Miért hazudik a férfi?

2008. 03. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Miért hazudik egy férfi?

Nos, rengeteg befolyásoló tnyező lehet, mielőtt a hazug szót kiejtené a száján: Kinek mondja? Milyen célból? Miről? És még sorolhatnám a végtelenségig…

Például előfordul, hogy nincs akkora jelentősége annak a dolognak, amiről nem mond igazat – legalábbis szerinte. Vagy az igazsággal nem akarja megbántani a másikat. Sőt, lehet, hogy egyenesen megvédelmezni kívánja a szeretett hölgyet gyatra hazugságával. Vagy egyszerűen, csak utólag jött rá tettének súlyára, és fél a következményektől, amik megváltoztathatják jól berendezett, kialakított életét.

De véleményem szerint van egy másik oldala is ennek a történetnek. Mind a két félnek más a mentalitása, érzelmi világa. Teljesen máshogy ítélik meg és élik át a történteket. És ha például, a férfi lát egy csinos nőt az utcán, tuti megnézi magának, még az is lehet – hogyha a barátai körében van –, hogy szellemesebbnél, szellemesebb megjegyzéseket tesznek. De ez nem jelenti azt, hogy nem szereti, nem ragaszkodik velejéig a párjához. Miután pedig hazaért a délutánból, és kérdezi a szerető nő otthon, hogy mi volt ma, tuti nem fogja azt mondani, hogy drágám, egy olyan csajt láttam, hogy majd’ eldobtam a sérót.

Ez egy nagyon szélsőséges hasonlat, de remélem valamennyire érthető belőle, mire akartam utalni. Számtalan helyzet van, amikor nincs más megoldás csak a hazugság. Ha mindenki magába néz, tudja, hogy kegyes hazugságok nélkül nem működne egy kapcsolat sem. Vannak férfiak, akik nem tudnak hazugság nélkül élni, vannak olyanok is, akik el sem tudják képzelni, hogy hazugságban éljenek.

A nők meg olyan buták, hogy el is hiszik ezeknek a férfiaknak a hazugságaikat.

De valójában nem is az a kérdés, hogy miért hazudik a férfi, hanem az, hogy miért nehéz kialakítani egy olyan kapcsolatot, amiben ismeretlen fogalom a hazugság. Mert ne feledjük, a kapcsolatban azért mindig ott van egy nő is, s ketten együtt építik, alakítják a viszonyukat.

Tényleg, ennyire lehetetlen és nehéz lenne ez?

Kapcsolódó fórum: 

$$f718$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top