A stíluskommunikátor sokak számára idegenül hangzik, pedig az egyik legizgalmasabb foglalkozás. Hogy mennyire így van, az Radics Edittel, a szakma egyik képviselőjével  folytatott beszélgetésem során vált nyilvánvalóvá. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a stílus és a jó megjelenés egyáltalán nem a kiváltságosok luxusa, ahogy az is bizonyítást nyert, hogy a nő örök és a legváratlanabb pillanatokban is előbukkan. Szót ejtettük továbbá arról, hogy miként viselkedik egy csapatnyi református lelkésznő egy stílustanácsadás során, és egyáltalán mi szükség van ilyesmire, majd amikor azt hittem, hogy végképp kimerítettük a témát, elmesélte élete egyik meghatározó élményét, a vak lányoknak tartott sminktanácsadást. Azt kell mondjam, életem egyik legizgalmasabb interjúja volt.

A stílus manapság afféle kulcsszóvá vált. A legkülönfélébb értelemben használják a legkülönfélébb fórumokon. Mit gondol, mi lehet ennek az oka?

A stílus mindenki számára önmaga megfogalmazása, az önkifejezés módja, lehetősége. Én azt látom, hogy az emberekben egyre nagyobb az igény arra, hogy megmutassák és kifejezzék önmagukat. Nem akarnak most már beolvadni a tömegbe, hanem szeretnék minél többféle módon megnyilvánítani az egyéniségüket.

Nincs ez ellentmondásban a divattal, ami bizonyos mértékig uniformizál?

Azt gondolom, hogy nincs, mert a divat ugyanezt a sokféleséget kínálja. Az már más kérdés, hogy ebben a gazdag kínálatban megtalálja-e az ember azokat a darabokat, amikkel legjobban meg tudja jeleníteni önmagát, leginkább ki tudja vetíteni a belső tartalmait.

Ön szerint milyen egy stílusos ember?

Hiteles. Akkor hiteles, ha a megjelenése azt tükrözi, hogy milyen a belső világa, a belső tartalma, és milyen értékeket képvisel.

Pontosan mit csinál egy stíluskommunikátor? Miben különbözik például egy stylisttól?

Az én számomra más is és több is, mint egy stylist. Globálisan szemléli ugyanis az embert, és többet ad neki, mint a stílusos megjelenés, az előnyös öltözet. A stíluskommunikátor a tágan értelmezett kommunikációval foglalkozik, azzal, hogy mit kommunikál magáról egy ember a külvilág felé, és ennek csak egy része az öltözet. A stíluskommunikációt egy posztgraduális képzésen lehet elsajátítani, és ez jól szemlélteti az egész szakma nézőpontját, ugyanis erre a képzésre már mindenki hoz magával egy alapérdeklődést, alaptudást, és a legtöbb hallgató arra építi fel stíluskommunikátori tevékenységét, és azon keresztül nyilvánul meg. Én például karriertanácsadóként működtem korábban, ezért ezen keresztül szemlélem a stílus kérdését és párhuzamosan foglalkozom a karrierrel és a stílussal. Mondhatnám azt is, hogy a karrier stílusával foglalkozom.

Hogyan zajlik egy tanácsadás?

A stílustanácsadásnak van egy protokollja. Először igényfelmérés történik, a megrendelővel közösen meghatározzuk, mik a prioritások, hol van hiátus, és az élete mely területébe tudja leggyorsabban és leghatásosabban beépíteni a tanultakat. Ilyen szempontból mindenkinek más lehet az igénye, és nagyon különböznek a csatornák is. Van, aki az öltözködésébe tudja először belevinni a tanult dolgokat, van, aki a praktikusan használható dolgokat választja, van, aki konkrétan a karrierépítésben, előmenetelben kezdi alkalmazni. Ebből indulunk ki, és erre fűzzük fel, amit önmagáról és a megjelenéséről még tudnia érdemes.

Jól érzem, hogy elég komoly önismeret van mögötte?

