Úgy látszik, az álomesküvők idejét éljük. Épp hogy megszáradt a pecsét Vilmos és Kate házasságlevelén, máris újabb koronás fő mondja ki a boldogító igent. Szombaton ugyanis II. Albert monacói herceg és Charlene Wittstock lép házasságra. Az eseményre négyezer illusztris vendéget várnak, épp ezért szabadtéren tartják, a palota udvarában, ugyanis a katedrálisban nem férne el a népes vendégsereg. Magáról az eseményről keveset tudunk, Albert herceg csak annyit közölt: „Jó pár meglepetéssel fogunk szolgálni.” Mindenki kíváncsian várja tehát a szombatot. Azt azonban máris tényként lehet leszögezni, hogy Charlene nincs könnyű helyzetben, hiszen néhai anyósa, Grace Kelly legalább olyan kultikus személy Monacóban, mint Diana hercegnő Nagy-Britanniában, sőt a két asszony jó barátságban is volt egymással. A 32 éves dél-afrikai származású úszónő tehát semmiképp sem úszhatja meg az összehasonlítást, és nem biztos, hogy jól fog kijönni belőle. Bár, ami a külsejüket illeti, nem nehéz felismerni vonásaik hasonlóságát. De ki is volt Grace Kelly, hogy közel harminc évvel a halála után is ekkora hatással van az emberekre?

 Grace és Charlene

A „kis vakarék”

Grace Patricia Kelly 1929-ben született Philadelphiában, és ír, illetve német felmenőkkel büszkélkedhetett. Meglehetősen jó körülmények között élt a család, ugyanis Grace édesapja önerőből lett milliomos, vagyona elsősorban a Kelly Téglagyárból származott. Két fontos hagyomány volt Kellyéknél: a katolicizmus és a sport. Édesapja evezősként három olimpiai aranyérmet is nyert, édesanyjában pedig a Philadelphiai Egyetem első női testnevelő tanárát tisztelhetjük. A két fontos hagyományt négy gyermeküknek is igyekeztek átörökíteni: szigorú katolikus nevelésben részesítették őket és komoly fizikai kihívások elé állították. Grace azonban némiképp kilógott a sorból, ugyanis sokat betegeskedett, ezért nem produkált olyan látványos sportteljesítményt, mint testvérei. Viszonylag korán elkezdett ugyan balettozni, de szívesebben játszott a szobájában babáival. Talán ez lehetett az oka, hogy szülei tőle várták a legkevésbé, hogy viszi valamire az életben. Jellemzően csak kis vakarékként emlegették, esetleg rút kiskacsának titulálták. Akkor még nem is sejtették, hogy mekkorát tévednek.

Hitchcock kedvenc szőkéje

Annak ellenére, hogy nem jósoltak Grace-nek túl fényes jövőt, jó nevű magániskolákba járatták szülei. Itt született meg benne az elhatározás, hogy színésznő lesz, miután több iskolai darabban is játszott. Nem volt előzmények nélküli ez az életpálya a családban, ugyanis nagybátyja, George Kelly forgatókönyvíró volt, fiatalon elhunyt nagynénje, Grace pedig színésznő. Szülei persze nem lelkesedtek, amikor bejelentette, hogy a New York-i színiakadémián folytatja tanulmányait, de nem is álltak az útjába.

Korán kiderült, hogy jó döntést volt ezt az utat választania, ugyanis hamar felfigyeltek rá. Színpadi szerepekben domborított először, illetve modellkedett, de hamar Hollywoodban találta magát, és alig ötévnyi filmszínészi pályafutása alatt beírta magát a filmtörténetbe; mindössze tizenegy filmben szerepelt, de azok jelentős része klasszikus lett. Első filmjét, a Fourteen Hours-t 1951-ben forgatta, és nem lett túl nagy siker. Arra azonban elég volt, hogy felfigyeljenek a gyönyörű és tehetséges színésznőre. A következő évben forgatott Délidő már jóval sikeresebbnek bizonyult, az 1953-as Mogambo pedig több szempontból is fordulópontot jelentett az életében. Barátságot kötött ugyanis Ava Gardnerrel, aki filmbéli partnere volt, másik partnerével, Clark Gable-lel pedig viszonyba bonyolódott a kenyai forgatás során. „Mi mást tehet az ember lánya, ha egyedül van egy sátorban Afrika közepén Clark Gable-lel?” – kommentálta az esetet. Jelentős szakmai sikert is hozott a film, ugyanis a legjobb női mellékszereplő díjára jelölték - amit végül Donna Reed kapott meg.

