Menekültek nem csak háborús időszakban szöknek át a határokon az életüket féltve. Gyakran azoknak is el kell hagyniuk saját hazájukat, akik nem tudhatják magukénak az Európában többnyire alapvető emberi jogokat. Az életére törhetnek faji és vallási okokból, de politikai meggyőződése vagy egy adott társadalmi csoporthoz tartozás miatt is. Ilyenkor szülőföldje válik az üldözőjévé és neki menekülnie kell. Cél nélkül, oda, ahol befogadják.

Magyarország szülötteit is százezrével ismerték el 1989 előtt menekültként a Genfi egyezményhez tartozó országok. Azóta mi is csatlakoztunk és mi is védelemben részesítjük más államok üldözöttjeit. Több városunkban vannak menekülttáborok, ahol speciális státuszban, menekült kérelem benyújtása után lakhatnak. Többek között Bicskén, Békéscsabán és Debrecenben található ilyen otthont adó tábor. A legtöbb lakó azonban nem marad sokáig, csak amíg sikerül a papírokat elintézniük. Magyarország nem célország, inkább egy híd Nyugat-Európa felé. Az évente több ezer, kérelmet beadott menekült közül csak pár százan maradnak itt.

Hogy mit is jelenthet menekültnek lenni, el sem tudjuk képzelni. Mindennapi gondjaink számukra csak áhított problémák, olyan dolgok, amelyek már egy ideje nem foglalkoztatták őket. A számlák befizetése, a gyerek jegyei, kócos haj, esti tévéműsor. A menekülés alaposan próbára teszi az idősebbek és a fiatalabbak lelkét is. Gyakran szó szerint kell magukat a természeten átverekedniük, hiszen ahol átszökhetnek egyik országból a másikba, az a zöldhatár. Ez jelenthet sűrű erdőt, folyót, hegyet. Előfordul, hogy nem érkezik meg mindenki a túlpartra, mint annál a koszovói menekült családnál, ahol több családtag – többek között a gyerekek édesanyja – nem élte túl az utat.

Ilyenkor a gyerekek és a felnőttek lelke is megtörik. Szerencsésnek kellene magukat érezniük, hiszen élnek, de a családtagok és az eddig megszokott környezet hiánya nagy stresszfaktor. Pszichológus igyekszik feloldani a szorongást bennük. Bár tisztában vannak azzal, hogy a megszokott arcok, utcák, zajok közé soha többé nem térhetnek vissza a saját érdekükben, a kitaszítottság és hontalanság érzése megakadályozza a megkönnyebbülést. Nem beszélve a bürokratikus folyamatokról, amelyek szintén idegőrlőek. A felnőtteknek kitartást az ad, ha sikerül biztonságban tudniuk gyermeküket. Őket féltve minden tervet képesek felrúgni, tisztán látják, hogy az ő érdekük az első.

Egy apa titokban akart Magyarországra, majd innen tovább szökni, de gyerekei a zord időjárás miatt életveszélybe kerültek, így tervét feladta és elsősorban őket mentette. A kórházi kezelés után már fizikailag jól vannak. Lelkileg is jobban viselik a megpróbáltatásokat a gyerekek, ha a számukra biztonságot jelentő arcok körülöttük vannak.

Nagyon nehéz olyan súlyos bizonytalanságban élni, amely identitásukat – vagyis személyiségünket – kérdőjelezi meg. Folyamatosan felteszik magukban a kérdést: ha elveszett a múltam, milyen lesz a jövőm?