Merkúr az iskoláskorban II.

2008. 09. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

S most nézzük, hogy gyermekünk Merkúrja milyen jegyben áll, hogyan segítsünk neki a tanulásban: Ha a gyermek Merkúrja a Kos jegyében áll: A betűket nem egyszerűen megtanulja, hanem minden egyes betűt, mint egy várat, megtámad és elfoglal. Hatalmas lendülettel lát neki a tanuláshoz. Ha első próbálkozásra sikerül, már fordul is a következő kihívás felé.

Az ilyen tanuláshoz olyan tananyag szükséges, amely kis részekre van bontva. A Kos jegyében álló Merkúrnak nincs kitartása. Az akadálynak kétszer, háromszor nekifut, ha nem sikerül, hamarosan feladja. A tanulásban való motiváltságát úgy lehet növelni, hogy lehetővé tesszük, hogy sok kis sikerélményt szerezzen. Mivel a tanulásban is versenyszellemét használja, örömmel reagál arra, ha a tananyagban van egy kis játékosság, és valami versenyzésszerű. Ha a Kos Merkúrral rendelkező gyermek egy tananyagot megért, már félre is teszi, szinte el is felejti, és máris a következő kihívást keresi. Hajlik arra, hogy túl sok mindent megtanuljon, hogy gyorsan el is felejtse. Nem az a típus, aki a megtanult dolgokat jól rögzíti, erre a szülőknek mindig figyelmeztetni kell.

Ha a gyermek Merkúrja a Bika jegyében áll: Mindenre hagy magának időt. Ezt jól át kell gondolni, mondja egy új anyag megismerésénél. Minden új dolgot tökéletesen körbejár, jól meg akarja ismerni. Hatásos lehet nála, hogy a levesben lévő ABC tésztával tanítsuk a betűkre, mondjuk, ha a levesben lévő minden B-betűt megehet.. A Bika Merkúr igénye megköveteli, hogy érékei útján is megismerkedjen az anyaggal. A bekebelezés tipikusan jellemző a Bika Merkúrra. Amennyiben a gyermek ezt mind konkrét, mind a mentális szinten meg tudja tenni, akkor rögzül benne a legjobban a tananyag. A Bika Merkúr a gyakorlatias dolgokat szereti. Az absztrakt tananyaggal problémája van. Időre van szüksége, amíg az új információkat feldolgozza. Ha megbarátkozott vele, eldöntötte, hogy szüksége van rá, akkor száz százalékosan és örökre elraktározza. A Bika Merkúr lassúsága versenyez az alaposságával. Ha valamit megtanul, azt sohasem felejti el. Érdeklődése a konkrét dolgok felé irányul, amelyek életét kényelmesebbé teszik. Kicsit eltúlozva a dolgot, azt mondhatnánk, hogy az olyan dolgokat szereti megtanulni, amelyből úgy gondolja, hogy később nyeresége származhat. A Bika Merkúrnak fontos a birtoklás, amit lépésről lépésre vív ki magának. Ha a gyermek Merkúrja az Ikrek jegyében áll: A Merkúr az Ikrek jegyében uralmi helyzetben van. Az Ikrek jegy szárnyakat kölcsönöz az értelemnek, az érdeklődés határtalanul megnő. A gyermek kimondhatatlan kíváncsisággal nyit a környezete felé. Feltűnik éberségével, minden iránt érdeklődik, mindenkivel kapcsolatba lép, és mindig van mondanivalója. Gyakran neki kell kimondani az utolsó szót. Az írni-olvasni tanulásra való hajlandósága nagy. A Merkúr az Ikrekben biztosítja, hogy a gyermek érdeklődése mindig megmaradjon. Az Ikrek labilis jegy. Gyengesége a szétszórtsága. Mindent érdekesnek tart. Lehet, hogy leül, házi feladatát elkészíteni, és egy sor „A” betűt kezd írni a füzetébe, de valami rögtön felkelti a figyelmét és félbehagyja, amit éppen csinál. Nyitottsága miatt széles műveltségre tesz szert, gyakran sokkal többet tud egy-egy témáról, mint amit az iskolában tanítanak. Folytatjuk...

Akit érdekel, hogy gyermeke Merkúrja milyen jegyben áll, keresse meg asztrológus szakértőnket, Jászay Ágnest! 

Kapcsolódó cikkek:

$$1188$$

$$1062$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top