszerű politikusnak bizonyult, olyannyira, hogy mikor már egészsége nem tehette lehetővé, hogy a királyt mint szerető kiszolgálja, hű baráti kapcsolatban maradva vele, sokszor fogadta őt és politikusait dolgozószobájában, ha tanácsot akartak kérni tőle.

1756-tól udvarhölggyé nevezték ki őt az udvarban. Emiatt viszont fel kellett hagynia szeretői szerepével. Címe továbbra is ugyanaz maradt, de a király már csak barátjaként látogatta. Pompadour komoly szerepet játszott a francia-osztrák szövetség létrehozásában, ami átformálta az erőviszonyokat egész Európában. Az évek óta tartó megfelelési kényszer és nyomás azonban megtette a hatását. A márkinő egyre betegebb lett. Rengeteget fogyott és egyre gyakrabban esett ágynak, de a királyt továbbra is segítette jó tanácsaival. 1764 tavaszán azonban végleg ágynak esett és április 15-én meghalt.

A hivatalos álláspont szerint XV. Lajos nem gyászolta őt sokáig, hiszen addigra már új szeretője volt, aki segített neki enyhíteni a bánatát, de valószínűbb, hogy mélyen megrázta őt és az egész udvart a márkinő elvesztése. Ez abból is gyanítható, hogy a márkinőt a szokásokkal ellentétben halálos ágyán nem szállították el az udvarból, megengedték neki azt a kegyet, hogy ott lehelje ki lelkét, ami a kor hagyományai szerint csak a királyi sarjaknak volt megengedett.

XV. Lajosnak és sok más királynak is akadtak még szeretői bőven. De Pompadour kiemelkedett közülük éles eszével, műveltségével, művészetek iránti elkötelezettségével és azzal a valószínűleg őszinte és mély szerelemmel, mellyel a király felé fordult, és igyekezett minél könnyebbé tenni a rá és a királynéra ható hatalmas nyomást. Valószínűleg végül ez okozta halálát is. Máig ő az egyik legmegbecsültebb és legelismertebb királyi szerető, akit a történelem ismer.

A történelmi személyeket bemutató cikksorozat további részei:

Hatsepszut, a fáraónő

Sissi, a magyarok királynője

Nagy Katalin cárnő valódi élete

VIII. Henrik, egy rossz hírű király - I.rész

VIII. Henrik, egy rossz hírű király - II.rész