Lelkemet tépdesi kínzó fájdalom, de bármerre nézek nincsen oltalom. Meddig még, és miért, s ha elmondom mondd, ki ért? Mit adok mondd, mért nem elég, az egész életem a tiéd. Meddig még és miért, sorsom meddig üldözöd még? Nem kértem mást, csak nyugalmat, mit csak te sorsom adhatsz. Meddig még és miért, az életem neked mondd miért nem elég. Nem kérek mást csak egy apró kis jelet, jelet arról, hogy végre engeded. S nem üldözöl többé kínozva, hogy ne kelljen kérdeznem többé soha: Meddig és miért engedd éreznem, hogy a nyugalom és boldogság elért.