Mi a kombinált mellműtét?

2009. 03. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kombinált mellműtétre általában olyan nők jelentkeznek, akik szülés, szoptatás következtében, vagy egyszerűen testi adottságaik miatt megereszkednek melleik. Gyakorta – főként közéleti, média szereplők körében – rizikósnak találják a hosszan tartó szoptatást. Tartanak tőle, hogy szép, formás melleik megereszkednek, így aztán választják a tápszerek valamelyikét és inkább elapasztják a tejtermelést. Akik pedig táplálják babájukat a jótékony anyatejjel, azoknak sajnos gyakran kell szembesülniük a megereszkedett cicikkel. Akad persze olyan fiatal nő is, akit túl nagy keblekkel áldott meg a sors, és ezek súlyuknál fogva megereszkednek. Számukra is a kombinált műtéti eljárás hozhat megoldást.

Több fajtája létezik a kombinált mellműtétnek:

- Kisebb méretű, de megereszkedett mellűeknek a nagyobbítás és felvarrás ad megoldást, amihez szükséges az  implantátum behelyezése, és a bőr felvarrása is. - Túl nagy méretű, megereszkedett mellek esetében kisebbítik az emlőket, azaz kimetszenek egy részt a saját szövetből, és a felesleges bőrrel együtt eltávolítják azt. - A mellbimbó nagyságát úgy kezelik, hogy mellbimbó körüli, az az a mellbimbó udvar bőrmennyiségét korrigálják. - Akadnak köztünk olyanok, akiknek nem egyforma méretű a két melle. Ez az esztétikai hiba is kiválóan korrigálható ilyenfajta műtéti eljárással – szükség esetén különböző méretű implantátumok behelyezésével.

Kérdésként felmerülhet, hogy a mellbimbók ugyanolyan érzékenyek és erogének lesznek-e a műtét után is, mint eredetileg. E felől mindenki megnyugodhat: néhány hét, maximum másfél-két hónap elteltével visszaáll az eredeti állapot.

Kapcsolódó anyagok:

$$2885$$

$$2871$$

$$2870$$

$$2817$$

$$2886$$

$$2916$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top