„Talán a budapesti, berlini, római, new-yorki kiállítások, a magyar-angol-olasz nyelvű monográfiák, katalógusok, Farkas István fiainak és másoknak a Farkas István megismertetése érdekében kifejtett munkái is hozzájárultak, hogy ma már – többnyire – a szakavatott néző, olvasó tudja, hogy Farkas a két háború közötti magyar képzőművészet legjelentősebb festőinek egyike. Ha a történelemmel túlságosan is összefonódott sorsa nem kergeti az I. világháborúba a frontra – mindvégig rajzokban rögzítette élményeit –, a számára kubista Párizsból haza, ha másodszor is gyerekei egzisztenciális érdekei miatt nem kénytelen odahagyni Párizst, ahol tíz évig, 1924-34 között a számon tartott legjobbak közé tartozott (Matisse-sal közös galériában), ha itthon az irigység, a rosszindulat nem löki az Auschwitz-felé vezető vonatba 1944 június végén, ha az u.n. „szocializmusban” nem taszítják ki, hallgatják el, mert nagypolgári származású (apja Wolfner József, a Wolfner-Singer Könyvkiadót alapító s a keresztény úri középosztály kedvenc lapjait teremtő, a la Bruddenbrook módra, anyja a 18. században textilgyárakat létrehozó Goldberger család sarja, felesége a földbirtokos s egyben a magyar képzőművészeti életben nemcsak kiváló gyűjteménye miatt közismert báró Kohner Adolf lánya, lásd szolnoki művésztelep) …
Ma már, aki fontos a magyar kultúrában, tudja kicsoda Farkas István. Így érdekessé vált olyan kiállítás megrendezése, melyben Farkas István családját is érdemes megismerni. Felesége, Kohner Ida (1895 – 1945) festőművész, Fényes Adolf tanítványa, az ő műtermében ismerkedtek meg, Ernst Múzeum-beli kiállítások után, mellett döntött úgy, hogy három gyermeke születése után leginkább nekik fest, rajzol, akvarellezik. Hogy milyen jelentős egyéniség, művelt (sok nyelven olvasott, írt, levelezett Farkas István nevében) asszony volt, azt a kiállításon látható önarcképe is bizonyítja.
A két Párizsban született fiú közül Charlie (1926) szobrász (Vilt Tibor tanítványa), grafikus és ötvös, Paolo (1929 – 1981) festő, textilmintatervező. Testvérük Judit (1927 – 1968) fiatalon meghalt. Mindhármuk gyerekei és unokái között festők, grafikusok, szobrászok, textilesek, fotográfusok, s van restaurátor s művészettörténész is. Budapesten, Rómában, Firenzében, Németországban.
Farkas István és Kohner Ida rendkívül tehetségéből a leszármazottaknak is bőven jutott. Csodálkozzunk és örüljünk, hogy sikerült egy kiállításnyi anyagot bemutatni a Farkas-család szerteágazó munkáiból. A leszármazottaknak is élmény lehet az együtt szereplés főként egy olyan közegben, ahol a hívó szó Farkas István.
Félreértés ne essék: az a világ, amely Farkas Istváné, örökre eltűnt (az örökkévalóságnak persze megmaradnak a Farkas-festmények). Aki ennek nyomát keresné a fiúk, unokák, dédunokák műveiben, önmagának állítana csapdát. Anélkül, hogy eltévednénk a genetika vagy bármely tudományosság útvesztőiben, azt igen figyelemre méltó jelenségnek és értéknek kell tekintenünk, hogy a Farkas-család második, harmadik, sőt: negyedik generációjában is mennyien választják közlési eszközül a képi nyelvet.
Még mindig adósai vagyunk Farkas Istvánnak. Skandalum az ő története! Az a kvalitás, amit ő képvisel, mindenre kiterjedő figyelmet, odafigyelést megérdemel, ami őhozzá kötődik. Márpedig hogy számára mit jelentett a család, a meghívón szereplő rajz is bizonyítja, melynek címét is ő adta: „Farkas-kölykök” – nyitotta meg a kiállítást S.Nagy Katalin művészettörténész.
Fotó: Váczy András