Igen, ez így van. Nagyon jó kérdőíveink vannak erre, és nyilván a beszélgetések is az önismeretről szólnak. A megrendelő először a megjelenése, stílusa alapján készít magáról egy tablót, amiből kiderül, hogy milyennek látja most, illetve milyennek szeretné láttatni magát, és ez alapján indul el a folyamat. Nyilván sok minden függ attól, hogy miért fordul stíluskommunikátorhoz az illető. Ha valaki párkapcsolati problémával jön, akkor dögös nő akar lenni vagy egy olyan férfi, aki tarol a nők körében. Ilyenkor ezekkel a problémákkal foglalkozunk. Én elsősorban a munkaerő-piaccal foglalkozom, így általában olyan megrendelőkkel találkozom, akik a karrierjüket szeretnék előmozdítani. Ilyenkor az a cél, hogy egy szakmailag hiteles ember jöjjön létre: az ügyvédnő ne bakfisnak nézzen ki, a tanárnő ne plázacicának, vagyis azt közvetítse, amilyen szerepben el szeretné magát adni.

Említett férfi megrendelőket. Mennyire jellemző, hogy ők igénybe veszik ezt a szolgáltatást?

A megbízók egyharmada férfi. Ők jellemzően praktikus, gyors, költséghatékony megoldásokat keresnek. Amikor egy férfi megbízó meggyőződik arról, hogy akár egyedül is el tud indulni vásárolni a nálunk megszerzett ismeretei alapján, és egyedül is el tud csomagolni egy bőröndbe, mondjuk, egy hétre, akkor ez teljesen megnyugtatja és elégedetten távozik. A férfiak jellemzően jó befektetésként tekintenek erre a szolgáltatásra.

És a nők?

Ők inkább érzelmi alapon, a nőiességük felől közelítik meg a problémát. Alapvetően két csoport van: akik a veszendőben lévő nőiességüket szeretnék megtalálni, és azok, akik keresik még a nőiességüket. Nyilvánvalóan nagyon különböző módon kell kezelni ezt a két csoportot. Az első csoportra az jellemző, hogy érezték már magukat nőnek egy szülés vagy elhízás előtt, vagy fiatalkorukban, és szeretnének valahogyan visszakerülni ebbe az állapotba, szeretnének olyan pozitív visszajelzéseket kapni, mint korábban. Esetükben nem azzal foglalkozunk, ami már nincs, hanem azt nézzük meg, hogy mi az, amit még lehet. Ha például egy nőnek még idősebb korában is nagyon csinos a lába, hiába vesz fel miniszoknyát, épp ellentétes hatást fog elérni. Egy bizonyos kor felett ugyanis már nem ajánlott ez a viselet. Ilyenkor nem azzal foglalkozunk, hogy ezt már nem viselheti, hanem azzal, hogy mivel érheti el ugyanazt a hatást. Lehet, hogy egy hosszabb szoknyában ízlésesen tálalva, nem tolakodóan fogja azt az eredményt elérni, mint korábban a miniszoknyával. Ugyanígy egy megváltozott dekoltázs sokkal ízlésesebb és vonzóbb lesz, ha egy szép anyagú blúzzal fedi, és alatta olyan fehérneműt használ, ami kiemeli, de csak sejteti a formákat.

Nem szívesen mondok ilyet, de a magyar nők a kor előrehaladtával sokkal több mindent raknak a kirakatba, mint a fiatalok. Az idősebb nők jobban vetkőznek, mint a fiatalok, és ez nem jó, nem szerencsés, mert ízlésromboló. És persze itt már bejön a hitelesség kérdése is, amiről korábban beszéltünk. Azzal tudunk ugyanis minőséget adni az éveknek, ha méltósággal viseljük a változásokat, ha elfogadjuk, amit a tükörben látunk. Ugyanazt finoman csomagolva sokkal jobban el tudjuk adni, sokkal többen észreveszik, mintha közvetlenül odapakoljuk valakinek az orra alá és rá erőltetjük.

És a másik csoport?

Ott nem tudnék jellemző korosztály mondani, mert minden korosztályban vannak olyan nők, akik tisztában vannak azzal, hogy nők, de valami miatt nem tudják megélni saját nőiségüket. Úgy szoktam fogalmazni, hogy ők nők, de nőcik szeretnének lenni. Számukra a nőciség egészen más kategória, és akkor fordulnak hozzám, amikor ezt elkezdik hiányolni magukból. Jellemzően azzal keresnek meg, hogy eddig csak farmert, pólót és edzőcipőt viseltek, mit csináljanak, hogy nőiesebbek legyenek. Velük általában kis lépésekkel haladunk. Például azt mondom az ilyen típusú megrendelőnek, hogy a sportcipőt váltsa le utcai cipőre, aminek van egy kis sarka. Ebben a cipőben gyakorolgasson, érezzen rá, hogy milyen ilyesmit viselni. Aztán a farmert lecseréljük szoknyára, jönnek a finom kis bizsuk, kendők, egy új frizura, és így fokozatosan eljutunk a nőcihez.

