Minden idők legdrágább kastélyai

2010. 12. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bizonyára ti is eljátszottatok már azzal a gondolattal, milyen lenne egy kastélyban lakni, ahol több mint ötven tagból álló személyzet teljesíti minden kívánságunkat. Nos, ez akármilyen hihetetlenül is hangzik, de nem lehetetlen. Most bemutatjuk nektek azokat a kastélyokat, amelyeket a tehetősebbek meg is vásárolhatnak maguknak. Ismerkedjünk meg a világ legszebb eladó palotáival!

Habár ma már sokan vehetnének ilyen régi épületeket maguknak, egy kastély birtoklását sok minden befolyásolja. Elég, ha csak abból indulunk ki, hogy irtózatosan drágák, de sok feladatat is van velük, hiszen ha valaki elhanyagolja őket, hamar lepusztulhatnak. A fenntartásukról, illetve a felújításukról pedig már ne is beszéljünk. Ennek ellenére manapság nem kevés eladó kastélyt találunk a világ minden pontján. Minél különlegesebb helyre épült egy ilyen épület, annál drágább. Ismerkedjünk meg velük kicsit közelebbről!

A legolcsóbb kastélyok egyike, amelyeknek az ára egyébként meghaladja a 200 millió forintot, Skóciában található. Ez az épület 1862-ben épült, nyolc hálószobával, nagy kerttel és lélegzetelállító kilátással rendelkezik, de 233 milliót kóstál.

Aki szereti a melegebb éghajlatot, annak a Dél-Afrikában álló nem akármilyen berendezéssel rendelkező kastélyt ajánljuk. Habár az épület elég réginek tűnik kívülről, belül úszómedencét és szaunát is találunk, illetve a birtokhoz tartozik egy saját tó és golfpálya is. Az ára pedig csupán 275 millió forint.

Ha nem szeretnétek egy kastély miatt a világ másik végére utazni, akkor a legmegfelelőbb választás az Ausztriában található palota lesz számotokra. Ez az épület a 13. században épült, és közel hatvan szobát találunk benne. A tiroli Alpokban álló 805 millió forintos kastélyhoz tartozik még egy hatemeletes torony is, amiből gyönyörű kilátás nyílik a nem mindennapi vidékre.

A három legdrágább kastély közül nekem a Franciaországban, a Loire-völgyében álló tetszik a legjobban. Az 500 éves épület adott otthont a királyi családnak az 1700-as években. A 19. században azonban átalakították, így mára már hotelként funkcionál. A több melléképülettel, saját tóval és több mint 100 hektáros kertjével körülbelül 2,5 milliárd forintba kerül.

A második legtöbb pénzbe kerülő kastély Dark Islandon, New York államtól nem messze található, amely egy önálló szigeten épült, 1905-ben. Az épület ára majdnem 5 milliárd forintba kerül, bár inkább kibérelni lehet egy-egy jelesebb alkalomra, mint megvásárolni, de így is nagyon drága.

A világ manapság legdrágább kastélya pedig Olaszországban, egészen pontosan Capri szigetén áll. A sziklaszirtre épült palotához hatalmas kert, helikopter-leszállópálya és gyönyörű kilátás tartozik. Akinek van felesleges 8 milliárd forintja, az meg is vásárolhatja ezt a nem mindennapi helyen épült kastélyt.

Nos, a lista természetesen nem teljes, hiszen sok ezekhez hasonló kastély eladó még a világ legkülönbözőbb pontján. Mi csak megpróbáltuk bemutatni nektek, milyen összegekbe kerülnek ezek a régi korokban épített paloták. Mit gondoltok a most látott kastélyokról? Élnétek egy ilyen régi épületben?



Szerző

donna.hu



Scroll to Top