Karrierje abszolút felívelését Alfred Hitchcocknak köszönhette, akit lenyűgözött a színésznő „szexuális intelligenciája”, és három filmet is forgattak közösen (Hátsó ablak, Gyilkosság telefonhívásra, Fogjunk tolvajt!), és minden bizonnyal vele készült volna az összes Hitchcock film, ha Grace nem vonul vissza. Nemcsak szakmailag értették azonban meg egymást, hanem mély és életre szóló barátság is szövődött közöttük.

1955 több szempontból is fontos év volt az életében. Ekkor kapta meg a legjobb női főszereplőnek járó Oscart a Vidéki lány című filmben nyújtott alakításáért, illetve ebben az évben ismerkedett meg későbbi férjével, III. Rainier, monacói herceggel. Utolsó filmje az 1956 nyarán bemutatott High Society volt.

Különleges jelenségnek számított Hollywoodban, szinte minden szempontból különbözött a korszak ügyeletes szexikonjaitól. A helyzetet jól szemlélteti az a mondás, ami akkoriban közkeletű bölcsesség volt: a férfiak többsége Marilyn Monroe-val töltene el legszívesebben egy forró éjszakát, de Grace Kellyt venné feleségül. Elegáns, letisztult stílusa nem a direkt szexualitásról szólt, mégis hihetetlenül erotikus jelenség volt. Másik jellegzetes vonása sztárallűröktől mentes profizmusa volt. „Tökéletesen értette a filmkészítés minden csínját-bínját. Mindig kedves volt mindenkihez, együttműködő. Ezen a téren szinte egyedülálló volt Hollywoodban. Az önzésnek nyoma sem volt benne. Azért jött, hogy elvégezze a dolgát. Bízott a rendezőjében és bízott a saját tehetségében. De nem erőltette ezt a tehetséget sem a rendezőre, sem a kollégáira. Azt hiszem, hogy egyetlen jelzővel az ideális színésznőnek mondhatnám Grace-t.” – foglalta össze a Grace Kelly jelenség lényegét James Stewart.

A herceg elődei

A színésznő soha nem élt szűzies életet, sőt kifejezetten viharos volt a magánélete, mielőtt megismerkedett Rainier herceggel. Gábor Zsazsa szerint Grace-nek több szeretője volt egy hónapban, mint neki egész életében. Van persze némi túlzás – és irigység - a szavaiban, de az biztos, hogy Hitchcock kedvenc szőkéje jó néhány afférba bonyolódott a korszak híres színészeivel. Jellemzően nála jóval idősebb, nős férfiakkal kezdett viszonyt, amit arra lehet visszavezetni, hogy apja soha nem szerette és fogadta el őt igazán. Afféle apapótlékok voltak hát ezek a szeretők. Első filmje forgatásán összemelegedett Gary Cooperrel, aki jóval idősebb volt nála és nős. Kis híján botrány lett a dologból, és csak a Kelly család befolyásának köszönhető, hogy a sajtó nem szellőztette meg jobban a viszonyt. Ezután következett Clark Gable és a már említett kenyai forgatás. Ebből a viszonyból sem lett komoly kapcsolat, ugyanis a férfi csak futó kalandot látott Grace-ben, és kifejezetten zavarta a rajongása. Szinte menetrendszerű, hogy következő filmje forgatásán Ray Millanddel bonyolódott afférba. A paraméterek itt is ugyanazok voltak, ezúttal azonban már nem úszta meg a botrányt. Milland felesége finoman szólva is rosszul tolerálta az esetet és beavatta a sajtót a részletekbe. Milland végül visszatért a feleségéhez, Grace pedig nem győzött mentegetőzni.

Bing Crosbyval folytatódott a sor. Ebben az esetben már botránymentesnek mondható a kapcsolat, ugyanis Crosby felesége nem sokkal korábban meghalt. A helyzet azonban nem volt ennyire egyszerű, ugyanis furcsa szerelmi háromszög alakult ki: Grace párhuzamos viszonyt folytatott Crosbyval és a nős William Holdennel. Már-már követhetetlen huzavona következett ezután: a színésznő először Crosby mellett döntött, aztán szakított vele és visszatért Holdenhez. Holden azonban hamarosan meggondolta magát és mégis inkább a felesége mellett maradt. Ezek ismeretében különösen izgalmas, hogy a Vidéki lányt hármuk főszereplésével forgatták, ráadásul épp a szerelmi bonyodalmak idején.

Mindezeken túl hírbe hozták még Oleg Cassinivel, David Nivennel és Frank Sinatrával is. A szerelmi viharoknak azonban egyszer s mindenkorra véget vetett a monacói herceg felbukkanása.