Álláskeresőknek is tart stílustanácsadást. Mik a tapasztalatai?

Magát a stílustanácsadást is álláskeresőkkel kezdtem el. Nagy szükségük van rá, ugyanis amikor valaki lemond magáról, nyilván nem azok után a ruhadarabok után nyúl, amikben figyelemfelkeltő, hanem az úgynevezett depressziós ruhadarabok kerülnek előtérbe. Voltak olyan programjaink, amikor turkálóba vittük a lányokat válogatni, hogy elhitessük velük, hogy a stílus nem pénzkérdés. Nem a kiváltságosok luxusa, hogy megvegyék azt a ruhadarabot, amiben a legszebbek, mert ugyanez megoldható párszáz forintból is szükség esetén. Ez nagyon sok önbizalmat ad az embereknek, és könnyebben mennek neki az álláskeresésnek, másképp viselkednek egy-egy állásinterjún, ami a legtöbb esetben meghozza a kívánt sikert.

Úgy tudom, volt már néhány szokatlan projektjük is.

Igen volt, ezek közül kettőre vagyok a legbüszkébb. Az egyik, amikor elnyertük a Református Egyház megbízását, és sokgyermekes, hivatásukat napi szinten gyakorló lelkésznőkkel dolgoztunk. Ez egy olyan program volt, melynek során egy feltöltődő hetet tölthettek el a résztvevők. Voltak szakmai fórumok, illetve testet-lelket megújító programok, melyek közül a miénk volt az egyik. Sokat változott az egyház a modern korban, kevésbé puritán, ami nyilván nem baj, és ilyen társadalmi környezetben nem is meglepő. Ők is akkor hitelesek, ha valamennyire alkalmazkodnak azokhoz a viszonyokhoz, amikben működnek.

Itt is azzal indítottuk a programot, hogy a résztvevők milyennek látják magukat nőként. Lehetett látni a döbbent arcokon, és később a visszajelzések is erről szóltak, hogy ez a szerep addig nem igazán volt napirenden. Aztán persze teljesen úgy nyilvánultak meg, mint az összes többi nő a világon: nagyon érdeklődtek azokról a lehetőségekről, amikkel önmagukból, természet adta adottságaikból ki tudják hozni a lehető legjobbat. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban érezték magukat a bőrükben nőként, és lelkészként is hitelesebbé váltak.

És a másik?

Néhány éve történt, hogy egy nyertes EU-s projekt kapcsán tartottunk egy nagyobb nőnapi rendezvényt, melynek keretein belül egy vakokból álló színitársulat nőtagjainak tartottunk sminktanácsadást. Ez számomra egy életre meghatározó élmény volt! Az első megdöbbenést akkor éltem át, amikor kiderült, hogy mindenkinek van festéke, méghozzá nem is akármilyen és nem is akármennyi, és rendszeresen ki is festik magukat. Az egyik kezükkel vezetik a másik kezüket, és így húzzák ki a szemüket, így festik ki a szájukat, és végül ugyanolyan smink születik, mintha egy látó készítette volna. A másik döbbenet pedig az volt, hogy ösztönösen a megfelelő színeket választották. Abban a rendszerben, amivel én dolgozom, csoportokba vannak sorolva a színek az árnyalataik alapján, és a magukkal hozott festékek nagy hányada a színcsoportjuknak megfelelő árnyalat volt. Bebizonyosodott, hogy a színeknek valóban van rezgésük, és ösztönösen reagálunk rá. Azt mondták ugyanis ezek a vak lányok, hogy érzik a színeket. Amikor színes kendőket próbálgattunk, ugyanez történt, ugyanis tapintás alapján eldöntötték, hogy melyik felel meg nekik, és abszolút jól választottak árnyalatot. Megdöbbentő volt! Bebizonyosodott, hogy a nő örök. Elcsépelt mondás, de akkor is így van.