2002-ben gyönyörű, majdnem 4 kg-s babát hoztam a világra, Ádámot, természetes szüléssel. Boldog voltam, és tudtam, hogy hamarosan újra át szeretném élni ezt a csodát. De nem így lett….

Normál esetben egy nőnek évente 12 peteérése van, és 12-szer menstruál, de nálam ez nem így alakult. 3-6 havonta volt menzeszem és peteérésem, ami nagyon lecsökkentette a kistesó esélyeit. Voltam orvosnál, kivizsgáltak, mindent rendben találtak. Hormonkészítményt javasoltak, de attól nagyon idegenkedtem. Mégis muszáj volt bevállalnom néhányat. Vártam a csodát.  Még az is eszembe jutott, hogy de jó is lenne, ha egy karácsonyi ajándékként jönne a baba…..Ez régi álmom volt. Aztán a harmadik adag hormonkészítmény után már feladtam a reményt. Gondoltam , jó, legyen még egy, de utána elég… nem csinálhatjuk ezt a végsőkig. Ha a sors gyermeket szán nekem, akkor úgyis megfogan, ha nem akkor annak is oka van. Ezzel vigasztaltam magam.

2007 tavaszán pozitív lett a teszt. Boldogság és kétely fogadta a hírt, mivel pont új állásom lett, jól fizető, karrierépítő…. Most mi legyen? – kérdezte a környezetem, de számomra nem volt ez kérdés: itt a baba, akire több mint öt éve várunk, és nem fog semmilyen munkahely vagy karrier eltántorítani! A férjem mellettem állt, de a család egy része kételkedett, hogy jól döntöttünk-e. Megértem az ő álláspontjukat is, hogy a mai világban fontos a biztos anyagi háttér, de nem bármi áron.

Mivel új munkahelyemen próbaidős voltam, és az állapotom hamar kiderült, sajnos lapátra tettek. Várható volt, mégis nagyon fájt. Természetesen a passzív táppénz csak 45 napig járt, utána semmi, hallottam is innen-onnan: ugye mi megmondtuk. De nem csüggedtünk, spórolósra vettük a figurát: sok-sok kölcsönkapott babaholmi, kiságy még megvolt, bölcsőt készített egy jó barátunk, amit lehetett megvarrtam magam, igazából csak babakocsi kellett, de arra meg a család segített kisebb-nagyobb összegekkel. „Minden terhesség más”

Azt hittem ez csak afféle közhely. Hiszen mi lehet annyira más?

Tévedtem. Minden, ami eddig számomra csak könyvekből volt ismerős, az rám tört. Hányinger, szédülés, fejgörcsök….és ez még csak az első 3 hónap. Ráadásul a 11 héten még egy ideg is becsípődött a derekamnál, és sajnos nagy fájdalmaim voltak, nem tudtam járni. 5 hétig tartott. De utána ismét ismerős mederbe terelődtek az események, boldog kismama voltam, mint anno. Nem fájt semmim, rengeteg energiám volt, eluralkodott rajtam a fészekrakó ösztön. Férjem igazán élvezte ezt az időszakot, mert minden a popsija alá volt rakva, a lakás ragyogott, én türelmes, kiegyensúlyozott voltam, ezáltal a gyermekünk is….szóval csodás időszak volt.

Mi van anya hasában?

Sokat gondolkoztam, mi is lenne a helyes? Hogyan kell egy 5 évessel közölni a nagy hírt? Aztán úgy döntöttünk, hogy mindent akkor és ott mondunk el, mikor történik. És majd figyeljük a reakcióit a gyerkőcnek, és ennek megfelelően módosítunk, ha kell. Nem merültünk részletekbe, mégiscsak 5 éves. De arra figyeltünk, hogy mindig igazat mondjunk, gólyamese kizárva! Tehát: apa tette a tesót anya hasába; ott bent növekszik; karácsonykor fog megszületni; ősszel már érzed te is, hogy mocorog a pociban; nem tud anya ezt-meg-azt, mert a kistesó már nehéz, és beteg lehet tőle;kórházban fog születni; igen, kicsit fájni fog anyának; vagy felvágják anya hasát, és kiemelik a babaát, vagy ki kell nyomni, mint amikor kakilunk; pár napig apával lesztek kettesben itthon, míg anya és a kistesó kórházban lesz.   Eddig nagyon értelmes volt, semmi extra kérdéssel nem állt elő…szerencsére. Esténként jó éjt puszit kap tesóka is. Már most a mindennapok, a család része.

Mi lesz most?

Közeledik a szülés ideje. Csupán egy éve élünk itt a fővárosban, és hát nem a legjobb a helyzet, ha kórházról, orvosválasztásról van szó.  Igen-igen, egészségügyi reformok, jaj nekem! Vidéken azért minden más. Nincs ennyi lehetőség, de fix pontok azért vannak. Mert orvosom az van, és nagyon meg vagyok vele elégedve. De ahol vele kezdtem, az a szülészet már bezárt… Követtem a másik kórházba, ahol külsősként vezeti a szüléseit. Igen ám, de nemrég kaptam az infót, hogy novembertől ismét más helyen lesz, azért ezt nem nevezném biztonságérzetnek, azt sem tudom hol szülök. Vagyis igen: októberben, ha ne adj isten megindul a vajjúdás, akkor „A” kórház, ha novemberben, akkor „B” kórház….szegény férjem, éppen most gyakorolta be a 3 stratégiailag fontos útvonalat „A” kórházhoz…és most kezdheti elölről „B” kórházzal. Ráadásul nem túl jól alakul az utolsó harmad: fáj a pocim, extra sokat kell feküdnöm, félek, nehogy koraszüljek. Miért Máté?

Elfogultak vagyunk a férjemmel a neveket illetően. Nem kedveljük a külföldi, extra neveket, mi magyarok vagyunk, és erre büszkék. Kedveljük a bibliai neveket, bár nem vagyunk vallásos emberek, nem járunk templomba, de a magunk módján hisszük Istent. Első gyermekem Gábor Ádám lett. Gábor az édesapja után, Ádám pedig az első férfi után.

Most is hasonlóképpen választottunk…..bár a 19 hétig kislányt vártunk. Eredetileg Ábel lett volna, de a név jelentése (mulandóság) elbizonytalanított. És akkor jött a Máté: Isten ajándéka. Huh, nagyon találó! Valóban ajándék nekünk ez a gyermek. És karácsonyra várjuk, olyan megható!

Boldog vagyok. Bár tele félelmekkel, aggodalommal, kérdésekkel. De ki nem? Bizonytalan világunkban egy biztos pont van: a család. Férjem, szüleim, anyósomék. Ha családod van, mindened megvan. És akkor igazán tudsz szeretni, becsülni, megérteni. Reménykedem. Abban, hogy minden rendben lesz, hogy eljutok a kiválasztott kórházba, hogy anyagilag rendbe jövünk, hogy ez a pici baba valóban Isten ajándéka, és valóban meghitt, békés, boldog karácsonyunk lesz.

Zsuzsanna