Nem szégyellem, én bizony szeretem a húsvétot, az összes buta kellékével együtt. Várom, hogy felvehessem az ünnepi ruhámat, jó előre megveszem a kölnit – abból is egy jobb fajtát –, végigböngészem a netet, találok-e jópofa locsolóverset. Ez utóbbiból többet is begyűjtök, hiszen a pikánsabbakat mégsem lehet elmondani az öregasszonyoknak, az illedelmes meg untatja a fiatalokat. Nem beszélve a gyerekekről, akiknek csak nyuszikról, virágokról lehet szavalni…

A nagy lelkesedés után a kedvem már kora reggel kezd elmenni az egésztől. Kedvesemet ébresztem nagy vidáman, szervírozom a kávét az ágyba, igaz, felszolgálás előtt kicsit lelocsolom vízzel alvó szerelmemet. De tényleg csak pár cseppel, nem úszik el az ágy! És mondanom se kell, a víz is langyos, nem hideg.

Látom rajta, a pokolba kíván engem is, a húsvétot is, bár a kedvemért egy mosolyt az arcára erőltet. Engem mégis megszégyenít ez a félmosoly: próbálkozok egy kis ünnepi játékkal, és csak lekezelő pillantást kapok cserébe: jól van, lüke gyerek, játszunk, ha nagyon akarsz – ez van a tekintetében.

Először a szomszédjaimat járom végig, és hamar kiderül, hogy az idősebb hölgyekhez érdemes igazán becsengetni, ők legalább örülnek nekem. A tapasztalat szerint a lányok, az ifjabbak soha nincsenek otthon húsvét hétfő délelőttjén. Vagy csak nem hajlandóak kinyitni az ajtót.

Amikor mégis otthon találok valakit – főleg a lánygyermekes anyukákat, akik szeretnék csöppségüket bevonni az ünnepbe, valamint korosodó hölgy rokonaimat –, kezdődhet a rituálé: szavalok, veszem elő a kölnit. Közben pedig nézem, hogyan szimatolnak utálkozva, próbálják kitalálni, milyen szörnyűséget loccsantok a fejükre. A figyelmesebbje észreveszi, hogy ez nekem nem esik túl jól, ezért mentegetőzni kezd: annyiféle kölnit öntenek rám ma, már vagy ötvenfélétől bűzlök. Mit mondjak? Ez sem esik túl jól.

Aztán kapok tojást, már ha van. Mert ilyenkor is jönnek a szabadkozások: annyi dolgom volt, igazán nem volt időn tojást festeni. Cserébe néhányan – az idősebb rokonok –, a pénztárcájuk felé nyúlnak – no ez a legszörnyűbb! Kisfiúként még csak-csak hagyján, hogy pénzt nyomtak a zsebembe, örültem is neki akkoriban, de már felnőtt vagyok, még ha nem is dolgozom, mert egyetemre járok! Kellene az a pénz, hogyne kellene, de nem ilyen megalázó módon.

Végül előkerül a pálinka. S ez az, amire ilyenkor a legnagyobb szükségem van: ünnepi hangulatom, lelkesedésem már rég a múlté, csak egy csóró, megtűrt szegénylegény vagyok immáron.

Néhány látogatás után végül a pálinka dolgozni kezd, és depresszióm lassan rémületbe csap át. Otthon vár a szerelmem, akihez egy részeg disznó megy most haza. Aki aludni fog délután, ahelyett, hogy együtt pihennénk, kikapcsolódnánk. Várom a szidását, pedig nem érdemlem meg.

Valahogy nagyon nem jó így ez az egész ünnep!

Több húsvéttal kapcsolatos cikk:

$$3077$$