A legnagyobb szerep

III. Rainerrel 1955 áprilisában ismerkedett meg. A cannes-i filmfesztiválra utazott Franciaországba, és ez jó alkalmat jelentett, hogy átruccanjon Monacóba és megismerkedjen a herceggel. A találkozót egy közös barátjuk szervezte. A későbbi hepiend ellenére kifejezetten szerencsétlenül indult a találkozás. Aznap ugyanis egy sztrájk miatt egész Franciaországban áramszünet volt, így Grace megmosta ugyan a haját, de megszárítani már nem tudta. További szépészeti nehézséget jelentett, hogy a ruháját sem sikerült kivasaltatnia. Végül sikerült egy többé-kevésbé konszolidált kontyot készítenie és egy olyan ruhát választott, ami kevésbé volt elegáns, viszont nem gyűrődött. Fokozta a helyzetet, hogy a herceg két órát késett, így Grace már épp indulni akart vissza dolgavégezetlenül, amikor megérkezett. Megérte azonban a várakozás, ugyanis kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük. Azt nem tudni, hogy ekkor fellobbant-e az a bizonyos szikra, de az biztos, hogy mély benyomást tettek egymásra és levelezni kezdtek. Fokozatosan mélyült a kapcsolatuk, míg végül decemberben a herceg megkérte Grace kezét és 1956. április 19-én összeházasodtak. Az esküvő hírét Hitchcock így kommentálta: „nagyon örülök, hogy Grace ilyen jó szerepet talált magának.”

Ezt az eseményt is az évszázad esküvői közt emlegetik néhány másikkal együtt, és nem is alaptalanul, hiszen igazán fényűző volt. Bármennyire romantikus is a történet, érdekességként meg kell említeni, hogy a házassági szerződés tartalmazott egy kétmillió dolláros hozományra vonatkozó kitételt is. Ennek felét Grace Kelly fizette a filmezésből befolyt jövedelméből, másik felét pedig édesapja.

Házasságuk többé-kevésbé boldognak mondható annak ellenére, hogy a színésznő eleinte nehezen birkózott meg új szerepével. Leginkább azt viselte nehezen, hogy fel kellett adnia színészi karrierjét, ugyanis férje és a monacói nép is úgy vélte, hogy nem lenne illendő ilyesmivel foglalkoznia. Nemcsak, hogy nem forgathatott többé, férje még a filmjei monacói vetítését is betiltotta. Három gyerekük született, Caroline, Albert és Stephanie, de ez sem tudta feledtetni vele hollywoodi életét. Több depressziós időszakot élt meg, és valószínűleg ennek hatására megenyhült a hercegi férj és a kormány is, és amikor Hitchcock felajánlotta neki a Marnie főszerepét, nem volt ellenvetésük. Grace azonban nem térhetett vissza a filmvászonra, ugyanis a nép teljesen felháborodott azon, hogy egy tolvajt kellene alakítania a filmben. Végleg feladta hát színészi ambícióit, és onnantól kezdve csak narrátorként működött közre néhány filmben.

A végzetes kanyar

1982. szeptember 14-én bekövetkezett halála váratlanul érte a világot, és máig nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mi is történt. Egy családi hétvége után legkisebb gyermekével, Stephanie-val tartott hazafelé, amikor nem tudta bevenni az egyik veszélyes kanyart, lerepült az útról, majd harmincméternyi zuhanás után egy veteményeskertben ért földet. Stephanie kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, édesanyja azonban nem volt ilyen szerencsés: másnap belehalt sérüléseibe.

Az eset több szempontból is érdekes. Mivel Grace rosszul vezetett, általában sofőrre bízta ezt a feladatot, ez alkalommal azonban ragaszkodott hozzá, hogy maga vezesse az autóját. Az orvosi vizsgálat agyvérzést mutatott ki, így elképzelhető, hogy emiatt veszítette el uralmát az autó felett, de nem lehet biztosan tudni. Stephanie arról számolt be, hogy édesanyja a rosszul működő fékekre panaszkodott útközben, épp ezért vannak, akik merényletre gyanakodnak, mások pedig egyszerű műszaki hibának tulajdonítják a szerencsétlenséget. Valószínűleg már soha nem fog kiderülni, hogy pontosan mi is történt azon a napon.

III. Rainier 2005-ben bekövetkezett haláláig megőrizte felesége emlékét, nem nősült meg újra, és jelenleg együtt nyugszanak a Szent Miklós-katedrálisban.